Szeretettel köszöntöm a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona ballagási ünnepségén megjelenteket, a Kollégium tagozatainak, a testvérintézményeknek a vezetőit és munkatársaikat. Köszöntöm a fenntartó Egyházkerület és a gyülekezetek képviselőit. Köszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelték ballagási istentiszteletünket és ünnepségünket. Személy szerint is köszöntöm:

Köszönöm Fehér Norbert vallástanár úr igeszolgálatát, Kurgyis András tanár úr orgonajátékát.

Talán ünneprontásnak hat, amikor most a búcsú órájában a neves magyar írótól egy ijesztőnek tűnő, belső feszültségeit, bizonytalanságait kivetítő idézetet választottam mottóul. Pedig bevallva-bevallatlanul nagyon sok mai ember belső világát tükrözik az idézett sorok. Olyan világban élünk, amikor az emberiség mind több technikai vívmánnyal, találmánnyal, az életet megkönnyítő újdonsággal igyekszik bebiztosítani, kiszámíthatóvá, élvezhetővé tenni életét. Ugyanakkor, nem igen volt még olyan korszaka a történelemnek, amikor annyi bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, félelem vette volna körül az egyes embereket és közösségeket, mint a mi korunkban. Ez a fajta félelem bénítólag is hathat, hiszen a médiából nemcsak a már sajnos megszokottá váló rossz hírek, mint a balesetek, természeti katasztrófák, terrorista merényletek képei ömlenek, hanem a komoly, megfontolt, tudományosnak és megbízhatónak tűnő jóslatok is bizonytalanná, sőt kétségbeesetté tehetik a jövő iránt érdeklődőket, az életbe most induló fiatalokat. Úgy tűnik, hogy szinte megállíthatatlan a Föld erőforrásainak végletes kihasználása, a klímaváltozás, a természetes környezet szennyezése, az egyes területek túlnépesedéséből fakadó népvándorlás, a mind fejlettebb technológia uralma az emberi személyiség fölött.

Ti most egy viszonylagosan védett világból, a Kollégium, a Gimnázium gyakran zártnak, merevnek tűnő életteréből léptek ki a látszólag minden lehetőséget kínáló külső világba. Bizonyos vagyok benne, hogy amikor még inkább direkt módon szembesültök a kinti élet valóságával, egyre inkább felértékelődik mindaz, amit intézményünkben kaptatok. Számotokra természetes volt, hogy a napi élet során körülvettek titeket a magyar kultúra, történelem és tudomány emlékhelyei, az elmúlt évszázadok híres tanárai, diákjai tekintettek rátok a falakról. A Kollégium Oratóriumában neves elődök utódaiként ülhettetek be a padokba, és a Nagykönyvtárban a szellemtörténet nagyjainak műveiben gyönyörködhettetek.

Mégis szomorú lennék, ha csak ennyit tudtunk volna nektek nyújtani. Egy panoptikumot, ahol a kiváló elődök munkásságában és örökségében gyönyörködhettetek. Reménységem az, hogy azok a tanárok, nevelők, dolgozók, akik a négy vagy öt itt eltöltött év alatt tanítottak, neveltek Titeket, a múlt emlékeinél is többet formáltak személyiségeteken, jellemeteken. Lehet, hogy közületek többen ma is úgy tekintenek a tanárokra, hogy nekik hivatalból az a dolguk, hogy megkeserítsek a szegény diák életét. Lehetőleg minél több, megoldhatatlan feladatot próbáljanak kitalálni, és ha a diák valahol hibát követ el, vagy fegyelmezetlen, akkor megbüntessék. Hadd áruljam el Nektek, hogy ez nem így van. Gyakran voltunk tanúi annak, amikor az osztályfőnökeitek, tanáraitok védeni próbálták még a hanyag, fegyelmezetlen tanulókat is. Ti is tapasztaltátok, hogy az egyébként ténylegesen leterhelt tanárok igen sok időt fordítottak lelki beszélgetésre, biztatásra, bátorításra. Kívánom, hogy most a búcsú órájában ne feledkezzetek meg róluk! Tanácsolom azt is, hogy ne zárjátok be magatok után véglegesen a most elbocsátó alma mater kapuját. Egykori diákjaink közül sokan járnak vissza többé-kevésbé rendszeresen, hogy felüdüljenek a régi emlékek felidézése közben, leüljenek beszélgetni az egykori tanárokkal, nevelőkkel.

Visszatérve a kezdő, Gárdonyi Gézától vett idézetre, mivel tudlak bátorítani Titeket akkor, amikor a mai, félelmetesnek tűnő világba kiléptek. Ha az idézetet újra olvassuk, akkor annak utolsó mondata adja a megoldást:
Miért érezzük elhagyatottnak, elveszettnek magunkat, mert ….nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.”

