Kedves Szülők! Gondviselők!Kedves Diákok! Köszönjük a veszélyhelyzetben tanúsított megértést és együttműködést. Amint arról bizonyára értesültek, március 13-án az eddigiekhez képest is súlyosabb intézkedéseket jelentettek be. A kormány elrendelte a köznevelési intézmények szokásos működésének felfüggesztését, „a távoktatásra való áttérést”. Esetünkben ez azt jelenti, hogy a hétfői naptól (március 16.) megszűnik azOlvass tovább

Kedves Szülők! Gondviselők! A mai napon minden szülő megkapta az alább olvasható igazgatói tájékoztató levelet. Kérem, hogy mindenki olvassa el, és igyekezzen ennek értelmében cselekedni, intézkedni. A levélből kiemelem azt, hogy a március 15-ei ünnepségünk elmaradása miatt könnyítettünk a hétvégi hazautazás engedélyezésén. Felhívom a figyelmet arra a lehetőségre, hogy aOlvass tovább

Kedves Diákok! Kedves Szülők! Nyilván mindenki értesült már a világméretű járvány kapcsán Magyarországon bevezetett rendkívüli intézkedésekről. Ezek iskolánk működését, eltervezett programjait is érintik, de a járvány terjedésének megakadályozása most mindennél fontosabb feladat. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a jelenlegi rendelkezések szerint az általános és középiskolák működése zavartalanul folytatódik. Kénytelenek voltunk ugyanakkor –Olvass tovább

Tisztelt Szülők! Gondviselők! A Gazdasági Hivatal tájékoztatása szerint elkészültek a csoportos beszedési megbízás benyújtásához szükséges kódok, iskolánk esetében ezek a következők: Gimnázium                  UCBA19224358T001 Fiúinternátus:             UCBA19224358T002 Leányinternátus:          UCBA19224358T003 A kódok a mai naptól aktívak is. A csoportos beszedést azoknak érdemes választaniuk, akiknekOlvass tovább

Megnyílt a külföldi nyelvtanfolyam pályázati felülete. „Ahhoz, hogy az intézmény a pályázatához hozzá tudjon rendelni tanulót, a tanulót a szülőknek előzetesen regisztrálnia kell az online pályázati felületen.” Kérjük, hogy minden szülő mielőbb regisztrálja gyerekét a felületen, hogy be tudjuk sorolni a csoportos pályázathoz. A név és e-mail cím megadása utánOlvass tovább

Iskolánkhoz több olyan alapítvány és támogatási alap kapcsolódik, melynek célja a szociálisan rászoruló tanulók és családjaik támogatása. Ezeket az alapítványokat általában egykori diákjaink vagy hozzátartozóik hozták létre. A támogatások formája legtöbbször a tanulók étkezési díjának kifizetése, így az ösztöndíjban részesülő diákok taníttatása a szülők számára ingyenessé válik. A rendszeres szociálisOlvass tovább

Iskolai ballagás 2019

Kedves Szülők, Diákok, Érdeklődők! Nagy szeretettel köszöntöm honlapunk olvasóit a 2019. év végén. Hagyományaink szerint igyekeztem rövid szöveges beszámolóban összefoglalni a legfontosabb eseményeket, valamint egy képgalériát is készíteni. Bizonyára nagyon sok fontos esemény kimaradt, de a terjedelmi korlátok ennyit engednek meg. Mindenkinek áldott és megszentelt karácsonyt, és békés, boldog újOlvass tovább

Kedves Szülők/ Gondviselők! Iskolánk őszi szülői értekezletét 2019. november 29-én, pénteken 14 órától tartjuk. A meghívót minden szülőnek elektronikus levélben elküldtük. A tanulmányi, magaviseleti, hiányzási problémákkal küzdő tanulók postai levélben kapnak értesítést a gondokról, nehézségekről. Szeretettel várjuk a szülőket, és kérjük, használják ki a szaktanárokkal, osztályfőnökökkel való személyes találkozás lehetőségétOlvass tovább

Október 4-én, pénteken minden diákunk kapott egy szüleinek szóló borítékot, abban egy szülőknek szóló levél, valamint többféle nyilatkozat és kitöltendő dokumentum volt. A levélhez tartozó információk egy részét – papírtakarékosság okából – emailben juttattuk el a szülőkhöz. A levélben az iskolai szociális segítői és iskolapszichológusi szolgálatról, az államilag támogatott külföldiOlvass tovább