Október 19-én a 9. b biológia-kémia és matematika tagozatos diákjai egy hortobágyi szakmai kiránduláson vettek részt. Először a Szálkahalomnál álltunk meg, ahol a Nemzeti Park legfontosabb jellemzői hangzottak el. Ezután Hortobágy faluban megkoszorúztuk a kitelepítések emlékművét, ahol Szabó Dóra osztályfőnök beszélt a történelmi háttérről. A Vonuláskutató Állomáson Molnár Márton, iskolánkOlvass tovább

A biológia tagozat 9 diákja nyomozott az ELISA segítségével az antigének és az antitestek után a Tóth Árpád Gimnázium gyakorlatán. A Nemzeti Tudós Akadémia regionális központjában Gőz József tanár úr ismertette meg a diákjainkat az ELISA (enzyme-linked immunosorbent assay) módszerrel, amivel antigéneket és antitesteket lehet kimutatni, de ezt használják aOlvass tovább

Maturanduszaink még valószínűleg ízlelgetik ezt a szót önmagukra gondolva. Ezentúl ugyanis kabátjukon viselik a Debreceni Református Gimnáziumot jelképező kis, zöld alapon sárga cérnával hímzett szalagot. Ők a végzősök, az érettségi vizsgára készülő diákok. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen sokszínűek, tehetségesek, véleményüket vállaló fiatalok. Minderről bizonyságot tettek a Nagytemplomban megrendezett szalagtűző ünnepségenOlvass tovább

Az elmúlt hetekben is buzgólkodtak zenész diákjaink különleges pillanatokat szerezve társaiknak és tanáraiknak. Antal Bálint csodálatosan játszotta Ludovico Einaudi Fly és Una mattina című zongoradarabjait, míg Korda Zsófia és Széles Abigél Johannes Brahms keringőjével gyönyörködtettek bennünket.Olvass tovább

Október 5-én a debreceni írónő születésének 105. évfordulóján a Dóczy Gimnáziumban került megrendezésre a Matula-napok keretén belül a Szabó Magda irodalmi-történelmi emlékverseny. A vetélkedő követelménye Szabó Magda Sziluett című drámája és Vörösmarty Mihály életrajza volt, melyből nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel készült fel háromfős csapatunk. A verseny izgalommal és jókedvvel telt,Olvass tovább

Halász Zsolt bronzérmet szerzett az ifjúsági 102 kilogrammos súlycsoportban, a Nyíregyházán megrendezett serdülő és ifjúsági súlyemelő országos versenyen. Szakításban 87 kilogrammot teljesített, míg lökésben a 110 kilogrammot emelte a feje felé. Zsoltit az a meglepetés érte, hogy az édesanyja adhatta át neki az érmet. Szeretettel gratulálunk a szép eredményhez!Olvass tovább

Minden évben igyekszünk más, és más módon közel vinni az október 6-i eseményeket és a mártírok történetét a diákjainkhoz. Volt már QR kódos felfedezőtúra az iskola területén, osztályteremi megemlékezés, dramatizált feldolgozás és online vetítés. Ezen az őszön minden osztály “örökbefogadott” egy-egy vértanút, majd az életét feldolgozva egy nagyméretű plakátot készítettekOlvass tovább

Szeptember 26-án, hétfőn az évfolyamunk Tokaj városát látogatta meg.Bár korán reggel kellett kiérni az állomásra, mindenki időben megérkezett. Az út kényelmesen telt a vonaton. Sajnos, mivel lógott az eső lába, a tervezett túrára nem került sor, de ellátogattunk a Bormúzeumba, ahol borkóstoló híján Tokaj nemes bortörténetéről kaptunk érdekes információkat. KésőbbOlvass tovább