Szeretettel köszöntöm a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona ballagási ünnepségén megjelenteket, a Kollégium tagozatainak, a testvérintézményeknek a vezetőit és munkatársaikat. Köszöntöm a fenntartó Egyházkerület és a gyülekezetek képviselőit. Köszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelték ballagási istentiszteletünket és ünnepségünket.

Köszönöm Fehér Norbert vallástanár úr igeszolgálatát, Mónus Béla igazgatóhelyettes úr orgonajátékát.

Személy szerint is köszöntöm:

Levélben köszöntötte a ballagókat és kimentését kérte dr. Bölcskei Gusztáv rektor úr, valamint dr. Fekete Károly püspök úr. Felolvasom Püspök Úr levelét:
LEVÉL

Az iskolai ballagás életünk kiemelkedő és megismételhetetlen alkalmai közé tartozik. A középiskolától való elválás egy hosszabb folyamat, ami talán a szalagavatóval kezdődik, aztán jönnek a továbbtanulással kapcsolatos döntések, a próba érettségik, az utolsó órák, a tanároktól való elköszönések, de bizonyára itt, a Nagytemplomban tudatosodik igazán, hogy valóban véget ért életeket egy fontos szakasza, és valami új kezdődik el. Eddig mindig ott állt mögöttetek a szülői ház, az iskola, a felnőtt világ, hogy szelíden vagy néha talán erőszakkal is igazgassa lépteiteket, korrigálja botlásaitokat, terelgessen az általa jónak tartott irányba. Mostantól fogva megszűnnek ezek a korlátok, talán szokatlan lesz a szabadság, és ijesztő lehet néha a felelősség is.

Egy pillanatra tekintsünk most vissza a Debreceni Református Kollégiumban, annak Gimnáziumában eltöltött évekre. A sok-sok személyes és közös élmény a búcsúzó beszédekben bizonyára megelevenedik. Én inkább arra emlékeztetlek Titeket, hogy az ősi intézmény történelmi léptékkel mérve is fontos és jelentős eseményeinek tanúi, sőt részesei lehettetek. A Kollégium fennállása 475.évfordulója közös ünneplésének emlékképei figyelmeztessenek Titeket arra, hogy olyan gazdag örökséget visztek magatokkal ballagó tarisznyátokban, amely nagyon kevés társatoknak adatik meg. A szemetek előtt zajló felújítás, a Péterfia utcai gimnáziumi épület birtokba vétele azt a látást erősítse bennetek, hogy Isten tervében mindennek rendelt ideje van. Ideje van a próbáknak, a beszorítottságnak, sőt üldöztetésnek is. Adjunk hálát azért, hogy nem egy ilyen korszakban lettetek debreceni diákok, hanem egy felújított, modern épület első gazdái között lehettetek.

Személyesen is köszönöm a költözéshez nyújtott segítséget, az iskoláért, az internátusokért, a diáktársakért, az otthoni közösségért vállalt önkéntes munkát, szolgálatot. Igen, Ti vagytok az első olyan érettségiző korosztály hazánkban, akiknek 50 óra kötelező közösségi szolgálatot kellett végezniük a négy vagy öt év alatt. Ha valami kötelező, akkor már rögtön rossz íze van, kényszernek tűnik. Örülünk annak, hogy közületek nagyon sokan nem tehernek, hanem szolgálati lehetőségnek tekintették ezt a kötelezettséget, igyekeztek olyan elfoglaltságot keresni, ahol tényleges segítséget, örömet tudtak nyújtani gyermekeknek, fogyatékosoknak, időseknek, rászorulóknak. Legyen ez példa a következő évfolyamok számára is.

