A diákjainból álló Menza Tánczenekar egy könnyed, jó hangulatú rock koncerttel örvendeztette meg ifjúságunkat az utolsó tanítási héten. A Cage the elephant: Cigarette daydreams és Blur: Song 2 című dalok hatalmas népszerűségnek örvendtek a fiatalság körében. Nagyon örülünk, hogy ilyen lelkes és tehetséges tizenéveseink vannak, és köszönjük nekik az izgalamasOlvass tovább

A múlt hétvége az évfolyamtalálkozók jegyében telt ismét a Kollégiumban. Huszonöt, negyven és hetven (!) éve érettségizett évfolyamok találkoztak az Oratóriumban a mai diáksággal. Felemelő volt átélni, ahogy együtt zengett a többszáz egykori és mai refis ajkáról a háláadás szava, és együtt emlékeztek az elmúlt időszak emlékezetes és meghatározó eseményeireOlvass tovább

Huszonnégyen vonatoztunk vasárnap Sátoraljaújhelyre a Rákóczi Táborba, ahol több száz fiatal volt együtt a Kárpát-medencéből Topolyától Kassáig, Győrtől Nagyváradig. Változatos programokon vettünk részt: színvonalas előadáson (Nógrádi György, Kollár Lajos), katonai bemutatón, természettudományos műhelyen. Volt néptánc, szappant készítettünk, strandoltunk, túráztunk és sportoltunk. A központi ünnepség előadásait nagyváradi, győri, kassai és tiszapéterfalviOlvass tovább

Iskolánk ifjúsága verssel, néptanccal, kiállítással és igazgatőnő gondolataival emlékezett arra, hogy bár magyarságunk széttagolt, mi mégis összetartozunk, éljünk bárhol is a nagyvilágban. Ez a gondolat különösen fontos iskolánkban, hiszen diákjaink közül igen sokan érkeztek Erdélyből, Kárpátaljáról és Felvidékről.Olvass tovább

Szomorúan hálás szívvel búcsúztunk el három végzős osztályunktól. Kora reggel, hagyományainkhoz hűen, a 11. évfolyamosok által feldíszített folyosókon, a tanárok és diáktársak sorfala között, énekszóval köszönt el egykori iskolájától 82 diákunk. A meghatottság könnycseppjei, a hosszú ölelésesek, illetve az utolsó köszönő és bátorító szavak kísérték őket ezúttal utoljára a jólOlvass tovább

Kirándulásra indulva nem árt előre felkészülni az útra, hiszen érhetnek bennünket váratlan kalandok, találkozások, és részünk lehet olyan élményekben, amelyekről nem is álmodtunk korábban. Nincs ez másként a Szentírás forgatása közben sem. Megismerése olyasmivé válhat számunkra, mint egy izgalmas lelki túra. Erre a felfedezésre hív bennünket a Kálvin Kiadó ésOlvass tovább

Diákönkormányzat újabb nagyszerű, egész napos programmal örvendeztette meg fiataljainkat. A nap első része a táncoké volt. Ezúton is köszönjük a Silver Wings Egyesület Fusion csapatának és a Hajdú Táncegyüttes táncosainak a segítségét, és diákjaink közül a Kis és Csige testvérek közreműködését. Jó volt látni, ahogy diákjaink elképesztő energiával és lelkesedésselOlvass tovább

Gimnáziumunk 9. évfolyama a Honvédtemetőben járt az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében.  A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetének közös szervezésében diákjainknak a sírok között végzett munka mellett, lehetősége nyílt egy rögtönzött történelem órán is részt venni. Megismerhették a honvédtemető, illetve az ott nyugvó hősök történetét Csákvári Sándor történésztől, akiOlvass tovább

Mindenki örömmel teli lelkesedéssel várta a szünet előtt tanítás utolsó perceit, de ezúttal lelki megtorpanásra késztető passiós istentisztelettel zártuk a délelőttöt. Vezető vallástanárunk, Fehér Norbert az áldozatvállalás felelősségére, a világot és életeket átalakító voltára, illetve magányos voltára hívta fel tanáraink és diákjaink figyelmét Jézus szenvedésének tükrében Márk evangéliumának gondolatai alapján.Olvass tovább

Nem volt könnyű soha sem tizenévesnek lenni, jó döntéseket hozni és elindulni az életben! Manapság pedig, amikor minden folyamatosan változik, oly sok a választási lehetőség és bizonytalanság a jövőt illetően, talán még nehezebb. Ebben az életre szóló kalandban próbáltunk segíteni diákjainkat, amikor meghívtuk Dr. Kádár Annamáriát, a mesepszichológia szakértőjét. SzemléletesOlvass tovább