Február 21-22-én immár 22. alkalommal rendezte meg a miskolci Földes Ferenc Gimnázium az Árokszállásy Zoltán Országos Biológia-környezetvédelmi Verseny döntőjét. Az első fordulóból (amelyen közel 800 diák indult) a mezőny 10 %-a került a döntőbe. Itt egy 120 pontos teszt, egy 20 pontos fajismereti feladat és egy 60 pontos szóbeli vártOlvass tovább

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma pályázatot ír ki diákjai számára a trianoni békediktátum keletkezésének 100. évfordulója alkalmából. A pályázat célja, hogy diákjaink mélyebben megismerjék és személyes történelmi élményként élhessék át a tragikus esemény egyéni sorsokat megváltoztató hatását.Olvass tovább

A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Mélyáramok című kiállításhoz kapcsolódva egynapos programot hirdetett középiskolásoknak fényképek készítésére Debrecen három magaslati pontjáról. Iskolánkból 7 diák nevezett. A népes (több, mint 50 fő) mezőnyből két diákunk teljesítménye kimagaslott. A díjazottak a fenti képen láthatók: Szalóki Lili és Dankó Tamás 11. D osztályos tanulókOlvass tovább

Immár 15. alkalommal rendezték meg a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban a Budai József Biológia Versenyt, ami a református gimnáziumok országos megmérettetése. A diákokat Móré Sándor tanár úr kísérte el, a felkészülést Uherkovich Zoltán vezette. A tanulóink ismét kiválóan szerepeltek, mivel hárman is megnyerték az évfolyamuk versenyét. Az eredmények: 9.Olvass tovább

Két csapatunk a legjobbak között vehette át a Peregrin verseny jutalmát 2020. január 25-én. Az ünnepélyes díjátadóra az a 20 csapat kapott meghívást, aki a legjobb eredményt érte el a látványos számítógépes kalandjátékban. 2019-ben, a reformáció hónapjában indult az online verseny, amelyre a Kárpát-medence bármely református iskolájából nevezhettek 7-10. évfolyamosOlvass tovább

OKTV 2. fordulóba jutott: Kocsis Janka Ilona (12. b), Kozma Ferenc (12.b)Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny döntőjébe jutott: Nagy Mihály (10.b), Kocsis Balázs Sándor (10.b), Kocsis Janka IlonaGratulálunk nekik és további sikereket kívánunk!Olvass tovább

A regionális angol nyelvi verseny helyezettjei A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában a 2019/20-as tanévben rendezett tehetségkutató angol nyelvi verseny első 6-6 helyezettjei a következő nyolcadik osztályos tanulók lettek: A tagozatos és kéttanítási nyelvű osztályok versenyzői: A verseny többi résztvevőjének is szeretettel gratulálunk megköszönve részvételüket és felkészítő tanáraiknak munkáját. A szóbeliOlvass tovább