A Rákóczi Szövetség iskolai szervezete évek óta szinte minden meghirdetett diákutaztatási pályázaton részt vett, így iskolánk diákjainak tekintélyes része utazhatott a határon túli magyar területkere. Különösen is népszerű a március 15-höz kapcsolódó pályázat, amelyre az iskola diákjai osztályoktól függetlenül önként jelentkezhetnek. Így általában olyan csapat indul útnak, melynek tagjait különösen is érdekli a magyar történelem, kultúra és az elszakadt részeken élő nemzettársaink sorsa. Tavaly a Vajdaságban vettünk részt nagy sikerű kiránduláson, és a résztvevők közül sokan már a hazafelé vezető úton kérdezgették: Hová utazunk jövőre? Mivel az elmúlt években minden szomszédos országot, illetve magyarok lakta területet meglátogattunk (Kárpátalja, Felvidék, Partium, Erdély, Székelyföld, Vajdaság), egyetlen lehetőség maradt: Horvátország magyarok lakta területe. Ennek a kirándulásnak a megszervezése először két ok miatt igen nehéznek tűnt:

• Debrecenhez ez a terület van a legtávolabb, kérdéses, hogy egy hosszú hétvégén lesz-e elég idő a programokra.
• Az itteni magyarság állapota, létszáma és szervezettsége is a leggyengébbnek tűnt.

Hála Istennek, az aggodalmak fölöslegesnek bizonyultak: Miután kiderült, hogy a horvátországi területen nincs megfelelő szálláslehetőség, elfogadtuk a Pécsi Református Kollégium ajánlatát, itt kényelmes szállást és kiváló étkezést kaptunk. A program összeállítása sem okozott gondot, mivel a horvátországi református közösség vezetője, Szenn Péter püspök vállalta a szervezést, kalauzolást, a teljes program összeállítását. Helyismerete, személyes kapcsolatai és szervezőkészsége révén egy nap alatt annyi benyomást szereztünk, amit alig bírtunk feldolgozni.

A program sikeres lebonyolításában nagy segítséget jelentett a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány által megítélt 400.000 Ft összegű támogatás, ami szinte teljes egészében fedezte a Pécsi Református Kollégium által megállapított szállás és étkezési díjat. Így iskolánkat, illetve a résztvevőket is csak jelképes kiadások terhelték.

Március 14-én, csütörtökön 14 órakor, iskolánk saját ünnepsége után indultunk útra. Az eredetileg jelentkezők közül néhányan betegség, családi programok miatt visszaléptek, de így is 29 diák és 7 tanár ült fel az autóbuszra. Az Alföldön keresztül utaztunk, és már útközben sok érdekesség hangzott el tanáraink részéről a tájról, a felszíni formákról, történelmi eseményekről. Hosszú és fárasztó út után este 9 óra körül érkeztünk Pécsre, ahol gyors vacsora és lefekvés következett. Már az első pillanattól otthon éreztük magunkat, mert a szállásadó diákotthon vezetője, Sümegi Péterné, iskolánk egykori diákja nagy szeretettel fogadott minket.

Március 15-én, pénteken Magyarországon? Baranyában maradtunk. Vendéglátóink (Sümegi Péter lelkipásztor és felesége) egész nap velünk voltak, így nagyon sok információt szereztünk útközben is. Reggeli áhítat után Nagyharsányba utaztunk. Az itteni református templomban tanárunk, dr. Győri János rövid előadást tartott a Debreceni Kollégium és nagyharsányi református iskola kapcsolatáról. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy a nagy távolság ellenére a két intézmény évszázadokon keresztül rendszeres és szoros kapcsolatban állt egymással. Nagyharsány Debrecen partikulája volt, azaz Debrecenből kapta tanítóit, lelkészeit, nagy ünnepekkor legátusait. Megkoszorúztuk Sztárai Mihály, a Drávaszög neves reformátora szobrát a templomkertben, majd koszorút helyeztünk el Kossuth Lajos szobrán is.

Utunk Siklósra vezetett. A gyönyörűen felújított várban március 15. tiszteletére egész napos, látványos programot szerveztek, ehhez csatlakoztunk mi is. A rendkívül alapos és személyes emlékekkel gazdagított vezetés nemcsak a vár történetéről, de a teljes magyar történelemről áttekintést adott. Látványos rendezvények (régi mesterségek, harci jelenetek, korhű öltözetek) tették teljessé az élményt.

Utunk egy ormánsági körúttal folytatódott, az egyik faluban, Kóróson álltunk meg és tekintettük meg a református templomot. Azért is iktattuk be programunkba ennek a tájegységnek a meglátogatását, mert egyik kísérő tanárunk, Kurgyis András innen származik, ősei ezekben a falvakban voltak lelkészek és tanítók. Tanáraink igyekeztek felkészíteni a résztvevőket a várható élményekre, de a valóság minden képzeletet felülmúlt. Az elhagyott, lepusztult, elöregedett falvak reménytelenséget sugalltak. Megdöbbentünk azon, hogy a sok száz milliós állami támogatással felújított gyönyörű templomok többségében már nincs istentisztelet. Nehéz kérdések merültek fel, amelyekről az út során is több csoportban beszélgettünk: Mi vezetett ennek a helyzetnek a kialakulásához? Megfordítható-e a folyamat? Van-e értelme a muzeális értékű épületekre milliárdokat költeni, vagy teljesen új missziós módszereket kellene alkalmazni az egyházaknak?

A délutáni program egy pécsi belvárosi városnézéssel fejeződött be. Uherkovich Zoltán tanár úr gyermekkorát itt töltötte, így rövid idő alatt is sok érdekes dolgot tudott megmutatni. Múzeumok, kiállítások megtekintésére nem maradt idő, de így is kaptunk egy képet erről a nagyon szép, kulturális értékekben, látnivalókban gazdag, gyönyörű fekvésű városról. Vacsora után közös esti programként társasjátékokat játszottunk, beszélgettünk.

