Látogatás az Orvostörténeti Múzeumban

Október 20-án a 10-12. évfolyam biológia tagozatos tanulóival egy budapesti kiránduláson vettünk részt. A cél az volt, hogy egy kicsit bepillantsunk az orvoslás történetébe. Ennek érdekében először a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumot (SOM) látogattuk meg. Ezt a múzeumot a magyar orvos szülőházában rendezték be. A 34 résztvevő diák érdeklődéssel hallgatta a múzeumi tárlatvezetést, ahol az orvoslás történetébe pillantottunk be, de láttuk Semmelweis Ignác születésének a színhelyét is.

A SOM után az Állatorvostudományi Egyetem következett, ahol megismertük a szecessziós épületek történetét, és szimbólumrendszerét, de betekintettünk az Egyetem könyvtárába is. A legérdekesebb viszont csak ezután következett: az Egyetem Anatómiai Múzeumában csontvázakat, preparátumokat néztünk meg, közte a híres ló, Action csontvázát is.

Azt gondolom, hogy minden résztvevő sok élménnyel gazdagodott a nap során.

Uherkovich Zoltán (munkaközösség-vezető)