Önfeláldozás, hősiesség, szenvedés, halál. Nehéz és súlyos szavak. Különösen a mai világban, amikor az egyén céljai, kiteljesedése, boldogulása a meghatározó érték. Távol vannak tőlünk, vagy inkább mi távolodunk el attól a világtól, ahol mindez megjelent egykor. Minden évben megrendítő október 6-a reggele az Oratórium falai között. Megállunk, emlékezünk és közbenOlvass tovább

Határontúli, több napos osztálykirándulását istentiszteleti szolgálattal is összekötötte a 11.A osztály. A sarmasági református gyülekezetben mérhetetlen nagy vendégszeretettel fogadták diákjainkat. Életre szóló élményt jelentett nekik a találkozás, a sok kedves szó. Isten áldja meg a gyülekezet egész közösségét és vezetőit egyaránt!Olvass tovább

Különleges zenei csemegében részesültek iskolánk tanulói a csendesnap zárásaként. A csodálatosan felújított Egyetemi Templom adott helyet a középkori világzenét játszó Bordó Sárkány Zenekarnak. A sodró lendületű, ritmusos dallamok annyira fellelkesítették diákjainkat, hogy voltak közöttük olyanok, akik nem csupán ülve ringatóztak a zene ütemére, hanem táncra is perdültek a széksorok között.Olvass tovább

A jó kezdet mindig meghatározó, legyen szó az élet kisebb-nagyobb dolgairól, vagy épp az új tanévről. A mi diákjaink jókedvűen, énekszóval és egy lebilincselő előadással vágtak neki a következő hónapoknak. Thoma László Budapest, gazdagréti lelkipásztor, egykori vallástanár személyes történetei és lendületes stílusa magával ragadta tizenéveseink figyelmét. Szórakoztató illusztrációival remekül rávilágítottOlvass tovább

Fontos, hogy a tanév első napjaiban olyan lelki üzenetet kapjanak fiataljaink, amely segítséget jelenthet nekik a következő hónapok során. A csedesnapi programok sorát egy olyan izgalmas beszélgetéssel nyitottuk, amelyre egykori refis diákokat hívtunk egyrészt a debreceni lelkészek közül, másrészt a tantestületből, hogy meséljenek a gimnáziumi éveikről, tanárikról, az egykori csendesnapokrólOlvass tovább

Az élményekben gazdag nyár után ismét a Nagytemplom vált a találkozás helyévé. A kilencedikesek tétova keresgélése, a szülők bátorító mosolya és a régi diákok öröme tette különlegesség az évnyitó előtti perceket. Gimnáziumunk vezető vallástanára, Fehér Norbert a Zsoltárok könyve 90. része alapján az Úristennel való kapcsolatban gyökerező maradandó értékekre irányítottaOlvass tovább

Kedves Diákok! Hallottátok már, hogyan szól a középkori duda, vagy a koboz? Tudjátok, hogy milyen hangszer a mandocello? Hétfőn este a Bordó Sárkány Zenekar tagjai megszólaltatják őket közöttetek. Reméljük, lelkesen fogadjátok majd őket! Addig is hallgassátok meg a dalaikat a zenekar youtube csatornáján: https://www.youtube.com/channel/UCoq0JkTOJX88hlmi4Z3Kb-QOlvass tovább

Kedves Diákok! Egy tanév mindig sok kihívást és nem várt nehézséget tartogat. Nem könnyű ezekkel megküzdeni a hétköznapok során, különösen akkor nem, amikor a környezet, vagy az elvárás sok, eddig nem tapasztalt újdonságot tartogat a számunkra. Szeretnénk segíteni nektek jól kezdeni a következő időszakot, és együtt készülni a ránk váróOlvass tovább