Minden év tavaszán van egy nap, amikor élményekkel, emlékekkel, a múlttal és a jelen eseményeivel telik meg az Ókollégium épülete. A sokszínű program, a találkozás öröme, az együtt töltött közös nap felerősíti az érzést, hogy refis diáknak lenni olyan kötelék, amely örökre összekapcsolja a különböző generációkat.Olvass tovább

Egy rendkívüli alkalomnak lehettek részesei diákjaink a préceszen a Kollégium Baráti Köre, a Hittudományi Egyetem és a Nagytemplomi Gyülekezet közös szervezésében. Dr. Kubassek János geográfus és kutató tartott érdekfeszítő előadást a tragikus sorsú, hódmezővásárhelyi származású misszionárius házaspár életéről. Dr. Cseszkó Gyula és a felesége, Hadady Emma négy gyermekükkel Indonéziában, Észak-CelebeszOlvass tovább

Asztalitenisz háziversenyt tartottunk péntek délután a Kálvin teremben! Lelkes szurkolás mellett a fiatalok remek küzdelemben vettek részt. 1. Bisits Tamás 12.d 1. Rozgonyi Zoltán (nevelőtanár ) 2. Béres Zsombor 10.a 3. Szatmári Bánk 12.a Gratulálok a „nemes” helytálláshoz a versenyzőknek!Olvass tovább

Diákjaink szobafőnöki munkájának elismeréseként kirándulást szerveztünk szombaton. A 45 fős diákcsapat kikapcsolódhatott a kellemes tavaszi idő, a kulturális és szabadidős programok segítségével. Jó érzés volt kiszakadni egy napra a megszokott keretek közül. A Rákóczi Szövetség támogatásával és saját forrásainkból Sződemetert, Érmindszentet, Nagykárolyt és a szatmári béke emlékművét látogattunk meg, ill.Olvass tovább

Két év után ismét sikerült megszervezni, hogy egy délutánt a korcsolyapályán tölthessen az ifjúságunk. Rengeteg nevetés, jókedvű fogócska, bátor első próbálkozások tették emlékezetessé ezt a néhány órát.Olvass tovább

Közel 340 adag meleg ételt készítettek szorgalmas diákjaink a hétvége során. Délután pedig fiataljaink néhány szülő és tanárkolléga segítségével, még az esőben ellenére se csökkenő lelkesedéssel, osztották a ki város különböző pontjain a finom egytálételt a rászorulóknak. Köszönjük a szülőknek és diákoknak a támogatást, az odaszánt időt és segíteni akarást.Olvass tovább

Rendkívül izgalmas és őszinte beszélgetésre gyűltek össze diákjainknak a az Internátus Kálvin termében. Egykori diákjaink, Muzslai Gábor és felesége, Etelka látogattak el hozzánk, hogy tabuk nélkül beszélgessenek tizenéveseinkkel a párválasztásról. A tapasztalt coachok, előadók és könyvszerzők oldott hangulatban, a fiatalok közvetlenségével beszéltek a legérzékenyebb témákról is. Köszönjük, hogy élettörténetükön ésOlvass tovább

Színjátszóink ezúttal a hétvégéjüket az internátusban töltő diáktársaik számára adták elő Horváth Barnabás Dávid diákkori darabját, a Csokonai peréről szóló Árkádiában éltem én is! című pályázatnyertes szerzeményt. Az előadás megismétlésének apropóját a közös hétvégén és félévkezdő csendesnapjaink programjain túl számos egyéb esemény adta, mint például a színdarab első előadásának (1984.Olvass tovább

A téli szünet után folytatódott a tiszántúli református kollégiumok/internátusok találkozósorozata. Január 11-én Kisvárdára látogattunk, ahol az ibrányi refisekkel és a helyi kollégistákkal ismerkedtünk. Szó szerint, mert a megszervezett vetélkedő, a kincskeresés és a vacsora is vegyes csapatokkal zajlott. Diákjaink először nagyon megilletődve vették tudomásul a „keverést”, de a vacsora végéreOlvass tovább

A Debrecen-Széchenyi kerti Református Gyülekezet ifjúsági dicsőítő zenekara, a GPS, közel 270 refis kollégista diákkal énekelt együtt ünnepi programsorozatunk keretében. Köszönjük a zenekar tagjainak, hogy vállalták ezt a szolgálatot, amely által épülhettek diákjaink. A közös éneklés, Isten magasztalása fokozta az ünnepre hangolódásunkat, az örömet, mely Krisztusban minden embernek megjelent.Olvass tovább