Tanévnyitó beszéd, 2017

Kedves Vendégeink, Tanárok, Diákok, Szülők!

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm tanévnyitó istentiszteletünk és ünnepségünk minden résztvevőjét. Kiemelten is köszöntöm a fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület Elnökségét képviselő Dr. Adorján Gusztáv főgondnok urat. Köszöntöm Vad Zsigmond Esperes Urat, és köszönöm igeszolgálatát. Köszönöm Kurgyis András tanár úr orgonajátékát.

Köszöntöm a Kollégium tagozatainak vezetőit, munkatársait, egykori tanárainkat.

Külön szeretettel köszöntöm 9. évfolyamos diákjainkat és szüleiket. Kívánom, hogy sikeres és eredményes középiskolai pályafutásuknak kezdete legyen ez a mai nap.

Kedves Gyülekezet!

Az elmúlt évek tanévnyitó beszédeinek visszatérő témája volt a költözés. Előbb a Gimnázium, aztán az Egyetem, majd az internátusok költöztetése volt a nyár fő eseménye, és minden évben izgalommal vártuk a szeptembert, hogy elkészült-e a következő ütem, elkezdhető-e a tanév. Mindenkit megnyugtatok, most már nem költöztünk tovább, mindenki a megszokott helyére térhet vissza. Persze így sem volt unalmas a nyár, tanáraink és diákjaink sokféle rendezvényen, programon vettek részt. Két diákunk és két tanárunk képviselte iskolánkat a Református Középiskolák Nagykőrösön rendezett Találkozóján, a Rákóczi Szövetség nyári táborában Sátoraljaújhelyen öt tanuló volt jelen Katona Péter tanár úr vezetésével. A Református Tehetséggazdagító Program nyári táborában hét diákunk, valamint Szabó Katalin tanárnő vett részt Miskolcon. Az immár 23. alkalommal megrendezett Talentum Konferenciát augusztus 18. és 23. között iskolánk rendezte, erre a Kárpát-medence 19 iskolájából 58 tanuló jelentkezett, köztük hét debreceni refis diák. A rendkívül színvonalas konferencia megszervezésében és rendezésében Uherkovich Zoltán tanár úrnak volt a legnagyobb része, de köszönet illeti Szabó Katalin és Dr. Horkayné Hidegkúti Erika tanárnőket, Bán István, Kovács Gergely és Dr. Győri János tanár urakat, valamint az internátusok vezetőit és nevelőtanárait a rendezésben való részvételért, a szakmai segítségért és a lebonyolításért. Tanulóink közül sokan vettek részt nyári gyülekezeti táborokban, a Csillagpont találkozón és más alkalmakon. A résztvevőktől azt kérem, hogy tapasztalataikat, élményeiket ne tartsák meg maguknak, hanem osszák meg osztálytársaikkal, szobatársaikkal, így bátoríthatnak másokat is a hasonló alkalmakon való részvételre.

Az előttünk álló tanév előkészítése során tanárainknak a korábbinál több idejük maradt a szakmai kérdésekkel való foglalkozásra, az iskola pedagógiai programjának átdolgozására. Ezt több dolog is aktuálissá tette:

  • Az elmúlt tanév végén érettségiztek azok a tanulók, akik a 2013-ban bevezetett Nemzeti Alaptantervre épülő helyi tanterv szerint haladtak, tehát már vannak tapasztalataink annak eredményességéről.
  • Az iskola fenntartója, a Tiszántúli Református Egyházkerület Elnöksége is megfogalmazta elvárásait, amelynek lényeges elemei:
    • az idegen nyelv oktatás színvonalának, eredményességének javítása, a nyelvvizsgák számának növelése, új idegen nyelv bevezetése
    • az emelt szintű érettségi vizsgára történő iskolai felkészítés lehetőségeinek és színvonalának emelése
    • a tehetséggondozás, versenyeztetés intézményi kereteinek bővítése
    • lehetőség szerint a tanulói terhek csökkentése

