November 5-7. között volt a Református Tehetséggondozó Alapítvány tehetséggondozó programjának második hétvégéje. Biológiából 23 diák vett részt a hétvégi programokon, az iskolánkat Nagy Mihály, Kocsis Balázs (12 b) képviselte (továbbá történelemből pedig Makrai Boglárka 11D). Az Országos Onkológiai Intézetben, és a Semmelweis Egyetemen előadásokon, gyakorlatokon vettünk részt. Vasárnap délelőtt csoportosOlvass tovább

Október 21-én került megrendezésre a XV. Országos Oboa- és Fagottverseny egri területi válogatója, amelyen nyolc debreceni zeneiskolás tanuló, közöttük NAGY MIHÁLY, iskolánk 12.b osztályos diákja vett részt. A december elején, Sopronban megrendezésre kerülő országos döntőbe továbbjutott megindító fagottjátékával. Gratulálunk diákunknak és sok sikert kívánunk neki a döntőben!Olvass tovább