Ez a világ addig tűnik félelmetesnek, taszítónak, bizonytalannak, amíg a magunk elgondolása szerint próbáljuk döntéseinket meghozni, amíg a magunk erejéből kívánjuk problémáinkat megoldani, életünk dolgait elrendezni. Ha azonban eljutottunk oda, ha a Debreceni Kollégiumban töltött évek eljuttattak oda, ahová az író eljutott, hogy egy láthatatlan, jóságos kéz van a mi kezünkön, amely vezet minket, a világ nem félelmetes többé. Ha tudjuk, hogy a kezünket fogó, minket vezetni akaró Isten teremtménye a körülöttünk lévő világ, akkor szabad gyermeki bizalommal elindulni Vele úgy, ahogy nemsokára együtt éneklitek:

Ballagási ünnepségeinken hagyományosan két olyan egykori kollégiumi diákra emlékezünk név szerint, akik egész életükben nemcsak büszkék voltak arra, hogy a Debreceni Kollégium diákjai lehettek, hanem az utánuk következő nemzedéket is kiemelkedő teljesítményre kívánták ösztönözni:

BAY ZOLTÁN világhírű fizikus nemcsak büszke volt egykori iskolájára, hanem a család államosított vagyonáért kapott kárpótlási jegyeket az intézménynek adományozta. Ebből az összegből készült a Bay Zoltán emlékérem, Győrfi Lajos szobrászművész alkotása. Ezt a díjat minden évben a természettudományos tárgyakban kiváló eredményeket elérő, versenyeken eredményesen szereplő végzős diáknak ítéli oda a Nevelőtestület. Az iskola tanári kara úgy döntött, hogy ebben a tanévben Tóth Imre 12.B osztályos tanulót jutalmazza az emlékéremmel, és a vele járó 20 ezer Ft-tal. Tóth Imre éveken keresztül nagyon sok kiemelkedő eredményt ért el matematikából, fizikából, informatikából. Két alkalommal nyerte meg a Református Középiskolák Matematikaversenyét, jutott be az OKTV 2. fordulójába. Bay Zoltán Amerikában élő özvegye minden évben nagy figyelemmel kíséri a díjazást, és várja, hogy a díjazott tanuló egy E-mail-ben bemutatkozzon!

SZILÁGYI TIBOR debreceni orvosprofesszor szintén iskolánk diákjai volt, 1939-ben érettségizett. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetének tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Doktora volt. Aktív sportoló volt, majd sportvezetőként segítette az egyetemi sportéletet. 2007-ben bekövetkezett haláláig lelkes tagja volt a Kollégium Baráti Körének.

Férje emlékére alapította özvegye a Dr. Szilágyi Tibor Jó Tanuló-Jó Sportoló Emlékdíjat, melyet most tizedik alkalommal osztunk ki. Az alapító szándéka szerint a Gimnázium meghirdette az Emlékdíj elnyerésére szóló pályázatát. Öt tanuló nyújtott be pályázatot, így nem volt könnyű a döntés. Az elbírálásnál azokat a diákokat jutalmazta nevelőtestület, akik a kiváló sport eredmények mellett tanulmányi téren is kiemelkedően teljesítettek. Akiket most nem tudunk díjazni, a szóbeli érettségi után igyekszünk sport teljesítményükért jutalmazni.

Három tanuló kapja meg a nevelőtestület döntése alapján a Dr. Szilágyi Tibor Emlékdíjat:

Szeles Evelin 12. B osztályos tanuló, aki szertornában ért el kiváló eredményeket

Antal Abigél 12.D osztályos tanuló,

Czina Péter 12.B osztályos tanuló,

Mindketten kiváló sakkozók, akik egyéniben és csapatban is szép eredményeket értek el úgy a református iskolák versenyein, mint a diákolimpiákon.

Kérem a díjazottakat, jöjjenek és vegyék át az okleveleket!

Szeles Evelin az iskolától egy sítáboron való részvétel lehetőségét kapta, Antal Abigél és Czina Péter 20-20 ezer Ft jutalmat kap.

Kívánok nektek sikeres érettségit és felvételit, boldog és tartalmas életet! Ne feledkezzetek meg köszönetet mondani szüleiteknek, akiknek áldozata révén juthattatok el idáig. Kívánom, hogy találjátok meg az Isten által a számotokra elkészített helyet és szolgálatot az életben! Emlékezzetek mindig szeretettel egykori iskolátokra, és az éppen benne tanulókra és tanítókra!

Legyen iskolánk jelmondata egész életetek vezérgondolata: