Skip to content
Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

Kiemelt hírek

Fellebbezés

Azok a tanulók, akik nem nyertek felvételt intézményünkbe, a nemzeti köznevelésről szóló törvény 37. §-a (2) bekezdése alapján e döntés ellen jogorvoslattal élhetnek, megjelölve, hogy

Kiemelkedő helyen végzett a Debreceni Református Gimnázium a Debreceni Egyetem középiskolai felvételi rangsorában

A Debreceni Egyetem középiskolai felvételi rangsorának előkelő 4. helyére ugrott a Debreceni Református Gimnázium a 2022. évi egyetemi felvételi adatok alapján. A Gróf Tisza István

Újabb OKTV döntős diák

Végzősünk, Kádár Anna Orsolya (12.D) drámából jutott az országos verseny döntőjébe. Nagyon büszkék vagyunk rá és további sok sikert kívánunk a felkészüléséhez! Felkészítő tanára: Kovács

Adó 1 % felajánlása

Kedves Szülők, Támogatók! Ez az időszak az adóbevallások ideje. Tavalyhoz hasonlóan a NAV elkészítette az adóbevallások tervezetét és azt az ügyfélkapun vagy más módon eljuttatta az adózóhoz.   Ha az adózó nem nyilatkozik, akkor a NAV által kiküldött tervezet automatikusan elfogadottnak tekintett. Így még nagyobb a veszélye annak, hogy elfeledkezzünk az

Aktualitások

Újra vár a nagy sikerű Természetkuckó

Idén ismét megnyitja kapuit a kísérletek csodálatos világa iskolánkban. Szeretettel várjuk a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos, természettudományok iránt érdeklődő kisrefis és kölcseys

Hitbeli növekedés angol nyelven

Kedves Diákok! Az amerikai lektor, Johnathan Dabney tanár úr nagy szeretettel vár benneteket angol nyelvű

„Életkör-évkör”

Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt művész-tanárunk, dr. Molnárné Ötvös Tünde kiállításmegnyitójára október 1-én 11 órára.

Diákjaink a színpadon a dráma világnapján

A 11.b osztály és a 12.a osztály néhány tanulója a Csokonai Fórumban vett részt a

Őszváró lelki gondolatok a könyvtárból

Kedves Diákok! Judit néni az új tanévben is szeretettel vár rátok a könyvtárban jó szóval,

Páratlan zenei élmény a Kollégium udvarán

Mihály, avagy egy város kisértetei c. előadás a Csokonai 250. eseménysorozatra született Preiger Zsolt, a

Református Középiskolák XX. Nemzetközi Atlétikai Találkozója

A hagyományokhoz híven 2023. október 14.-én, szombaton a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona megrendezi

Tanulmányúton Franciaországban

A franciatanárnők az Erasmus+ pályázat keretében Nizzában vesznek részt továbbképzésen a helyi International House szervezésében.

Középkori világzene bűvöletében

Különleges zenei csemegében részesültek iskolánk tanulói a csendesnap zárásaként. A csodálatosan felújított Egyetemi Templom adott

2023. szeptember
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Közelgő események

RAB

Galéria

E-NAPLÓ

Oktatás

Órarend

Tápintézet

Legutóbbi bejegyzések

Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona © WordPress - 2023