Huszonkét diák és három tanár indultunk útnak vasárnap reggel nyolc óra után, hogy eleget tegyünk Szabó János lelkipásztor meghívásának a Vértesi Gyülekezetbe adventi szolgálat keretén belül. Jókedvű volt a csapat egész úton. Istentisztelet előtt tízóraival vártak minket a technikai eligazítás után. Az istentiszteletet a 10.A osztály adventi szolgálatával kezdődött. AOlvass tovább

Rendkívül gazdag lelki alkalmon vehettünk részt ifjúságunkkal a Nagytemplomban. Különleges színt adott az istentiszteletnek, hogy dicsőítő zenekarunk tagjai együtt zenélhettek a gyülekezet zenészeivel. Az ötezer ember megvendégelésének történetével a beosztott lelkésznő, Szász Anna szólított meg kicsiket és nagyokat. Szemléltetésben és hétköznapi példákban bővölködő gyereknapi mondanivalója megszólító és üzenetben gazdag voltOlvass tovább

Advent első vasárnapjára osztályunk meghívást kapott a méhteleki gyülekezetbe kiszállásra. Osztálytársunk, Gergely Marcell, illetve a tiszteletes úr családja meleg fogadtatásban részesített minket. Forró teával és pogácsával vártak bennünket. Miután az utazás után felmelegedtünk, átkísértek minket a templomba, mely amilyen kicsiny, de annál szebb volt. Az istentiszteleten verssel, énekkel szolgált azOlvass tovább

Határontúli, több napos osztálykirándulását istentiszteleti szolgálattal is összekötötte a 11.A osztály. A sarmasági református gyülekezetben mérhetetlen nagy vendégszeretettel fogadták diákjainkat. Életre szóló élményt jelentett nekik a találkozás, a sok kedves szó. Isten áldja meg a gyülekezet egész közösségét és vezetőit egyaránt!Olvass tovább

Határtalan szeretettel fogadták az egyházközség tagjai a 9.B osztályunkat múlt vasárnap. Diákjaink színvonalas, az egész osztályt megmozgató verses, zenés szolgálattal készültek, amelyről az alábbi képek is tanúskodnak. A melegszívű gyülekezet a sok finom süteményen túl, jó szóval, kedves törődéssel is ellátta tizenéveseinket. Köszönjük a sok kedvességet, melegszívű fogadtatást és aOlvass tovább

Igazi örömünnepet jelenetett, hogy áldozócsütörtökön együtt ünnepelhetett a Kollégium több intézménye. Különleges alkalmat jelentett amikor a gimnázium és az általános iskola tanulói együtt dicsőíthették az Urat a Hittudományi Egyetem hallgatóival és a gyülekezet tagjaival. A minket kiküldő és velünk lévő Jézus, Máté evangéliumában elhangzó szavai által hirdette Dr. Fekete KárolyOlvass tovább

Mátészalkára szervezett kiszállást iskolánk 12. D osztálya, mivel a tanulók között többen is lelki otthonuknak tartják az ottani egyházközséget. Február 19-én, vasárnap a Kertvárosi Református Gyülekezetben szolgáltak, ahol Nagy György nagytiszteletű úr és a gyülekezet sok szeretettel fogadták őket. Majd a Kossuth téri templomba látogattak el, ahol Becsei Miklós nagytiszteletűOlvass tovább

Az elcsendesedésre és az Úrral való királyi találkozás örömére hívta diákjainkat Tóth-Mihala Veronika, a Kossuth utcai Gyülekezet lelkipásztora, advent első vasárpját megelőző szombaton este. Köszönjük őszinte, személyes hangvételű gondolatait, amelyek befelé figyelére indítottak valamennyiünket!Olvass tovább

Iskolánk régi hagyományához hűen, 10.A osztály, meglátogatta a Hajdúhadházi Gyülekezetet az osztályfőnökük és vallástanáruk, Fehér Norbert vezetésével. A vasárnapi istentiszteleten műsorral szolgáltak. Köszönjük a gyülekezet kedves, szeretetteljes fogadtatását, és a találkozás örömét!Olvass tovább

Régi hagyomány, hogy május utolsó vasárnapján tanári karunk és diákságunk ellátogat a Nagytemplomi Gyülekezetbe. Fehér Norbert vezető vallástanár hirdette Isten Igéjét az imádság fontosságáról, annak mikéntjéről a Római levél szavai alapján (Róm 8:26). Diákjaink is rész vettek a szolgálatban igeolvasással, imádsággal, egy lélekemelő F. Schubert zongoradarabbal és egy csodálatos, hálaadóOlvass tovább