A Kollégium diákjaként megszokhattátok, hogy mi mindig évfordulókat ünneplünk. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen a Kollégiumnak annyi neves tanára és diákja volt, hogyha egy kicsit utánanézünk, akkor nemcsak minden évre, hanem minden hónapra találnánk jeles évfordulót, születési vagy halálozási dátumot. Engedjétek meg, hogy egy olyan személy gondolatait hívjam segítségül útravalóként ebben az ünnepi órában, aki a Kollégium nagy diákjai és tanárai között a méltatlanul elfeledettek hosszú listáján szerepel. Három hét múlva leplezzük le a Kollégiumban a 125 éve született Karácsony Sándor, a két világháború közti időszak kiváló és nagyhatású pedagógusa emléktábláját. Az Ifjúság és hivatás című tanulmányában ezt üzeni az ifjúság és a felnőtt kor határán álló fiataloknak, nektek:
„Ifjúságom ezzel véget ért. Most már „nagy” vagyok. Életkorom szerint is felszabadultam. Nem pályaválasztás már számomra az élet feladott nagy talánya, nem hajlam, nem hivatás, még csak nem is kötelesség, hanem KÜLDETÉS. …A küldetés abban különbözik minden más egyéb formájától életfeladatunk végbemenetelének, hogy Isten szabja meg, Isten finanszírozza és Isten irányítja. …

Hallja Isten missziós parancsát: eredj el és szótfogad.
Elmegy.
És megérkezik” Kívánom, hogy a mostani jelképes elindulás, a ballagás egy olyan hosszú útnak az első néhány lépese lehessen, amelynek a végén van megérkezés, van találkozás mennyei Atyánkkal és egymással!

Ballagási ünnepségeinken hagyományosan két olyan egykori kollégiumi diákra emlékezünk név szerint, akik egész életükben nemcsak büszkék voltak arra, hogy a Debreceni Kollégium diákjai lehettek, hanem az utánuk következő nemzedéket is kiemelkedő teljesítményre kívánták ösztönözni:

BAY ZOLTÁN világhírű fizikus nemcsak büszke volt egykori iskolájára, hanem a család államosított vagyonáért kapott kárpótlási jegyeket az intézménynek adományozta. Ebből az összegből készült a Bay Zoltán emlékérem, Győrfi Lajos szobrászművész alkotása. Ezt a díjat minden évben a természettudományos tárgyakban kiváló eredményeket elérő, versenyeken eredményesen szereplő, személyiségében is példamutató végzős diáknak ítéli oda a Nevelőtestület. Az iskola tanári kara úgy döntött, hogy ebben a tanévben Zichar Péter 12.B osztályos tanulót jutalmazza az emlékéremmel, és a vele járó 25 ezer Ft-tal. Zichar Péter éveken keresztül számtalan természettudományos, elsősorban Biológia szaktárgyi versenyen, az OKTV-én, az Árokszállásy Zoltán, valamint Budai József versenyeken képviselte iskolánkat, szerzett értékes helyezéseket. Bay Zoltán Amerikában élő özvegye minden évben nagy figyelemmel kíséri a díjazást, és várja, hogy a díjazott tanuló egy E-mail-ben bemutatkozzon!

SZILÁGYI TIBOR debreceni orvosprofesszor szintén iskolánk diákjai volt, 1939-ben érettségizett. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetének tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Doktora volt. Aktív sportoló volt, majd sportvezetőként segítette az egyetemi sportéletet. 2007-ben bekövetkezett haláláig lelkes tagja volt a Kollégium Baráti Körének.

Férje emlékére alapította özvegye a Dr. Szilágyi Tibor Jó Tanuló-Jó Sportoló Emlékdíjat, melyet most hatodik alkalommal osztunk ki. Az alapító szándéka szerint a Gimnázium meghirdette az Emlékdíj elnyerésére szóló pályázatát. A beérkezett pályázatok közül a Gimnázium nevelőtestülete két tanulót tartott jutalmazásra méltónak: Szikszai Marcell 13.D osztályos, valamint Radványi Csaba szintén 13.D osztályos diákot. Mindketten 25.000 Ft jutalmat kapnak.

Kérem Dr. Szilágyi Tibornét, hogy szíveskedjék átadni az Emléklapot és szólni az egybegyűltekhez.

Kedves Maturandusok!

Köszöntésen végén kívánok nektek sikeres érettségit és felvételit, boldog és tartalmas életet! Ne feledkezzetek meg köszönetet mondani szüleiteknek, akiknek áldozata révén juthattatok el idáig. Kívánom, hogy találjátok meg az Isten által a számotokra elkészített helyet és szolgálatot, a saját KÜLDETÉSeteket az életben! Emlékezzetek mindig szeretettel egykori iskolátokra, és az éppen benne tanulókra és tanítókra!