Tanévzáró beszéd , 2016

Tanévzáró beszéd 2016. június 19. Ünneplő Gyülekezet! Kedves Diákok, Tanárok, Szülők, Vendégek!

Szeretettel köszöntöm a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona tanévzáró ünnepségén megjelenteket. Köszönöm Fehér Norbert vallástanár úr igeszolgálatát, Kurgyis András tanár úr orgonajátékát.

Köszöntöm a Kollégium tagozatai vezetőit, iskolánk egykori tanárait.

Ünneplő Gyülekezet!

A mögöttünk lévő tanév a Péterfia utcai gimnáziumi épületben töltött második tanévünk volt. Az első év tapasztalatai alapján igyekeztünk az épület adottságait jobban kihasználni, a körülményeket javítani. Fontos, lépés volt, hogy egységesítettük a két általános iskola és a Gimnázium csengetési rendjét, így kevésbé zavarják egymást az egyes intézmények. Szeptember végére megtörtént a tetőtéri előadóterem felújítása, így iskolai rendezvényeinket méltó körülmények között tarthatjuk meg. Diákjaink vágya teljesült az iskolai büfé használatba vételével. Az iskola arculatát is sikerült alakítani, felkerült a falra a tablók egy tekintélyes része, valamint helyükre kerültek egykori tanáraink, diákjaink képei. Tervünk az, hogy a nyár folyamán folytatjuk a tablók elhelyezését, pótoljuk a hiányzó osztálytermi dobogókat, és hozzákezdünk az ásványgyűjtemény szekrényeinek a felújításához.

A külső körülmények javítása mellett kiemelt célnak tekintettük az iskolai munka minőségének növelését. Az osztályok számának csökkenése befejeződött, és kialakult az évfolyamonkénti három osztályos modell. A felvehető tanulók számának behatárolása a felvételi követelmények növekedését hozta magával. A következő tanévet 103 új diákunk kezdheti meg, ők a jövő héten már ismerkednek egymással és az iskolával a gólyatábor keretében. A bizonyítványosztásnál is kiderül majd, hogy javult iskolánk tanulóinak átlagos teljesítménye. Több lett a kitűnők és jelesek száma, alig van bukás, és az iskola tanulmányi átlaga is nőtt tavaly óta. Iskolánk pedagógiai munkájának színvonalát jelzi az is, hogy a tanév során hét tanárunk minősítő vizsgájára került sor, valamennyien kiváló minősítést kaptak. Iskolánk tevékenységének elismerését jelzi az a tény is, hogy a Református Egyház Zsinata ebben az évben Uherkovich Zoltán tanár úrnak, iskolánk tanárának ítélte a Makkai Sándor díjat. Egyházunk közössége ezzel a díjjal kívánta elismerni tanár úr pedagógiai munkásságát, a tehetséggondozás és versenyeztetés területén elért eredményeit, a református értékrend és életforma kialakításával kapcsolatos tevékenységét. A díjat az országos református tanévnyitón kapja meg tanár úr, de már most gratulálunk iskolánk egész közössége nevében, és kívánunk áldást életére, szolgálatára.

A tavalyi évben jutott el felmenő rendszerben az új tantervi szabályozás a 11. évfolyamig. Tapasztalatunk megegyezik a médiában is újra meg újra felvetődő problémával: A megemelt tanulói és tanári óraszám inkább csak túlterhelést okoz, de nem biztosít időt és lehetőséget a diákok számára ténylegesen szükséges tárgyakkal, témákkal való alapos foglalkozásra. A szülői és tanulói visszajelzések alapján módosítottuk a 11. évfolyamos órahálót, jövőre már több szabadságot adunk a tantárgyválasztásra, megkönnyítettük a speciális csoportok közötti váltást. Abban reménykedünk, hogy az oktatási kormányzat képes lesz szembenézni a közoktatás területén kialakult problémákkal, és igyekszik valós és tartós megoldásokat találni ezekre. Az elmúlt tanévben tapasztalt rögtönzések, tűzoltás jellegű intézkedések inkább csak mélyítik a válságot, nem megnyugtatóak a jövőre nézve.

Iskolánk nem kíván bezárkózni falai közé, nagyon lényegesek a külső kapcsolatok. A korábbi évekhez hasonlóan folytatódtak iskolánk cserekapcsolatai. Kiválóan sikerült a svájci Schiers középiskola küldöttségének őszi látogatása, a mi diákjaink is csodálatos élményekkel tértek haza Svájcból. Újra két diákunk lehetett a Kolozsvári Református Kollégium vendége, nálunk is igen jól érezték magukat a kolozsvári diákok. Kiemelt szerepe van iskolánk életében a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének. A Szövetség több rendezvényének is helyet adtunk, így a Gloria Victis vetélkedőnek, és a vezetőképző programnak. A Rákóczi Szövetség támogatásával jutott el a 10.D osztályunk és jutalomként néhány más osztályba járó diákunk a Székelyföldre, és látogathatta meg a kolozsvári, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi kollégiumokat. A 10.A osztály szintén a Rákóczi Szövetség támogatásával jutott el a Felvidékre, és lehetett a Rozsnyói Református Alapiskola vendége. Örömteli, hogy az elmúlt két év Comenius programjának is lett folytatása, a spanyol partneriskola meghívására 15 diákunk és két tanárunk tett látogatást náluk, és szeptemberben várjuk az ő látogatásukat. Örvendetes, hogy az osztálykirándulások keretében sok gyülekezettel sikerült találkozni, és szinte minden osztály szervezett gyülekezeti kiszállást.

