Diákjaink szobafőnöki munkájának elismeréseként kirándulást szerveztünk szombaton. A 45 fős diákcsapat kikapcsolódhatott a kellemes tavaszi idő, a kulturális és szabadidős programok segítségével. Jó érzés volt kiszakadni egy napra a megszokott keretek közül. A Rákóczi Szövetség támogatásával és saját forrásainkból Sződemetert, Érmindszentet, Nagykárolyt és a szatmári béke emlékművét látogattunk meg, ill.Olvass tovább

Két év után ismét sikerült megszervezni, hogy egy délutánt a korcsolyapályán tölthessen az ifjúságunk. Rengeteg nevetés, jókedvű fogócska, bátor első próbálkozások tették emlékezetessé ezt a néhány órát.Olvass tovább

A kommunizmus áldozataira emlékeztünk a vasárnapi istentiszteleten az Oratóriumban. Együtt gondolkoztunk el Jézus szavai és tettei alapján arról, hogy mit jelent szeretni ellenségeinket, imádkozni értük, jót tenni velük, sőt áldani őket. Illetve azon, hogy mit tanulhatunk mai krisztuskövetőként abból, ahogyan keresztyén lelkészek egykor hitvalló módon megélték az üldöztetést az előzőOlvass tovább

Közel 340 adag meleg ételt készítettek szorgalmas diákjaink a hétvége során. Délután pedig fiataljaink néhány szülő és tanárkolléga segítségével, még az esőben ellenére se csökkenő lelkesedéssel, osztották a ki város különböző pontjain a finom egytálételt a rászorulóknak. Köszönjük a szülőknek és diákoknak a támogatást, az odaszánt időt és segíteni akarást.Olvass tovább

Rendkívül izgalmas és őszinte beszélgetésre gyűltek össze diákjainknak a az Internátus Kálvin termében. Egykori diákjaink, Muzslai Gábor és felesége, Etelka látogattak el hozzánk, hogy tabuk nélkül beszélgessenek tizenéveseinkkel a párválasztásról. A tapasztalt coachok, előadók és könyvszerzők oldott hangulatban, a fiatalok közvetlenségével beszéltek a legérzékenyebb témákról is. Köszönjük, hogy élettörténetükön ésOlvass tovább

A csendesnapok lezárásaként úrvacsorás istentiszteleten vettünk részt. Az eddigi napok témája „keresem a helyem” címmel, ismét egy másik szempontból lett megvilágítva fiataljaink előtt. Ezúttal a boldogságkeresés és a hála motívuma került előtérbe a hegyi beszéd gondolata alapján, miszerint „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert akiOlvass tovább

A csendesnapok részeként, amely célja, hogy lelkileg növekedhessenek tizenéveseink, olyan préceszt tartottunk szombaton, amelyen diákok szolgáltak társaik előtt – felelevenítve a régi hagyományt. Az Úri imádság egy-egy gondolata mentén, zenei darabok és fotók segítségével hívtuk elcsendesedésre fiataljainkat. Különösen lélekmelengető volt hallani végzőseink hálaénekét az alkalom végén. Nagy örömöt jelent látni,Olvass tovább

Színjátszóink ezúttal a hétvégéjüket az internátusban töltő diáktársaik számára adták elő Horváth Barnabás Dávid diákkori darabját, a Csokonai peréről szóló Árkádiában éltem én is! című pályázatnyertes szerzeményt. Az előadás megismétlésének apropóját a közös hétvégén és félévkezdő csendesnapjaink programjain túl számos egyéb esemény adta, mint például a színdarab első előadásának (1984.Olvass tovább

A középiskolás évek az identitás-keresés idejét jelentik a fiatalok számára. Úton vannak valamennyien, mivel a gyermekkor felől, a családi körből haladnak a felnőtt lét, az önállóság felé. Nem könnyű időszak ez, hiszen egyre több felelősség van rajtuk. Sokuknak nincsenek még konkrét céljaik a jövőjükre nézve, nem tudják, hogy merre isOlvass tovább

A téli szünet után folytatódott a tiszántúli református kollégiumok/internátusok találkozósorozata. Január 11-én Kisvárdára látogattunk, ahol az ibrányi refisekkel és a helyi kollégistákkal ismerkedtünk. Szó szerint, mert a megszervezett vetélkedő, a kincskeresés és a vacsora is vegyes csapatokkal zajlott. Diákjaink először nagyon megilletődve vették tudomásul a “keverést”, de a vacsora végéreOlvass tovább