Az elhangzottak figyelembe vételével készült el az új Pedagógiai Programunk, amelynek egyes elemei már most szeptembertől, más részei a következő években válnak aktuálissá. Lényeges változás a korábbi szemlélethez képest, hogy a 10. év végén könnyebbé válik a tagozatok leadása, így az érettségi felkészítés a 11. és 12. évfolyamos, több esetben egymásra épülő érettségi felkészítő, más néven fakultációs órákon történik. Arra törekedtünk, hogy a speciális osztályok vagy csoportok kivételével minden tanulónak csak a jogszabályokban előírt minimális óraszáma legyen. Ezért a 2018 szeptemberében induló 9. évfolyamon már nem hirdetünk meg humán, hanem helyette csak általános osztályt. Ezeknek a diákoknak a 9. és 10. évfolyamon a mostaninál érezhetően kevesebb lesz az óraszáma, érettségi felkészítésük a 11. és 12. évfolyamon történik. Tanulóink terhelését úgy is csökkenteni próbáljuk, hogy az órarendben az ebédszünet több osztályban a 7. óra utánra esik, de ezeknek a diákoknak már nem lesz délutáni órájuk. Tudjuk, hogy ezek a lépések nem oldják meg igazán a tanulói túlterhelés problémáját, de olyan szigorú jogszabályi előírások vannak, amik nem engednek több mozgásteret. Ígéretek szerint a készülő új Nemzeti Alaptanterv lényegesen csökkenti majd az elsajátítandó tananyag mennyiségét, az óraszámokat és a tanulók terhelését. Jó reménységgel vagyunk, hogy így lesz, de ez a mai diákokat már nem igazán érinti.

Az előttünk álló tanév kiemelkedő és központi vezérfonala még mindig a Reformáció 500 évére történő visszatekintés, és mai üzenetének keresése. Dr. Fekete Károly Püspök Úr ezzel kapcsolatos, nekünk szánt gondolatait a későbbiekben hallhatjuk. A reformáció ma is érvényes üzenetét igyekszünk keresni tanévkezdő tanári és diák csendesnapjaink keretében, melyeknek meghívott előadója Szegedi László esperes úr, az erdélyi magyar református és szórvány misszió kiemelkedő alakja.

A reformációs rendezvényekhez kapcsolódik iskolánk tanulóinak sikeres szereplése a Re:formáció országos vetélkedőn. A Gugulya Emőke, Jakab Beatrix, Kovács Fruzsina, Rácz Róbert, Szegő Viktória 11.A osztályos tanulókból álló csapat megnyerte a regionális verseny döntőjét, és egyetlen református középiskolaként bejutott az országos, a TV nyilvánossága előtt zajló döntőbe. A csapat tagjai, valamint Zeöldné Bonyár Beáta felkészítő tanárnő a nyáron felkészítő táborban vettek részt Bonyhádon. Most már ismert a döntő közvetítésének időpontja, amit könnyű megjegyezni: 2017. október 1, vasárnap. Kérem, szurkoljunk együtt diákjainknak!

A tanévhez kapcsolódó évfordulók közül kiemelem Szőnyi Pál nevét, aki iskolánk híres ásványgyűjteményének adományozója. Születése 210. és halála 140. évfordulója alkalmából szeretnénk tavaszra felújítani a gyűjteményt, és egy természettudományos témanap keretében emlékezni rá és munkásságára!

Az új tanév személyi változásokat is hoz magával iskolánkban. Iskolánk tanárai közül négyen mennek nyugdíjba, illetve fejezik be tényleges munkájukat iskolánkban. Az ő köszöntésükre rövidesen sor kerül. A megüresedett tanári állásokra pályázatokat írtunk ki, és több lépcsőben kiválasztásra kerültek új tanáraink. Szeretettel köszöntöm őket, és kívánom, hogy jól érezzék magukat iskolánkban, és diákjaink is elfogadják őket. Kérem, hogy nevüket hallva szíveskedjenek felállni:

Kozma Kornélia
Kuruczné Nagy Andrea
Usztics Anikó
Thurzó Bernadett
angol-francia
biológia-kémia
magyar-történelem
internátusi nevelőtanárnő

Az eddig szerződéssel alkalmazott internátusi nevelőtanáraink közül ketten, Sepsyné Kaposi Kornélia és Szabó Dóra véglegesítését hagyta jóvá az Igazgatótanács, ők a mai ünnepség keretében tesznek fogadalmat.