Iskolánk a református iskolarendszer része, sőt helyzeténél, történelmi örökségénél fogva egyik meghatározó eleme. Ezért is igyekszünk lehetőségeinkhez mérten részt venni a református iskolák versenyein, pályázatain. Az elért eredményekről később hallhatunk majd. A korábbi évekhez hasonlóan ebben a tanévben is megrendeztük a református középiskolák matematika és atlétikai versenyét. Új tornatermeink az eddiginél több sportág versenyeinek lebonyolítására nyújtanak lehetőséget. Testnevelő tanáraink éltek is a lehetőséggel, és a református középiskolák számára meghirdették a röplabda és szertorna versenyt. A kezdeményezés sikeres volt, különösen a röplabda bajnokság hozott látványos és magas színvonalú vetélkedést. Köszönöm a tantárgyi és sport versenyek szervező tanárainak és diákjainak a munkáját, lelkesedését, gratulálok az eredményesen szerepelt diákoknak. Reméljük, a következő tanévben is lesz folytatása az új kezdeményezéseknek.

A külvilággal való kapcsolat egyik sajátos formája a kötelező közösségi szolgálat. Iskolánk jellegéből fakad, hogy mind több diákunk igyekszik saját gyülekezetében vagy egyházi intézményben teljesíteni ezt a feladatot. Erre a tevékenységre a nyári szünet kiváló lehetőséget kínál. A most érettségiző évfolyam volt az első, akiknek az érettségire bocsátás feltétele volt az 50 óra közösségi szolgálat megléte. Hála Istennek, minden végzős diák teljesítette a feltételt. Az alsóbb évesek számára tanulság az, hogy nem szabad az utolsó tanévre hagyni ezt a kötelezettséget, hanem igyekezni kell minél előbb túlesni rajta! Örvendetes, hagy tanulóink és szüleik nemcsak a közösségi szolgálattal, hanem más módon is hajlandók támogatni a rászorultakat, elesetteket. Ebben a tanévben is részt vettünk a Kék Vödör Akcióban és a Kárpát-medencei Oktatási Alap támogatásában.

Az elmúlt tanévben is fontosnak tartottuk a rászoruló tanulók segélyezését, a tehetséges, jó tanuló diákok ösztöndíjakban, jutalmakban részesítését. Továbbra is azt valljuk, hogy nem fordulhat elő iskolánkban, hogy tehetséges, igyekvő és jól viselkedő diák anyagi okok miatt ne tudja elérni céljait. Köszönjük az iskolai és kollégiumi alapítványoknak, valamint az egyéni adományozóknak támogatásukat. Közülük is ki kell emelnünk a Révész Kálmán Ösztöndíj létrehozóit, akik hat 9. évfolyamos, kollégista diákunknak tették lehetővé egy tanéven keresztül az ingyenes étkezést. A korábbiakhoz hasonlóan ennek a tanévnek a végén is komoly összegeket osztunk szét jutalomként, erről a későbbiekben hallhatnak részletesebben. Ebben az évben különösen fontosnak tartjuk, hogy támogassuk arra érdemes diákjaink nyári tehetséggondozó táborokon való részvételét.

A korábbi évekhez képest több volt a személyi változás a tanév folyamán. Már a tanévkezdéskor bejelentettük, hogy Horsai Ede vallástanár, valamint Püski Andrásné német szakos tanárnő nem tanít tovább iskolánkban. A tanév során Enyedi Réka angol szakos tanárnő jelentette be távozási szándékát. Az eltávozók helyettesítése nem volt könnyű, de összességében sikerült megnyugtatóan megoldani. Szeretném megköszönni egyrészt a nevelőtestület azon tagjainak a többlet teher vállalását, akik a kiesett órák egy részét átvették, illetve nagyobb csoportokat vállaltak. Név szerint is köszönöm Dan Írisz, Török-Kovács Anita és Szállási Éva Vivien tanárnőknek, hogy más munkájuk mellett is szívesen vettek át órákat, csoportokat. A 2. félév elején jött vissza GYES-ről Bíróné Kabály Enikő tanárnő, akit szeretettel köszöntünk. Ő vette át Erdei Zsuzsa tanárnő óráit, akinek ezúton is köszönetet mondunk lelkiismeretes tevékenységéért. A tanév végével befejezni munkáját iskolánkban Kathiné Gasparik Katalin tanárnő, akinek szintén hálásak vagyunk segítségéért, szolgálatáért. Erről a helyről is szeretném megköszönni Molnár Gyula oktatás technikus, mindnyájunk Gyula Bácsi-ja sok évtizedes hűséges szolgálatát. A tanév végével ő is befejezi munkáját intézményünkben. A tényleges nyugállományba kerülő munkatársaknak jó egészséget, hosszú, boldog életet kívánunk, és bármikor szeretettel várjuk őket egy kis iskolai levegőzésre. Az Igazgatótanács döntése alapján iskolánk tanárai közül ketten kaptak határozatlan időre szóló kinevezést: Szabadiné Hadházi Andrea angol-történelem- hittan szakos, valamint Nagyné Dudik Tünde testnevelés – gyógytestnevelés szakos tanárnők. Gratulálunk nekik, és bejelentem, hogy a tanévnyitó ünnepségen fognak ünnepélyes fogadalmat tenni.

