Iskolánk vezetése nevében szeretettel köszöntöm a szalagtűző ünnepségen megjelenteket. Köszöntöm a Kollégium tagozatainak vezetőit, a fenntartó egyházkerület képviselőit, meghívott vendégeinket, iskolánk egykori tanárait, minden kedves jelenlévőt.

Köszönöm a mai alkalom szervezőinek, rendezőinek, közreműködőinek áldozatos munkáját és szolgálatát. Különösen az osztályfőnökök, szülők, és természetesen, a mai nap főszereplői, a végzős diákok tettek sokat azért, hogy ma egy így együtt lehessünk, ünnepelhessünk!

Jelképesnek érzem, hogy két egymást követő hétvégén egy-egy olyan esemény részesei lehettetek, amelyek azt jelzik, hogy lassan véget ér a gyermekkor, az a korszak, amikor mások gondoskodnak rólatok, és a véleményeteket sem veszik igazán komolyan. Sokan éltetek az önkormányzati választásokon való szavazás lehetőségével, és talán először szembesültetek azzal a felelősséggel, hogy egy vagy néhány ember szavazata, véleménye egy egész közösség sorsára is kihatással lehet. Könnyen elképzelhető, hogy a választási kampányt látva ki is ábrándultatok abból a felnőtt világból, amelyben gyakran találkozunk kétszínűséggel, hazugságokkal, sőt még álszentséggel is. Arra kérlek titeket, hogy ne ítélkezzetek hirtelen és könnyedén a közéletben, a politikában található visszásságok láttán. Óvakodjatok attól is, hogy a visszatetsző dolgok láttán cinikussá, önzővé váljatok, mondván, elég nekem a saját érvényesülésem, karrierem, nem érdekelnek a közösség dolgai.

A másik jelképes esemény a szalagtűzés, amely iskolai keretben azt a tényt fejezi ki, hogy óhatatlanul elkövetkezett életetek az a korszaka, igazából néhány hónapja, amikor olyan döntéseket kell meghoznotok, amelyek sorsotokat, életpályátokat döntően befolyásolják. A feltűzött kis szalag emlékeztet arra a felelősségre, amely a pályaválasztásnál, továbbtanulásnál rátok hárul. Arra is figyelmeztet, hogy rövidesen ki kell lépnetek abba a világba, amely gyakran rosszabbik, megbotránkoztató oldalát villantotta fel számotokra.

Tanáraitok, iskolánk vezetői nevében bátorítani szeretnélek Titeket arra, hogy ne ijedjetek meg a rátok váró feladatoktól, a döntések felelősségétől. A Debreceni Református Kollégium diákjaiként számtalan olyan nagy elődötök példája van előttetek, akik jóval nehezebb helyzetben indultak az életbe, gyakran egy ellenséges külső világban vállalták fel hitüket, küldetésüket. A továbbtanulási, pályaválasztási terveknél legyetek realisták, de ne legyetek földhözragadtak, kishitűek. Érdemes egy 19. századi osztrák költőnő, Marie von Ebner-Escbach mondását megjegyezni:
Ne tartsd magad szegénynek, ha nem teljesültek az álmaid: igazán az a szegény, akinek soha nem voltak álmai.

Még egy dologra hívnám fel a figyelmeteket: A mai világ a felszínes kapcsolatok világa. A digitális technika lehetővé teszi, hogy formálisan rengeteg emberrel kapcsolatot tartsunk, miközben lehetséges, hogy egyetlen komoly barátunk sincs. Legyetek hálásak azért, hogy a kollégiumi és osztály közösségekben komoly és mély baráti kapcsolatok alakulhattak ki. Kérlek, nagyon becsüljétek meg és ápoljátok ezeket, amíg még együtt vagytok, mert később ezek lehetnek azok a fogódzók, amelyek életetek egy-egy nehéz pillanatában segítséget nyújthatnak.

