Végzősünket, Erős-Joó Kincsőt mélyen megérintette a földrengés okozta sok fájdalom, veszteség, és elhatározta, hogy megtalálja a módját, hogy diáktársaival együtt segíthessen a bajbajutottaknak. A következőkben az ő gondolatai olvashatók: “Amikor először hallottam a szíriai helyzetről nagyon megérintettek a hírek és a képsorok. Szinte fel sem foghatjuk, hogy mit jelentene, haOlvass tovább

2023. február 17-én került megrendezésre a diákolimpiai versenysorozat megyei fordulója torna sportágban. Csapatunk I. helyezést ért el. A lányok „A” kategóriában négy szeren versenyeztek (ugrás, felemáskorlát, gerenda, talaj). A csapat tagjai: Az egyéni összetett versenyt Süle Réka Luca nyerte. Második lett Szabó Rebeka, harmadik Udvarhelyi Veronika. Felkészítő tanár: Nagyné DudikOlvass tovább

A diktatúrák áldozataira emlékeztünk diákjainkkal beszédes élettörténetek felelevenítése által a vasárnapi istentiszteleten az Oratóriumban. Együtt gondolkoztunk el azon, hogy mit jelent a krisztuskövető kisebbségi lét napjainkban, és hogyan állhatunk meg életünk küzdelmei és kihívásai között. A tanítványaitól búcsúzó Jézus bátorító szava az Atya békességet adó jelenlétére hívta fel a figyelmünket,Olvass tovább

Mátészalkára szervezett kiszállást iskolánk 12. D osztálya, mivel a tanulók között többen is lelki otthonuknak tartják az ottani egyházközséget. Február 19-én, vasárnap a Kertvárosi Református Gyülekezetben szolgáltak, ahol Nagy György nagytiszteletű úr és a gyülekezet sok szeretettel fogadták őket. Majd a Kossuth téri templomba látogattak el, ahol Becsei Miklós nagytiszteletűOlvass tovább

Dr. Hodossy-Takács Előd tanszékvezető teológiai tanár hirdette diákjaink között az Igét szombaton este a preces-en. Köszönjük elgondolkodtató gondolatait, amelyeket a szent sátor éptíése kapcsán fogalmazott meg. Felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen komoly jelentősége van annak mai is, hogy az Isten velünk és közöttünk akar lakni, illetve hogy ne feledjükOlvass tovább

Januártól ismét folytatódott a “zene a nagyszünetben” elnevezésű programunk. Az elmúlt hetekben Orosz Gréta és Kovács Júlia, tizenegyedikes tanulóink Georg Philipp Telemann és Matteo Carcassi darabjait játszották. Végzőseink, Gál Zsuzsanna és Németh Marietta népdalcsokraikkal gyönyörködtettek bennünket. Örülünk, hogy ilyen tehetséges diákjaink vannak.Olvass tovább

Ismét megcsillogtatták tehetségüket és sokszínűségüket diáljaink. Varázslatos estét szereztek tanáraiknak és diáktársaiknak zenéjükkel, táncukkal és színészi tehetségükkel. Jó érzés volt látni, hogy milyen felszabadultak, kreatívak és magabiztosak fellépőink a színpadon, hiszen korábban csak a padokból és folyosói beszélgetésekből ismertük legtöbbjüket. Büszkén néztük a színvonalas előadásokat és élveztük, hogy ismét elvarázsoltakOlvass tovább

Caroline Charette, Kanada magyarországi nagykövete tett látogatást gimnáziumunkban. Diákjaink nagy lelkesedéssel hallgatták sokszínű országa kultúrális értékeiről, földrajzi adottságairól, történelmi múltjáról szóló beszámolót és az ott élők hétköznapjairól szóló érdekességeket. Köszönjük, hogy Nagykövet Asszony időt szánt diákjainkra és erre a nem mindennapi találkozásra!Olvass tovább