A diktatúrák áldozataira emlékeztünk diákjainkkal beszédes élettörténetek felelevenítése által a vasárnapi istentiszteleten az Oratóriumban. Együtt gondolkoztunk el azon, hogy mit jelent a krisztuskövető kisebbségi lét napjainkban, és hogyan állhatunk meg életünk küzdelmei és kihívásai között. A tanítványaitól búcsúzó Jézus bátorító szava az Atya békességet adó jelenlétére hívta fel a figyelmünket,Olvass tovább

Dr. Hodossy-Takács Előd tanszékvezető teológiai tanár hirdette diákjaink között az Igét szombaton este a preces-en. Köszönjük elgondolkodtató gondolatait, amelyeket a szent sátor éptíése kapcsán fogalmazott meg. Felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen komoly jelentősége van annak mai is, hogy az Isten velünk és közöttünk akar lakni, illetve hogy ne feledjükOlvass tovább

A preces alkalma sokszínű lehetőséget rejt a megállásra egy sűrű hét után. Van, hogy személyes hangvételű bizonyságtétel hangzik el, máskor diákok szolgálnak az iskolai zenekarral, advent idején képes igei meditáció hangzik el gyertyafényben. Ezúttal s csendesnapok keretében a Vox Antiqua Kamarakórust hívtuk meg hogy a zene hangjai és a szövegekOlvass tovább

Advent negyedik vasárnapját megelőzően elcsendesedésre hívtuk kollégistáinkat a précesen. Gál-Győri Márta iskolánk egykori diákja saját dalait és igei gondolatait hozta el hozzánk, hogy örömöt, hálát és zenét csempésszen tanulástól megfáradt diákjaink bennmaradós hétvégéjébe. Köszönjük életesen-hiteles bizonyságtételét és közöttünk végezett megérintő szolgálatát.Olvass tovább

Az elcsendesedésre és az Úrral való királyi találkozás örömére hívta diákjainkat Tóth-Mihala Veronika, a Kossuth utcai Gyülekezet lelkipásztora, advent első vasárpját megelőző szombaton este. Köszönjük őszinte, személyes hangvételű gondolatait, amelyek befelé figyelére indítottak valamennyiünket!Olvass tovább

Régi hagyomány, hogy május utolsó vasárnapján tanári karunk és diákságunk ellátogat a Nagytemplomi Gyülekezetbe. Fehér Norbert vezető vallástanár hirdette Isten Igéjét az imádság fontosságáról, annak mikéntjéről a Római levél szavai alapján (Róm 8:26). Diákjaink is rész vettek a szolgálatban igeolvasással, imádsággal, egy lélekemelő F. Schubert zongoradarabbal és egy csodálatos, hálaadóOlvass tovább

Lelkes diákjaink bemutatták iskolánk életét a résztvevőknek, segédkeztek a regisztrációnál és a gyermekszolgálatnál. Különleges színfoltot jelentettek az Emlékkertben a tógásaink. Sokan megálltak képet készíteni a fotófalunknál, vagy emlékezni saját gimnazista éveikre az életképek, kisfilmek megtekintésekor, a gerundium megemelésekor. Jóhangulatú beszélgetések, történet mesélések születtek a találkozásokból. Köszönjük tanulóink igyekezetét és szolgálatkészségét!Olvass tovább

Vasárnap a kollégiumban maradó diákjaink buszra szálltak és ellátogattak a Széchényi kerti Egyházközségbe, ahol a gyülekezet tagjai nagy szeretettel vették őket körül. Fiataljaink igeolvasással és imádsággal szolgáltak az istentiszteleten. Köszönjük a kedves fogadtatást és a találkozás örömét!Olvass tovább