Több éves hagyomány már iskolánkban, hogy a tanévkezdő csendesnapokat koncerttel zárjuk. Idén az Első Lépést hívtuk meg a diákjaink nagy örömére. A zenekar dalai ismerősek voltak fiataljainknak, hiszen sokat hallottak már közülük felcsendülni az iskolarádióból, illetve a nyáron megrendezett Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón. Jó hangulatú, közös énekléssel zárult az esteOlvass tovább

A tizenévesek életében (akárcsak a felnőttekében) vannak olyan témák, amelyekről nehéz beszélniük, pedig jelen vannak az életükben egyrészt a hétköznapjaikban, másrészt a hitéletükben. Az őszi félévet ezért tabu témák boncolgatásával kezdtük előadóink, Berkesi Gábor, a Budapest Pozsonyi úti Gyülekezet lelkipásztora, a Baár-Madas Gimnázium korábbi iskolalelkésze, valamint Kovács Károly, a drogambulancia pszichológusaOlvass tovább

A tavalyi év után már tudjuk, hogy a megszokott nem feltétlenül természetes. Nagy öröm volt, hogy ezt a tanévet tanárok, diákok és szüleik újra együtt, egyszerre nyithattuk meg a Nagytemplomban augusztus 29-én délután. Az Igét Fehér Norbert, vezető vallástanár hirdette Márk evangéliumából a megpróbáltatások között is megjelenő, Istentől jövő reménységről,Olvass tovább

04. szombat, 07:00-19:00 – Református Minifesztiválon való segítés az Emlékkertben – pakolásban, kézműves foglalkozásban, ételosztásban, stb. 07. kedd, 14:30-17:30 – Dorkász Szolgálat – kinti munkálatokban való segítés – kempingházak rendberakása 12. vasárnap, 6:45-15:30 – Terepmaratonon való segítés – vízosztás, érmeosztás, ételosztás, oklevelek írása, stb. (10-én, pénteken 16:00-18:00 között lesz felkészítés a programra, amitOlvass tovább