„REGIONÁLIS NYELVI TEHETSÉGKUTATÓ” VERSENY ANGOL NYELVBŐL, 2021

A verseny célja, hogy népszerűsítsük a fiatalok körében az idegen nyelv tanulásának szépségét és hasznosságát, illetve, hogy a tanulók megtapasztalják a nyelvtudás közösségépítő szerepét, megismerjék a célnyelvi ország kultúráját.

A verseny két fordulóban zajlik. A verseny első, írásbeli fordulóját 2021. október 20-án rendezzük három helyszínen Debrecenben a Református Kollégium Gimnáziumában.

A 2021. november 16-17-én megrendezendő szóbeli fordulóra az írásbelin jó eredményt elért versenyzőket hívjuk felkészítő tanáraikkal együtt.

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a legeredményesebb tanulók lehetőséget kapnak arra, hogy egyszerűsített felvételi eljárással a 2022/2023-ban induló nyelvi előkészítő évfolyamos osztályunk tanulói legyenek.

A versenyen való részvétel feltétele és a jelentkezés módja:

A versenyen részt vehet minden olyan 8. osztályos diák, aki bármely református általános iskola tanulója, illetve aki nem református általános iskolába jár, de kötődik a református egyházhoz.

A tanulók jelentkezését a mellékelt, vagy honlapunkról letölthető csoportos (vagy egyéni) jelentkezési lapon kérjük eljuttatni a gimnázium titkárságára faxon, levélben vagy személyesen. Amennyiben a tanulót iskolája csoportos jelentkezési lapon regisztrálja, akkor az egyéni jelentkezési lapot nem kell beküldeni.

Jelentkezési határidő: 2021. október 13.