Különleges élményben volt része közel 100 tanulónknak a tegnapi nap folyamán, hiszen egy valósághűen megrendezett bírósági tárgyaláson vehettek részt egykori diákunk, dr. Hornyák Zsolt csoportvezető bíró segítségével. A perszimuláción tizenéveseink nagy átéléssel játszották a különböző szerepeket, így maguk is átélték mi történik egy eljárás során. Betekinthettek a bíróságon folyó munkaOlvass tovább

A pénteki napon nem csak Csokonai személyét, de a kollégiumi művelődés egyik hozzá köthető formáját is felidéztük. Hiszen a költő renitens magatartásának intellektuális vetülete, kora oktatásának keretein túlmutató önképzőköri tevékenységében nyilvánult meg. A műveltséggyarapító alkalmak halálát követően sem értek véget, hanem kultuszának megteremtődéséhez is hozzájárulva, generációkon átívelően folytatódtak tovább holOlvass tovább

Napra pontosan a költő születésének 250. évfordulóján gyűlt össze ifjúságunk megemlékezésre az Oratóriumban. A sokszínű program keretében kihirdetésre kerültek a pályázatok nyertesei. Dr. Fazakas Gergely irodalom- és művelődéstörténész, a Kollégium Baráti Köre elnökségének tagja értő módon, aprólékosan elemezte a díjazott diákalkotásokat. Iskolánk tanára, Győri L. János irodalomtörténész, a Kollégium közgyűjteményiOlvass tovább

Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója alkalmából több pályázatot hirdetetett együtt a gimnázium és a Kollégium Baráti Köre. Diákjaink szemet gyönyörködtető pályaműveit bemutató kiállítással nyitottuk meg a költőóriás évfordulójához köthető programsorozatunkat. Művésztanárunk, dr. Molnárné Ötvös Tünde a jól ismert versrészlettel kezdte beszédét: „Az oly madár igen ritka, /Melynek kedves aOlvass tovább

Egykori diákunk, Derencsényi István fotóriporter kiállítása nyílt meg iskolánk folyosóin. A hortobágyi élet ellesett pillanatai megállásra késztetnek a sietős hétköznapok világában. A megnyitón dr. Molnárné Ötvös Tünde művésztanár a képek tükrében emlékeztetett arra, hogy milyen nagy ajándék az, hogy ma is kimehetünk rohanó, zajos városi hétköznapjainkból a természetbe, és elcsendesedveOlvass tovább

Minden évben meghatározó a pályaorientáció napja az iskolánkban. Nem csupán azért, mert ilyenkor számtalan helyszínen sokszínű előadókkal igyekszünk segíteni diákjainkat a jövőképük, terveik alakításában, hanem mert vendégeink között az egyetemek képviselői mellett, sok egykori diákunk is visszatér egykori alma mater-ébe egy napra, hogy mai diáktársait segítse. Mindig felemelő hallani, hogyOlvass tovább

Az őszi szünet előtt három napon át tartottuk nyílt napjainkat, amelyeken több mint 200 nyolcadikos vett részt vidékről és Debrecenből egyaránt. Nagy öröm volt együtt tölteni ezzel a sok kedves fiatallal és szüleikkel a tanítási órákat, a DÖK által szerevezett vetélkedőket és a teaházat. Reméljük, hamarosan a felvételin is találkozhatunk.Olvass tovább

A szalagtűző minden évben felemelő és gyönyörű esemény iskolánkban, hiszen maturanduszaink ekkor kapják meg a picike szalagjukat a Nagytemplomban, amely az egész világnak hirdeti, hogy ők már az utolsó évet töltik közöttük. A bálon a gyönyörű nyitótáncok így nem csupán az estét nyitották meg ünnepélyes lendületességükkel, hanem azt is megmutatták,Olvass tovább

Október 22-én nyolcan vettünk részt a hagyományos fáklyás felvonuláson a BME-től a Bem-térig. Iskolánkból még négyen később csatlakoztak hozzánk: a Gloria Victis történelmi vetélkedő résztvevői.  Kárpát-medence minden részéről sereglettek a középiskolások, Erdélytől Felvidékig, Kárpátaljától Délvidékig, és természetesen az anyaországból is több ezren voltak jelen. A Honvédség 175. évfordulója alkalmából megrendezettOlvass tovább

A 11.D osztály tanulói megrendítően drámai módon segítettek tanárainknak és diákjainak emlékezni az 1956. október 23-i eseményekre felelevenítve az egykori történéseket. Jó volt együtt, az egész iskola közösségében, megállni és végiggondolni, hogy mit jelentenek számunkra olyan fogalmak manapság, mint a szabadság, felelősségvállalás és áldozat. Köszönjük Szabó Dóra tanárnő felkészítő munkáját.Olvass tovább