Az iskola vezetésében is történt változás. A nyugdíjba vonuló Németh Lea lelkipásztor, internátusvezető helyett Dan Írisz tanárnő kapott megbízást ere a feladatra. A Gimnáziumban megnövekedett feladatok miatt egy új igazgatóhelyettesi megbízásra került sor, Dr. Gaálné Becsy Adrienn kapta meg ezt a feladatot.

Az új, illetve alkalmazásukban megerősített pedagógus, valamint vezető társaimnak kívánok feladataik végzéséhez bölcsességet, erőt, jókedvet és ami leglényegesebb, Isten áldását.

Egy iskola azonban nemcsak a tanárokról szól, hanem elsősorban a diákokért van. Szeretetettel köszöntöm tehát minden tanulónkat, és kívánok nektek eredményes és sikeres tanévet. Természetesen külön is szeretettel fordulok a 9. évfolyamos tanulóinkhoz, akik most láthatóan megszeppenve ülnek a padokban. Ne féljetek! – mondta Jézus a tanítványainak, és én is erre biztatlak Titeket. Nem lesz könnyű az előttetek álló négy vagy öt év, de el sem hiszitek, milyen gyorsan elrepül majd. Tűzzetek ki magatok elé komoly célokat, tanuljatok meg küzdeni értük, találjatok barátokra, támogatókra! Higgyétek el, osztályfőnökeitek, tanáraitok ugyanúgy veletek izgulnak, és segítenek a kezdeti nehézségek leküzdésében.

A kollégiumi polgárrá váló, fogadalmat tévő diákokat arra kérem, hogy vegyék komolyan a fogadalom szövegét, legyenek méltó örökösei az előttük járó nemzedékeknek. Az utolsó éves, érettségire készülő tanulóinknak azt helyezem a szívükre, hogy jó magaviselettel, szorgalommal mutassanak jó példát, legyenek támogatói, segítői a kisebb diákoknak. Talán nem is gondoljátok, mennyire lényeges, hogy a most érkező, talán az első napokban csetlő-botló diáktársatok milyen példát lát tőletek. Ifjú felnőttként talán ti tudjátok leginkább formálni jellemüket, szemléletüket.

Kedves Szülők!

Köszönjük a bizalmat, hogy erre a tanévre is ránk bízzák legféltettebb kincsüket, gyermeküket. Remélem, hogy a 9. évfolyamos tanulók szülei rövidesen megnyugszanak, ha azt érzik, hogy jó kezekbe tették le gyermekük sorsát jövőjét. Tanártársaimmal együtt arra törekszünk, hogy a tananyag átadásán túl a családi otthon gondoskodásából és törődéséből is pótolni tudjon valamennyit az iskola, illetve a kollégium.

Kedves Gyülekezet!

Tegnap került sorra Miskolcon a Kárpát-medence református iskoláinak közös tanévnyitójára, melyen egy kis küldöttséggel iskolánk is képviseltette magát. Felemelő érzés volt a tele templomban tanárokkal és diákokkal együtt kérni áldást az induló tanévre. Nekünk, debrecenieknek különösen is jólesett, hogy a református intézményeket és iskolafenntartókat képviselő igazgatók, lelkipásztorok, tanárok között nagyon sok egykori debreceni refis diákot ismerhettünk fel. Újra rácsodálkozhattunk arra, mekkora isteni kegyelem volt az, hogy a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma egyetlen hitvallásos középiskolaként megmaradhatott és működhetett a nyíltan ateista korszakban is. Az újonnan alakult református iskolák tekintélyes részében az egykori debreceni diákokból lett tanárok lettek az intézmény lelkiségét, református szellemiségét meghatározó egyéniségek. Megvalósulni látjuk Jézus mustármagról szóló példázatát, ahogyan a kicsi, jelentéktelennek látszó magból terebélyes fa fejlődik, amely másokat is táplálni tud. Kívánom, hogy az itt ülő, magukat a neves és tekintélyes diák és tanár elődök árnyékában talán kicsinek és alkalmatlannak érző tanulóink így lehessenek egykoron áldássá és kovásszá egyházunk és népünk életében.

