Rendkívül izgalmas és őszinte beszélgetésre gyűltek össze diákjainknak a az Internátus Kálvin termében. Egykori diákjaink, Muzslai Gábor és felesége, Etelka látogattak el hozzánk, hogy tabuk nélkül beszélgessenek tizenéveseinkkel a párválasztásról. A tapasztalt coachok, előadók és könyvszerzők oldott hangulatban, a fiatalok közvetlenségével beszéltek a legérzékenyebb témákról is. Köszönjük, hogy élettörténetükön ésOlvass tovább

Uram Veronika (10.D) az országos Báthory István Középiskolai Tanulmányi Versenyen a döntőbe jutott több mint 200 fős mezőnyben az első húszba kerülve. A döntőre április 12-13-án kerül majd sor. Szeretettel gratulálunk és sikeres felkészülést kívánunk neki a további megmérettetéshez! Felkészítő tanára: Tóth ÁronOlvass tovább

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium 2024. február 16-17. között 25. alkalommal rendezte meg a Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia-Környezetvédelmi Verseny döntőjét. A három korcsoportban indult több száz tanuló közül a II. (9-10. évfolyam) kategóriában jutottak be refis diákok a döntőbe. Itt az iskolát Széles Hanna (10.b) és Szabó Balázs (10.b)Olvass tovább

Hálásan köszönjük a Jótékonysági esten összegyűlt pénzadományt a szülőknek, tanároknak és öregdiákoknak. Az összegyűlt 1.009.150 Ft-tal igyekszünk tudatosan és megfontoltan bánni. Terveink között szerepel a pénzösszeget a diáknap és a diákbál színvonalas lebonyolítására, illetve a folyosók és a közösségi terek otthonosabbá tételére fordítani. Köszönjük magunk, és a diákság nevében, hogyOlvass tovább

Az elmúlt időszakban sok mókában volt része fiataljainknak, hiszen egy gimnázium élete nem állhat csupán tanulásból! A DÖK farsangi beöltözést szervezett, illetve tejszínhabevő versenyt. Egy napra az iskola megtelt filmkarakterekkel és mesehősökkel, és természetesen rengeteg kacagással és tejszínhab alatt, ahogy erről képeink és videóink is tanúskodnak. A Valentin nap semOlvass tovább

Január 26-án került megrendezésre a városi verseny, ahol iskolánk két csapattal is versenyzett. Mind az „A” mind a „B” kategóriában induló csapatunk továbbjutott. A következő megmérettetés február 24-én lesz, a területi versenyre készülnek a lányok. A csapatok tagjai: „A” kategória: Kereszti Édua Sarolt, Süle Réka Luca, Kereszti Villő Mikolt, SzabóOlvass tovább

Február első napjaiban iskolánk sítábort szervezett a Gerlitzen Alapokba. 60 fővel utaztunk a lenyűgöző helyszínre. Hangulatos faházakban volt a szállásunk. Minden nap kiadós reggelit követően rövid buszozás és 10 perces felvonózás után megérkeztünk a sípályákhoz. Örültünk, hogy ebben a magasságban – a napsütéses és viszonylag meleg idő ellenére – márOlvass tovább

Szeretettel várjuk a XXXII. Református Iskolák Országos Matematikaversenyére a rejtvényeket és az izgalmas logikai feladványokat kedvelő 7-12. évfolyamos diákokat és tanáraikat március 1-2-án. Kérjük, jelentkezésüket február 16-ig elküldeni az elektronikus űrlap kitöltésével!Olvass tovább

Régóta vágytunk már arra, hogy ne csupán az online térben számoljunk be tehetséges diákjaink szárnypróbálgatásairól, hanem valóságosan is bemutathassák tudásukat a szülők és egykori refis diákok előtt. Erre nyílt most lehetőség az első Jótékonysági Estünk keretében az Egyetemi Templomban. Egy rendkívül gazdag programot láthatunk, hiszen az alkalom bővelkedett zenében, versbenOlvass tovább