Van még egy közösség, amelyet most természetesnek tartotok, de ápolása nagyon fontos lehet ahhoz, hogy boldog és értékes életet élhessetek. Nyilván természetes a számotokra, hogy iskolánk a Magyar Református Egyház keretében működik, kiszállások, kirándulások során többször voltatok vendégei egy-egy gyülekezetnek. Ez év májusában mindnyájan részt vettetek a Magyar Református Egység Napja előkészítésében és a program lebonyolításában. Reménység szerint megéreztetek valamit abból, hogy ehhez a közösséghez tartozás is egy olyan kiváltság, amit erősíteni, ápolni kell. Az iskolánkban eltöltött négy vagy öt év alatt bizonyára nemcsak a szép és jó oldalát láttátok egyházunknak, hanem tapasztaltátok gyengeségét, hibáit is. Kérlek, tekintsetek rá úgy, mint édesanyátokra, akit még hiányosságai ellenére is szeretni és tisztelni kell. Rajtatok is múlik, hogy tud-e egyházunk a szép magyar kifejezéssel élve igazán anyaszentegyház lenni.

Istennek adunk hálát, hogy hazánkban szabadon megélhetjük hitünket, az egyházi oktatási és szociális intézmények az államiakkal megegyező támogatást kapnak. Mi is megtapasztaltuk Debrecenben, hogy állami támogatással megújulhattak épületeink, diákjaink a 21. századi követelményeknek megfelelő körülmények között tanulhatnak és lakhatnak. Nem így van ez a világ sok részén, sőt bizonyos országokban folyamatos keresztyénüldözésnek is szemtanúi vagyunk, máshol háborúk és fegyveres konfliktusok áldozatai a keresztyén közösségek és hívek. Az elmúlt napokban két konkrét kérés is érkezett hozzánk, hogy erőnkhöz mérten támogassuk nehéz körülmények között élő testvéreink iskoláit, kollégiumait:

A Tiszántúli Református Egyházkerület az Indiában nagyon nehéz anyagi körülmények között működő keresztyén gyermekotthonok támogatására közölt felhívást. Egyházunk Kárpát-medencei Oktatási Alapja a szíriai polgárháború miatt működési nehézségekkel küzdő Örmény Protestáns Egyház óvodáinak és iskoláinak megsegítésére indít gyűjtést. Úgy vélem, méltó dolog, hogy amikor hálát adunk Istennek azért, hogy gyermekeink, unokáink, diákjaink nyugodt körülmények között folytathatták tanulmányaikat, és reménység szerint ugyanígy készülhetnek az érettségire, hálaáldozatunkkal segítsük azokat a hittestvéreinket, akiknek sokkal nehezebb sors jutott. Ezekre a célokra szánt adományainkat a kijáratnál álló diákjaink perselyeiben helyezhetjük el.

Iskolánk vezetése és tanárai nevében köszönöm, hogy ránk bízták gyermekeik nevelését. Mindnyájunk közös vágya, hogy a ránk bízott fiatalok a következő hónapok során a pályaválasztási, továbbtanulási kérdésekben jó döntéseket hozzanak. Iskolánk tanárai ehhez minden segítséget igyekeznek megadni, de a végső döntés már a nagykorúvá lett ifjú felelőssége, és egy ponton túl már a szülők sem vehetik át ezt a terhet. Az élet természetes rendje ez, és a mai alkalom ilyen formában egy lépés a szülői háztól való elszakadás útján. Ne rémüljünk meg ettől, ne akarjuk görcsösen, erőszakkal magunkhoz láncolni gyermekünket, hiszen az Ige tanítása szerint egy időre kaptuk őket ajándékba Teremtőnktől. Kérjünk felülről való bölcsességet ahhoz, hogy miközben féltő szeretettel követjük lépteiket, engedjük őket elindulni azon az úton, amely számukra rendeltetett.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldást végzős diákjaink, szüleik és családtagjaik, nem utolsósorban osztályfőnökeik, tanáraik életére. Kívánok tartalmas és kedves együttlétet itt a Nagytemplomban, örömteli és vidám, de mégis fegyelmezett ünneplést este a Lovardában!