>Ezekkel a gondolatokkal az előttünk álló tanév feladataihoz a gondviselő Isten segítségét és áldását kérve a 2017/18. tanévet, iskolánk 480. tanévét megnyitom.

Tisztelettel felkérem Dr. Adorján Gusztáv főgondnok urat, hogy adja át a fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület Elnökségének köszöntését.

__________________________________________________________________
Mint már szóltam róla, iskolánk négy tanárát kívánjuk nyugdíjba vonulásuk, illetve tényleges iskolai munkaviszonyuk megszűnése alkalmával köszönteni.

Németh Lea tanárnő, református lelkipásztor 1985 óta vezette a Gimnázium Leányinternátusát. Nyugdíjba vonulása alkalmából a Tiszántúli Református Egyházkerület KÖZNEVELÉSÉRT elismerő oklevélben részesítette Németh Lea igazgatónőt. Szeretettel kérem Varga Jánosné Baranyai Gabriella igazgatóhelyettes asszonyt ismertesse és méltassa igazgatónő munkásságát.

Szeretettel kérem Dr. Adorján Gusztáv Főgondnok Urat az Oklevél átadására.

A Gimnázium tanárai közül Dr. Imréné Barta Edit tanárnő, Dr. Tóthné Bertalan Mária tanárnő, valamint Dr. Mikó Gyula tanár úr fejezte/ fejezi be aktív szolgálatát az előző tanév végével, illetve ennek a tanévnek az elején.
Szeretettel kérem Kovács Gergely tanár urat, hogy köszöntse a búcsúzó munkatársakat!

134.Zsoltár 3. verse!!!!

____________________
Iskolánk gyakorlata szerint a határozatlan idejű alkalmazást nyert pedagógusok fogadalmat tesznek. Kérem Sepsyné Kaposi Kornélia és Szabó Dóra tanárnőket, hogy szíveskedjenek az úrasztalához kifáradni!
Kérem, Dr. Adorján Gusztáv főgondnok urat, hogy szíveskedjék a fogadalomtételt vezetni!
_____________________________
Iskolánk gyakorlata szerint azokat a diákokat, akik egy tanévet iskolánkban eltöltöttek, a tanévnyitó keretében Diákpolgárrá fogadjuk. Kérem Nagy Imre tanár urat, a Diákotthon vezetőjét, hogy szíveskedjék a fogadalomtételt vezetni.
___________________

Bejelentés:
Az ünnepélyes tanévnyitó után a Gimnázium Titkársága ügyeletet tart. Lehetőség van hivatalos ügyek rendezésére, igazolások kérésére.
Holnap az első tanítási órában minden osztálynak osztályfőnöki órája lesz. Nagyon fontos, hogy a nem kollégista tanulók töltsék ki a szeptember havi étkezési rendelésüket, hogy keddtől már kaphassanak étkezést. Mivel szeptemberben csak egy menü lesz, a kollégistáknak nem kell étkezési rendelést leadniuk!
Akik még nem vették át tankönyveiket, a hétfői napon tehetik meg azt délelőtt, illetve a délután folyamán, a beosztást a hirdetőtáblákon közzétesszük.
A hétfői napon három órát, kedden és szerdán öt tanítási órát tartunk meg. Hétfőn 11 órakor, kedden és szerdán 14 órakor kezdődnek tanévkezdő csendesnapi alkalmaink az Oratóriumban, melyen minden tanuló részvétele kötelező.
Tanévnyitó ünnepségünk befejezéseként énekeljük el közösen a Szózatot, majd állva maradva várjuk meg a zászló kivonulását!