A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola harmadikosai jártak nálunk egy rendhagyó környezetóra keretében. Miközben a gyerekek megtekintették az állat- és kőzetkiállításunkat, játékos formában sok ismerettel gazdagodtak. Szeretettel várjuk őket máskor is!Olvass tovább

Ebben a tanévben a diákjaink által készített kisfilm, kirándulás és kiállítás segített bennünket emlékezni a Trianoni Békediktátum kihirdetésére, veszteségeinkre és megünnepelni a Nemzeti Összetartozás Napját. A festmény Kocsis Janka, tavaly érettségizett tanuló alkotása.Olvass tovább

A Református Középiskolák XXII. Országos Kémiaversenyén iskolánk, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma ebben a tanévben két tanulóval vett részt. A járványhelyzetre való tekintettel a verseny digitális formában került megrendezésre. A versenyzők elméleti, számításos, és laborgyakorlattal összefüggő feladatokat is kaptak. Pluhár Anna (10.D) osztályos tanuló 10. évfolyamon 2. helyezést ért el,Olvass tovább

Segítőket várok a tankönyvezéshez A TANKÖNYOSZTÁSBAN VALÓ RÉSZVÉTEL BESZÁMÍTHATÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATBA Feladatok: 2021. augusztus 18. délután 2-6-ig: pakolás, átszámolás2021. augusztus 19-én és augusztus 23-tól a  tankönyvek kiosztásáig: csoportosítás, bepecsételés Helye: a tornaterem Jelentkezés: szaszju@drkg.hu e-mail címen Szászfalvi Imréné Judit nénikönyvtárosOlvass tovább

A teológiára készülő 11. évfolyamos tanulóink szolgáltak a szombat esti precesen társaik előtt fiatalos lendülettel és hittel Fehér Norbert tanár úr vezetésével.Olvass tovább