RAB

R.A.B.
(Refis Amatőr Bajnokság)
2017. szeptember 30 – október 01.
Szombat – Vasárnap



Ez a tanév kezdet sem maradhatott el R. A. B. nélkül. Az Európai sportnap keretein belül került megrendezésre a kollégium falai között ez a megmérettetés. Az idei évben a lányok és a fiúk külön napon mérték össze erejüket a „ketrecben”.

A szombati verőfényes délután izgatottan várta a négy lány csapat, hogy megmérkőzzenek egymással. A tervezett sorrend megfordult, mivel a Vadmacskák csapatának egy játékosa később érkezett. Így az első összecsapás az Erős csapat és az Anonim között volt. Az Anonim csapat az utolsó utáni pillanatban állt össze. Az Erősek: Boros Boglárka, Hegedűs Nikolett, Kaszás Laura, Mohos Lili. Az Anonim alakulat: Kovács Boglárka, Nagy Luca, Molnár Renáta, Juhos Dóra. Nagyon izgalmas mérkőzésen végül a rutinosabb, mentálisan és fizikálisan ERŐSebb csapat szerezte meg a győzelmet és várhatta ellenfelét a döntőben. A második elődöntő parázs csatát és nagyütközéseket, gyönyörű gólokat hozott a Vadmacskák és A kispad legjobbjai között. Vadmacskák: Felszeghy Flóra, Biri Dalma,Bán Nelli, Balogh Dóra. A kispad legjobbjai: Bencze Veronika, Birinyi Rebeka, Garabuczi Rebeka, Bátori Virág, Földesi Enikő, Nagy Rebeka, Lévai Zsóka. A gólzáporos mérkőzésen végül a végzősök alul maradtak és készülhettek az Anonim elleni bronzcsatára. A bronzmérkőzés nagyon nagy csatát és hangulatot hozott és a mérkőzésen a felváltva szerzett gólok miatt eldöntetlen maradt a találkozó. A büntetőpárbajban, az idegek csatájában végül A kispad legjobbjai bizonyultak jobbnak.

A döntő nagyon izgalmasnak ígérkezett az elődöntőket látva. Két technikás játékosokból álló csapat feszült egymásnak. A vadmacskák ragadták magukhoz a kezdeményezést és szerezték meg a vezetést. Azonban az erős csapat egyenlítő találata megváltoztatta a mérkőzés képét, folyamatosan fölénybe kerültek, megszerezték a vezetést, és végül a győzelmet is. Gratulálunk a lány csapatoknak.

Végeredmény:
  1. Erős csapat
  2. Vadmacskák
  3. A kispad legjobbjai
  4. Anonim

Vasárnap az istentisztelet után megkezdődött a második nap. Elkezdődtek a fiú meccsek. Az előzetes sorsolásnál el lehetett mondani, mint a bajnokok ligájában, kialakult egy „halál csoport”. Ebben a csoportban volt többszörös győztes és most is top favorit Csapókert 33 SE. Ebben a négyesben szerepelt a Hegyes Vegyes, akik megváltozott összetételben, de a tavalyi harmadik hely után idén többet szerettek volna. Ide került az Elsős brigád, akik sötét lóként vágtak a tornának. A sors ideosztotta a Nobody Cares csapatát is. Így ez tényleg kiérdemelte a „halál csoport” kifejezést. A másik ágon talán könnyebben lehetett venni az akadályokat. Ebben a beosztásban az előzetes várakozások szerint a Pinkflamingos Mogyirenhund csapata volt az első hely várományosa. Ide került a Brazilok csapata. Nekik ez volt az első megmérettetésük itt a rabon, de a csapat tagjai „rutinos refisek”, a harmad és másod évfolyamból verbuválódtak össze. A Last Hope csapat nem vált reménytelenné ebben a csoportban. Aminek mindenki örült, hogy ide került a „friss hús” vagyis az elsősökből összeálló csapat.

Az „A” csoportban parázs meccseket láthattunk, de az esélyeknek megfelelően végül a Csapókert és a Hegyes Vegyes jutott a négy közé. A „B” csoportban óriási körbeverések, ponthullatások után alakult ki a végeredmény. A Pinkek végül megnyerték a csoportot, de a vártnál sokkal nehezebben. Második helyen a Last Hope csapat végzett és játszhattak a döntőért a Csapókert 33 SE-vel. Az első elődöntőben a sérült Gál Balázs jól irányította társait és magabiztosan jutottak a fináléba. A második elődöntő igazi parázs csatát hozott és az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy a Hegyes Vegyes játszhat az aranyért és a Pinkek a bronzért.

A harmadik helyért megismétlődött a Pinkek – Last Hope csoportmeccs. A Pinkekből sokat kivett az elődöntő és ezt remekül Használta ki a Last Hope és magához ragadta a kezdeményezést. Ha kicsit több szerencséjük van talán megnyerik a rendes játék időben a meccset. Azonban a két kapus Kozma Ferenc és molnár Ábel bizonyult főszereplőnek, végül döntetlennel zárult a mérkőzés és jöttek a bűntetők. Csakúgy, mint a lányoknál, itt is feszült volt a légkör. Ezt a csatát ezen, napon a Pinkflamingos Mogyirenhund nyerte.

A döntőben az előzőleg talán két legesélyesebb csapat feszült újra egymásnak. A csoportban a Csapókert győzött 3-2-re. Nagyon parázs hangulatú meccs vette kezdetét. A félidőben kisebb meglepetés volt kialakulóban, hiszen 2-0 ra vezetett a Hegyes Vegyes. A második félidő elejét nagyon megnyomta a Csapókert és előbb szépített, majd egyenlítettek is. A sors megismételte önmagát, Balogh Máté 2. góljának köszönhetően itt is 3-2-re nyert a Csapókert.

Játékosok:

Hegyes Vegyes: Bohátka Zsolt, Szilágyi Levente, Kerekes Bence, Aros Dániel, Boros Viktor.


Elsős Brigád: Boros Tamás, Erdei Tamás, Szabó Miklós, Pethő Levente, Balázs Máté, Boros Botond


Nobody Cares: Baratej Martin, Gyöngyösi Árpád, Pák Bence, Széles Kristóf, Bernáth Gábor


Csapókert 33 SE: Tyukodi László, Nagy Sándor, Veress Csongor, Balogh Máté, Bohátka Ádám, Költő Dávid + Gál Balázs (manager)


Brazilok: Czina Péter, Pénzes István, Mihucz Kristóf, Vida Levente, Kun András, Pop Ádám.


Pinkflamingos Mogyirenhund: Molnár Ábel, Becske Richárd, Svank József, Nagy Krisztián Alex, Szarka Roland, Demeter Sándor


Fika FC: Sutyák Máté, Lakatos Patrik, Szűcs Ferenc, Magyari Koppány. Szabadi Ákos


Helyezések:
  1. Csapókert 33 SE
  2. Hegyes Vegyes
  3. Pikflamingos Mogyirenhund
  4. Last Hope
5.-8. hely:
  • Elsős Brigád
  • Nobody Cares
  • Brazilok
  • Ficak Fc
A Torna kapusa: Kerekes Bence; Gólkirály: Szilágyi Levente

Sportszerű torna volt. Gratulálok a játékosoknak szervezőknek. Tavaszra is ilyen R. A. B.-ot remélek. Jó időt, jó játékot.