Amikor lélekben már a nyári szünetre készülünk, ne feledkezzünk meg azokról a diáktársakról sem, akik ezekben a napokban állnak életük egyik nagy erőpróbája, az érettségi előtt. A 13.D osztály az elmúlt héten már túljutott ezen az erőpróbán, hála Istennek, nagyon szép eredménnyel. A 12.A és 12.B osztály tanulói hétfőn kezdik a szóbeli vizsgát. Szeretettel gondolunk rájuk, és kívánunk minél jobb eredményeket! A hét második felében pedig már a következő tanév 9. évfolyamosait várjuk a gólyatáborba, azaz még véget sem ért, de már jelképesen elkezdődik az új tanév. Köszönöm, hogy a felsőbb éves diákok közül sokan vállalták a táborozáson való részvételt, segítségnyújtást. Kérem, hogy jó példával, szeretettel igyekezzetek segíteni iskolánk új diákjainak beilleszkedését!

Amióta a Kollégium felújítása megkezdődött, megszoktuk, hogy a nyár az iskolánk dolgozói számára nem elsősorban a pihenés alkalma, hanem a költözésé, a felújításé, berendezésé. Nem lesz ez másként ezen a nyáron sem. Reménység szerint szeptemberben már az új épületbe költözhetnek be a kollégisták. Néhány diákunknak és tanárunknak már volt lehetősége arra, hogy bejárja a majdnem kész épületet. Tapasztalhatták, hogy minőségileg jobb körülmények közé kerülnek majd. Reménykedünk abban, hogy a szeptemberi beköltözésre a bútorok is a helyükre kerülnek. Köszönjük a kollégista tanulók és nevelőik eddigi segítségét, amit a jelenlegi épület összepakolásához, kiürítéséhez nyújtottak. Kérjük, hogy a beköltözéskor is legyenek türelemmel, és segítsenek minél előbb otthonossá tenni új lakóhelyüket.

Tanárainknak és az érettségi előtt álló tanulóknak a következő napok, hetek feladataihoz sok erőt és kitartást, a megérdemelt vakációban jó pihenést, kikapcsolódást kívánok. A diákoknak azt kívánom, hogy minél érdekesebben, hasznosabban töltsék a szünidőt, s kipihenve új odaszánásokkal, új reményekkel kezdjék el a következő tanévet! A nagyobb szabadságot, kevesebb kötöttséget kínáló vakációban se feledjétek, hogy iskolánk tanulói vagytok, tartózkodjatok azoktól a cselekedetektől, amelyek károsak vagy nem méltók intézményünkhöz.

A tanévkezdéssel kapcsolatos időpontok tervezetét megtaláljátok iskolánk hirdetőtábláin. Az internátusi épület berendezésének esetleges csúszása nincs kizárva, ez befolyásolhatja a tanévkezdő időpontokat is. Kérem, figyeljétek iskolánk honlapját, ahol minden fontos információt elhelyezünk, és az esetleges változásokról folyamatosan tájékoztatunk.

Az eredményekért Istennek hálát adva, segítségét, támogatását megköszönve a 2015/2016. tanévet, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma 478. tanévét bezárom.
::::::::::::::::

Díjátadás következik:
Dr. Lipták András
akadémikus, iskolánk egykori diákja hosszú évekig volt a Kollégiumi Baráti Kör elnöke. Halála után özvegye díjat alapított, amelyet a nevelőtestület egy kiváló tanulmányi eredményű, példamutató viselkedésű diáknak ítél oda. Ebben az évben a díjat a nevelőtestület javaslatára Molnár Nóra és Molnár Rózsa 13. D osztályos tanulók kapják.
Kérem Molnár Nórát és Molnár Rózsát , hogy jöjjenek ki és vegyék át a díjat.
Azért is gratulálunk, mert mind a ketten kitűnően érettségiztek!

Felkérem:
VARGA JÁNOSNÉ igazgatóhelyettes asszonyt, hogy ismertesse az elmúlt tanév legfontosabb versenyeredményeit, valamint a tanév végi jutalmazottak névsorát, és tájékoztassa a tanulókat a szükséges tudnivalókról.