NTP-SFT-19-0007 A Nemzeti tehetségprogram pályázatának köszönhetően diákjainknak lehetősége nyílt a sportban is bekapcsolódni a tehetséggondozó programunkba. A röplabdában kiemelkedő diákok sok érdekes közös programon vehettek részt a pályázatnak köszönhetően. Megismerkedhettek pszichológus segítségével a sportpszichológia elemeivel, relaxációs technikákkal. Megismerkedhettek a tollaslabda alapjaival, amelynek mozgásanyaga segítséget jelenthet saját sportágukhoz is. Nagy élménytOlvass tovább

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Iskolánk alapítványa, az Orando et Laborando Alapítvány a 2020/2021. tanévre is meghirdette ösztöndíj és segélyezési pályázatát. A pályázati kiírás és a hozzátartozó pályázati adatlap a GIMNÁZUIM fül alatt, a LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK között található! Beadási határidő: 2020.11.27. Tisztelettel: Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett igazgató Debreceni Református Kollégium GimnáziumaOlvass tovább

Sikeresen pályáztunk hordozható müon-detektor készítésére az EMMI által meghirdetett „Út a tudományhoz” pályázat keretében. A négy diákból álló kis csoport a DE Fizika Intézetének irányításával önálló mikro-kutatásokba kezdett. Az elméleti háttér megismerése után a résztvevő tanulók: Jakab László, Nagy Sándor, Tóth Imre és Pethő Zsombor egy működő müon detektor elkészítésébenOlvass tovább

A pályázatok beadásának időpontját elhalasztjuk arra a hétre, amikor a digitális oktatás után újra hagyományos módon tanítunk.Olvass tovább

A pályázatok beadásának időpontját elhalasztjuk arra a hétre, amikor a digitális oktatás után újra hagyományos módon tanítunk.Olvass tovább

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma pályázatot ír ki diákjai számára a trianoni békediktátum keletkezésének 100. évfordulója alkalmából. A pályázat célja, hogy diákjaink mélyebben megismerjék és személyes történelmi élményként élhessék át a tragikus esemény egyéni sorsokat megváltoztató hatását.Olvass tovább

Iskolánk nevelőtestülete évente meghirdeti a Dr. Szendi Balázs és a Dr. Tóth Kálmán ösztöndíjakat. Az ösztöndíjakat egykori diákunk, illetve tanárunk hozzátartozói alapították, róluk részletesebben a pályázati kiírásban olvashatunk. A Dr. Szendi Balázs egykori neves orvosprofesszorról elnevezett ösztöndíj az orvosi és egészségügyi pályára készülő, anyagi támogatásra szoruló végzős diákok számára kerülOlvass tovább

A 2018/2019-es tanévben a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával sikerült kialakítanunk egy kis tehetségklubot. A korábbi tantermet a festés, felújítás után falmatricákkal díszítettük. Egy nagy közösségi asztal, egy kis dolgozósarok számítógéppel, projektor, digitális tábla biztosít lehetőséget a diákok számára az önálló munkára, csoportos programokra. Ezt követően beszerzésre került egy univerzális kemence, amiOlvass tovább