Dr. Hodossy-Takács Előd tanszékvezető teológiai tanár hirdette diákjaink között az Igét szombaton este a preces-en. Köszönjük elgondolkodtató gondolatait, amelyeket a szent sátor éptíése kapcsán fogalmazott meg. Felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen komoly jelentősége van annak mai is, hogy az Isten velünk és közöttünk akar lakni, illetve hogy ne feledjükOlvass tovább

Januártól ismét folytatódott a “zene a nagyszünetben” elnevezésű programunk. Az elmúlt hetekben Orosz Gréta és Kovács Júlia, tizenegyedikes tanulóink Georg Philipp Telemann és Matteo Carcassi darabjait játszották. Végzőseink, Gál Zsuzsanna és Németh Marietta népdalcsokraikkal gyönyörködtettek bennünket. Örülünk, hogy ilyen tehetséges diákjaink vannak.Olvass tovább

Ismét megcsillogtatták tehetségüket és sokszínűségüket diáljaink. Varázslatos estét szereztek tanáraiknak és diáktársaiknak zenéjükkel, táncukkal és színészi tehetségükkel. Jó érzés volt látni, hogy milyen felszabadultak, kreatívak és magabiztosak fellépőink a színpadon, hiszen korábban csak a padokból és folyosói beszélgetésekből ismertük legtöbbjüket. Büszkén néztük a színvonalas előadásokat és élveztük, hogy ismét elvarázsoltakOlvass tovább

Caroline Charette, Kanada magyarországi nagykövete tett látogatást gimnáziumunkban. Diákjaink nagy lelkesedéssel hallgatták sokszínű országa kultúrális értékeiről, földrajzi adottságairól, történelmi múltjáról szóló beszámolót és az ott élők hétköznapjairól szóló érdekességeket. Köszönjük, hogy Nagykövet Asszony időt szánt diákjainkra és erre a nem mindennapi találkozásra!Olvass tovább

2023. január 28-án Bihartordán szerepeltek iskolánk karatésai. A baráti egyesületekkel való közös edzés után házi verseny keretein belül adtak számot felkészültségükről a karatékák. Az iskolánkat képviselő három fiatalember küzdelemben mérettette meg magát. Hegyessy Zsombor 9. B; Gál Tamás és Katona Bence 9. A osztályos tanulók szépen helyt állva a dobogóOlvass tovább

Január utolsó napjaiban az iskola sítáborában vettünk részt népes csapattal. Szállásunk gyönyörű környezetben az ausztriai Villach közelében volt, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket, s minden nap finom és bőséges vacsorával várták a fáradt síelőket. Reggelente busszal utaztunk a pályarendszerhez vezető felvonók alsó állomásához. Innen egy látványos lanovkázás után a síterületOlvass tovább

Decemberben és januárban a földrajz tudományába pillanthattunk bele a Természetkuckó résztvevőivel. Néhány nappal a téliszünet előtt – Katona Péter tanár úr szervezésében – a Debreceni Egyetemről látogattak hozzánk a Gimnázium volt diákjai. Dr. Tóth Tamás (a Meteorológiai Tanszék adjunktusa) a ciklonokról, tornádókról, felhőkről tartott egy érdekfeszítő beszámolót, ahol a gyerekekOlvass tovább

Az elmúlt napokban számtalan színes programban (többek között előadásban, filmvetítésben és táncházban) volt része az internátusban lakó diákjainknak a magyar kultúra témahete alkalmából. Köszönet a szervezőknek: Dr. Gacsályiné Fodor Boglárka, Plangárné Kárándi Júlia és Tóth Áron nevelőtanároknak.Olvass tovább

Több évtizedes hagyományainkat követve ebben az évben is összegyűlt iskolánk tanárikara és diáksága, hogy együtt vegye, több napos elcsendesedés után, a szent jegyeket. Ahogy félév során számtalan más esetben is, diákjaink segítségére a szolgálatban ezúttal is számíthattunk. Köszönjük, hogy részt vettetek a kántorizálásban és a zenekarban, az istentiszteleti előkészületekben ésOlvass tovább