Igazi örömünnepet jelenetett, hogy áldozócsütörtökön együtt ünnepelhetett a Kollégium több intézménye. Különleges alkalmat jelentett amikor a gimnázium és az általános iskola tanulói együtt dicsőíthették az Urat a Hittudományi Egyetem hallgatóival és a gyülekezet tagjaival. A minket kiküldő és velünk lévő Jézus, Máté evangéliumában elhangzó szavai által hirdette Dr. Fekete KárolyOlvass tovább

Uherkovich Zoltán biológia-földrajz szakos kollégánkat a tíz éve alapított, rangos „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjjal jutalmazták tehetséggondozó munkájáért. Mérhetetlenül hálásak vagyunk azért a szinte emberfeletti munkáért, amelyet a diákok között végez évtizedek óta, hogy minél jobb eredményt érhessenek el az egyetemi felvételin és nívós országos versenyeken. Sokat jelentOlvass tovább

Csoportfoglalkozás keretében a Fabula et Figura bábműhely igényes előadását tekinthették meg tanulóink, amelyben a bibliai Jónás történetét adták elő a művészek: Kustárné Dr. Almási Zsuzsanna és Kustár Gábor. Az előadást értékes csoport- és önismereti feladatok egészítették ki.  Köszönet a szervezésért Plangárné Kárándi Júlia tanárnőnek! „A tizedikes kollégista lányoknak megadatott lehetőség, hogyOlvass tovább

Ifjúságunk vasárnap a Nagytemplomi Gyülekezet vendége volt. Fiataljaink különleges, hangszeres muzsikával átszőtt igeolvasással, verssel és iskolabemutatással szolgáltak az istentiszteleten. Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett igazgatónő háláját fejzte ki, hogy fontos iskolai alkalmainknak, vagyis az évnyitónak, ballagásnak és évzárónak minden évben otthont ad a gyülekezet, hogy a történelmi falak között ünnepelhessünk diákjainkkalOlvass tovább

A Kollégium Baráti Körének találkozója minden évben értékes programokban bővölködő hétvége. Az esti praeces pedig a különösen a generációk találkozásának ideje, hiszen a mostani diákok együtt ülnek be az öregdiákokkal az Oratórium padsoraiba egy rövid elcsendesedésre. Az igét az egykori diák, Pásztor Dániel a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke hirdette a szőlőművesekOlvass tovább