Március 16-án, szombaton a reggeli és áhítat után indultunk Horvátországba. Beremendnél léptük át a határt, és rövidesen első állomásunkra, Laskóra érkeztünk. Itt várt ránk kísérünk, Szenn Péter püspök úr, aki végig velünk utazott, és menet közben is ismertette a látogatókat. Laskón először az iskolába mentünk, ahol az iskola tanulóink egy csoportja szép műsorral köszöntött minket, illetve családtagjaikat. Közös éneklés és fényképezés után megtekintettük a most épült új tornatermet, amit bármely magyarországi iskola megirigyelhetne. Itt szembesültünk azzal, hogy az iskola elődje szintén a Debreceni Kollégium partikulája volt. Szomorú tapasztalatunk volt, hogy a gyermeklétszám itt is drasztikusan csökken, és a műsorban szereplő gyerekek egy része horvátul beszélt a szüleivel. A templomban a helyi lelkész a szerb megszállás időszakáról mesélt. Ő egyike volt a kevés maradó lelkipásztornak, ezért rendszeresen megfenyegették, sőt a templomot kétszer próbálták felgyújtani. A háború alatt a gyülekezet nagy része elmenekült, és a fiatalok közül alig tért vissza valaki.

Utunkat folytatva a híres Kopácsi rét mellett utaztunk el. A Dráva és Duna közös árterében kialakult csodálatos természetvédelmi területet időhiány miatt csak az autóbusz ablakából tekintettük meg, de így is hatalmas élmény volt a gazdag madárvilág látványa. Útközben egyre több helyütt találkoztunk a délszláv háború nyomaival, összedőlt épületekkel, golyónyomokkal, elaknásított erdőkkel. Eszéken keresztül utazva jutottunk át a Dráva folyó túloldalára, történelmi nevén Szlavóniába.

A következő állomás Kórógy község volt. Ennek és a szomszédos Szentlászló falunak a templomát a háborúban több találat érte, tornya leomlott, mennyezete beszakadt. Megtekintettük a felújítás utáni hálaadó ünnepség képeit, ezen az alkalmon Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett 2001-ben. Ebben a községben ebédeltünk egy magyar vendéglőben. A környezet minden képzeletünket felülmúlta. A hatalmas udvaron és a termekben is régi háztartási eszközök, gépek, fegyverek, egyenruhák, régi pénzek olyan mennyisége volt látható, ami rendezett formában több múzeum kiállítási anyagát is biztosította volna. Különösen a fiúk készítettek látványos szelfiket. Az ebéd mennyisége mindenkit meglepett, hiszen a hatalmas fatányérokon legalább hatféle sült volt elfogyaszthatatlan mennyiségben.

Utunkat folytatva rövidesen Haraszti községbe értünk, ez Szenn Péter püspök úr szolgálati helye. Itt egy szabadtéri március 15-ei ünnepségen vettünk részt a falu központjában lévő Petőfi szobor előtt. A helyi fiatalok műsora után Győri János tanárunk a Debreceni Kollégiumnak és szabadságharcban betöltött szerepéről szólt, majd Nagy János Sebestyén debreceni diák szavalt egy Petőfi verset. Természetesen itt is elhelyeztük iskolánk koszorúját. A református templom és a parókia mellett lévő kis néprajzi múzeumban megismerhettük elődeink életmódját, használati eszközeit. Mindenütt énekléssel mondjunk köszönetet a vendéglátásért.

Az idő szorítása ellenére még egy nem tervezett programot is beiktattunk. A ma már Eszékhez tartozó Rétfalu templomát is felkerestük. Az itteni lelkészházaspár Debrecenben végezte a teológiai tanulmányait. A férj amputált lábakkal tolókocsiba kényszerült, felesége Ilonka végzi a szolgálatokat. A látogatásunk számukra elképzelhetetlen örömöt okozott, a csoport fiatalságukat, a közös kórus élményeket idézte fel a múltból. Diákjaink itt érezték meg igazán, mekkora kiváltságot jelent debreceni diáknak lenni.

Már csak rövid idő maradt Eszék belvárosának és a várnak a megtekintésére. A lemenő nap fényében nagyon szép látványt nyújtottak a Dráva partján elhelyezkedő, szépen felújított vár monumentális falai és épületei. Autóbuszba ülve visszautaztunk Kórógyra, ahol a már ismert vendéglőben fogyasztottuk el bőséges vacsoránkat. Szálláshelyünkre visszaérkezve senkit sem kellett biztatni, mindenki igyekezett kipihenni az élményekben gazdag nap fáradalmait.

Vasárnap, a kirándulás zárónapján Szentlőrincen vettünk részt istentiszteleten. Csoportunk közös énekléssel köszönte meg a gyülekezet vendégszeretetét, és néhány képet mutattunk be a felújított Kollégiumról. Istentisztelet után szeretetvendégség keretében kóstolhattuk meg a gyülekezet tagjai által sütött finomságokat. Nehéz szívvel vettünk búcsút A Sümegi családtól és a gyülekezet tagjaitól. Hazafelé még rövid pihenőt tartottunk Kecskeméten, és este 8 óra körül érkeztünk vissza Debrecenbe.

Hálásan köszönjük a program támogatóinak, a Rákóczi Szövetségnek és a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítványnak a kapott anyagi támogatást, ezek nélkül nem jöhetett volna létre ez a nagyszerű tanulmányi kirándulás, amely minden résztvevőnek felejthetetlen élményt jelentett.