Iskolánk vezetése nevében szeretettel köszöntöm a szalagtűző ünnepségen megjelenteket. Köszöntöm a Kollégium tagozatainak vezetőit, a fenntartó egyházkerület képviselőit, meghívott vendégeinket, iskolánk egykori tanárait, minden kedves jelenlévőt. Levélben fejezték ki jókívánságaikat, és kimentésüket kérték Dr. Fekete Károly Püspök és Dr. Bölcskei Gusztáv korábbi püspök, a Hittudományi Egyetem Rektora, mindketten iskolánk egykori diákjai.

Köszönöm a mai alkalom szervezőinek, rendezőinek, közreműködőinek áldozatos munkáját és szolgálatát. Különösen az osztályfőnökök, szülők, és természetesen, a mai nap főszereplői, a végzős diákok tettek sokat azért, hogy ma egy így együtt lehessünk, ünnepelhessünk! Kívánom, hogy az elmúlt hetek izgalmai, feszültségei és sok-sok fáradsága után lehessen ez a nap a felszabadult ünneplés, a gondtalan együttlét alkalma.

Köszönöm a kedves szülőknek, családtagoknak, hogy eddig kísérték, támogatták gyermekeik tanulmányait. Kívánom, hogy legyenek büszkék rájuk, és érezzék nagyon jól a mai napon magukat. Külön is köszönöm a szülők anyagi áldozatát, ami lehetővé tette a felkészülést erre a régen várt alkalomra.

Az ifjúság általában nem szereti a hagyományokat, sőt igyekszik szakítani az elődöktől rájuk hagyományozott elvárásokkal, szokásokkal. A szalagavató a kivételek közé tartozik, hiszen inkább a tanárok, szülők szokták feltenni a kérdést: Megéri-e ez az ünnepi alkalom a sok fáradságot, időráfordítást, vitát és feszültséget? A felnőttek óvatos felvetéseire mindig ugyanaz az ifjúság válasza: mi is szeretnénk szalagavatót, hiszen az előttünk járóknak is volt, más iskolába járó társainknak is van. Érdemes lenne egyszer alaposan megvizsgálni: Miért is maradt meg ez a rendezvény ennyire szilárdan középiskoláink életében? Miért ragaszkodnak annyira hozzá az érettségi felé közeledő diákok, miközben a felkészülésre fordított időt jövőjük szempontjából hasznosabb dolgokra is fordíthatnák?

Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a szalagavatóra, mint a tényleges középiskolás időszak lezárására, a felnőttkor küszöbére tekintünk. Olyan alkalom ez, amikor abban a közegben, ahol botladozó kisdiákként megjelentem, a virtuális létrán fokozatosan előrejutottam, most komoly megmérettetésre készen álló ifjú hölgyként, illetve fiatalemberként léphetek fel. Ahogy az első táncpróbák botladozó lépései, gyakran nevetésbe fúló próbálkozásai láttán nehéz volt elképzelni, hogy ebből egy élvezhető és szórakoztató produkció lesz, ugyanúgy csak az igazán jó pedagógus látja a remegő kisdiákban a jövő tudósát, mérnökét, tanárát vagy éppen lelkipásztorát. A szalagavató valójában egy olyan jelképes közös erőpróbája az osztálynak, évfolyamnak, osztályfőnököknek és tanároknak, amely bizonyítani hivatott: képesek vagyunk közösen valamit létrehozni, bemutatni, másoknak örömet szerezni.

Szeretettel köszöntelek tehát Titeket ezen a jeles napon, ami egyfajta vízválasztó is életetekben. A rövidesen feltűzésre kerülő kis szalag arra emlékeztet Titeket, hogy hogy napjaitok meg vannak számlálva abban az intézményben, amely életetek egy fogékony és még talán formálható korszakában nevelni, oktatni, fegyelmezni, jutalmazni, az életre készíteni próbált. Kérem, hogy legyetek büszkék erre a szalagra, hiszen egy olyan intézmény jelképét viselhetitek, amely évszázadokon keresztül a magyar oktatás és kultúra fellegvára, világítótornya volt. Azt kívánom, hogy a megkülönböztető szalag ne azt erősítse bennetek, hogy felnőtt lettem, most már mindent megengedhetek magamnak, túlléphetek az iskolai, kollégiumi szabályokon, előírásokon, hanem sokkal inkább annak tudatosítását, hogy diáktársaim éppúgy, mint az ismerősök, barátok felelősségteljesebb, komolyabb viselkedést és döntéseket várnak tőlem.

Igen, a most megkapott szalag emlékeztessen mindig arra, hogy olyan életszakaszba léptetek, amikor nagyon komoly, életre szóló döntéseket kell meghoznotok. A továbbtanulással, pályaválasztással kapcsolatos döntések felelősséget, érett gondolkodást követelnek. Ne engedjétek, hogy ezeket mások hozzák meg helyettetek vagy rövidtávú és divatos csábításnak engedjetek! Csak saját erőnk, lehetőségeink reális számbavétele, másrészt a nagyon kemény, tudatos és kitartó munka hozhat valódi eredményt. Az Istennel kapcsolatban lévő és rá figyelő ember azt is megtapasztalja, hogy pont ezekben a kérdésekben lehetséges a személyes vezetés, felülről való irányítás.

Engedjétek meg, hogy egy valós veszélyre is felhívjam a figyelmeteket. Gyakori tapasztalat az, hogy egy osztály életében a szalagavató az utolsó közös vállalkozás, rendezvény. Az ünnepi hangulat után nem könnyű újra beülni az iskolapadba, szembesülni az érettségi, felvételi, továbbtanulási követelményekkel. Könnyen előfordulhat, hogy az eddig jól működő közösségek felbomlanak, hiszen mindenki az egyéni céljait helyezi előtérbe, ezért nem hajlandók segíteni, támogatni egymást a közösség tagjai. „Ne így legyen ez közöttetek!” -- mondja Isten Igéje. Igyekezzetek arra, hogy továbbra se tekintsétek versenytársnak az osztálytársat, szobatársat. Szánjatok időt a közösség ápolására, mert a középiskolai barátságok egy életre szólnak. A talentumokról szóló jézusi példázat az előttetek álló életszakaszban különösen is aktuális: aki el akarja rejteni ismereteit, nem hajlandó megosztani másokkal, az szegényebbé válik. Aki hajlandó tételeit, ismereteit továbbadni, időt szánni a másikra, segíteni, ha elakad, megtapasztalja, hogy valójában ő járt jól, ő fejlődött, gazdagodott.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldást végzős diákjaink, szüleik és családtagjaik, nem utolsósorban osztályfőnökeik, tanáraik életére. Kívánok tartalmas és kedves együttlétet itt a Nagytemplomban, örömteli és vidám, de mégis fegyelmezett ünneplést este a Lovardában!

Áldás és békesség, Istennek dicsőség!