A diktatúrák áldozataira emlékeztünk diákjainkkal beszédes élettörténetek felelevenítése által a vasárnapi istentiszteleten az Oratóriumban. Együtt gondolkoztunk el azon, hogy mit jelent a krisztuskövető kisebbségi lét napjainkban, és hogyan állhatunk meg életünk küzdelmei és kihívásai között. A tanítványaitól búcsúzó Jézus bátorító szava az Atya békességet adó jelenlétére hívta fel a figyelmünket,Olvass tovább

Mátészalkára szervezett kiszállást iskolánk 12. D osztálya, mivel a tanulók között többen is lelki otthonuknak tartják az ottani egyházközséget. Február 19-én, vasárnap a Kertvárosi Református Gyülekezetben szolgáltak, ahol Nagy György nagytiszteletű úr és a gyülekezet sok szeretettel fogadták őket. Majd a Kossuth téri templomba látogattak el, ahol Becsei Miklós nagytiszteletűOlvass tovább

Több évtizedes hagyományainkat követve ebben az évben is összegyűlt iskolánk tanárikara és diáksága, hogy együtt vegye, több napos elcsendesedés után, a szent jegyeket. Ahogy félév során számtalan más esetben is, diákjaink segítségére a szolgálatban ezúttal is számíthattunk. Köszönjük, hogy részt vettetek a kántorizálásban és a zenekarban, az istentiszteleti előkészületekben ésOlvass tovább

A preces alkalma sokszínű lehetőséget rejt a megállásra egy sűrű hét után. Van, hogy személyes hangvételű bizonyságtétel hangzik el, máskor diákok szolgálnak az iskolai zenekarral, advent idején képes igei meditáció hangzik el gyertyafényben. Ezúttal s csendesnapok keretében a Vox Antiqua Kamarakórust hívtuk meg hogy a zene hangjai és a szövegekOlvass tovább

Tizenévesnek lenni soha nem volt könnyű, de az utóbbi időszak különösen sok kihívást jelentett a fiataloknak. Nem csupán az életkorukból adódóan nehéz feldolgozniuk a folyamatos fizikai és érzelmi változást, a hétköznapok küzdelmeit, a pályaválasztás nehézségeit, hanem az elmúlt évek és napjaink eseményei sem múltak el nyom nélkül. Beszterczey András nagytemplomiOlvass tovább

Minden tanárunkat és diákunkat szeretettel várjuk hitmélyítő alkalmainkra, hogy együtt készüljünk lelkileg a következő félév kihívásaira!Olvass tovább

A téli szünet előtti utolsó lelki alkalom mindig nagyon különleges és meghitt hangulatú esemény. Az elmúlt két évben sajnos nem lehetett részünk benne, így idén talán még inkább készült rá diákságunk és tanári karunk. A gyertyák pici, kedves fényei és a körülölelő félhomály megállásra késztetett valamennyiünket az utolsó tanítási napokOlvass tovább

Vasárnap délelőtt iskolánk tanári kara és diáksága együtt gyújtotta meg zenakar adventi dallama mellett az első gyertyát a koszorún az úrvacsorás istentiszteleten az Oratóriumban. Iskolalelkészünk, Berényiné Csinády Melinda a ránk várakozó Isten hívására és zörgetésére hívta fel a figyelmünket a laodíceai gyülekezet példáján keresztül. A zenekar által kísért énekeskönyvi énekekOlvass tovább