Az adventi időszakot minden évben együtt kezdjük úrvacsoravétellel. Örömmel és hálával csendültek fel a jól ismert és szeretett énekeskönyvi és modern énekek az ifjúsági gyülekezetben a zenekar vezetésével. Az igehirdetésben egyrészt a várakozás sokféleségére hívta fel az iskolalelkész, Berényiné Csinády Melinda a fiatalok figyelmét, másrészt arra hogy milyen nagyszerű az,Olvass tovább

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon az Oratóriumban gyűltünk össze istentiszteleti közösségre. A reformáció eseményeire emlékezve, az iskolalelkész, Berényiné Csinády Melinda, a Solus Christus – “Egyedül Jézus Krisztus” hitelv köré gyűjtötte az igehirdetés gondolatait János evangéliuma alapján. A diákok ugyanis egész héten a folyosón lévő imaséta által a reformációOlvass tovább

Határontúli, több napos osztálykirándulását istentiszteleti szolgálattal is összekötötte a 11.A osztály. A sarmasági református gyülekezetben mérhetetlen nagy vendégszeretettel fogadták diákjainkat. Életre szóló élményt jelentett nekik a találkozás, a sok kedves szó. Isten áldja meg a gyülekezet egész közösségét és vezetőit egyaránt!Olvass tovább

A jó kezdet mindig meghatározó, legyen szó az élet kisebb-nagyobb dolgairól, vagy épp az új tanévről. A mi diákjaink jókedvűen, énekszóval és egy lebilincselő előadással vágtak neki a következő hónapoknak. Thoma László Budapest, gazdagréti lelkipásztor, egykori vallástanár személyes történetei és lendületes stílusa magával ragadta tizenéveseink figyelmét. Szórakoztató illusztrációival remekül rávilágítottOlvass tovább

Fontos, hogy a tanév első napjaiban olyan lelki üzenetet kapjanak fiataljaink, amely segítséget jelenthet nekik a következő hónapok során. A csedesnapi programok sorát egy olyan izgalmas beszélgetéssel nyitottuk, amelyre egykori refis diákokat hívtunk egyrészt a debreceni lelkészek közül, másrészt a tantestületből, hogy meséljenek a gimnáziumi éveikről, tanárikról, az egykori csendesnapokrólOlvass tovább

Az élményekben gazdag nyár után ismét a Nagytemplom vált a találkozás helyévé. A kilencedikesek tétova keresgélése, a szülők bátorító mosolya és a régi diákok öröme tette különlegesség az évnyitó előtti perceket. Gimnáziumunk vezető vallástanára, Fehér Norbert a Zsoltárok könyve 90. része alapján az Úristennel való kapcsolatban gyökerező maradandó értékekre irányítottaOlvass tovább

Kedves Diákok! Hallottátok már, hogyan szól a középkori duda, vagy a koboz? Tudjátok, hogy milyen hangszer a mandocello? Hétfőn este a Bordó Sárkány Zenekar tagjai megszólaltatják őket közöttetek. Reméljük, lelkesen fogadjátok majd őket! Addig is hallgassátok meg a dalaikat a zenekar youtube csatornáján: https://www.youtube.com/channel/UCoq0JkTOJX88hlmi4Z3Kb-QOlvass tovább

Kedves Diákok! Egy tanév mindig sok kihívást és nem várt nehézséget tartogat. Nem könnyű ezekkel megküzdeni a hétköznapok során, különösen akkor nem, amikor a környezet, vagy az elvárás sok, eddig nem tapasztalt újdonságot tartogat a számunkra. Szeretnénk segíteni nektek jól kezdeni a következő időszakot, és együtt készülni a ránk váróOlvass tovább

Tanárkollégáink nem csak értekezleteken, munkaközösségi megbeszéléseken hangolódnak az új tanév kihívásaira. Pénteken közös erőforráskereséssel telt a nap a Kollégium épületében. A DRHE egyetemi lelkésze, Horsai Ede nyitóáhítatában az örömteli életforma hitvalló voltára hívta fel a résztvevők figyelmét, majd debreceni lelkipásztorok segítségével kiscsoportokban folyt tovább a lelkesítő közös gondolkodás. A napotOlvass tovább