Képgaléria
Amennyiben a file nem jelent meg, innen letöltheted.

Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona
A 2014. év képekben


A képek listája:


1/ Az egykori Konviktus épülete. Ebben az épületben működött 1972 és 2014 között a Gimnázium.
A tervek szerint a felújítás után ez lesz a két internátus épülete.
2/ Az utolsó ballagás a régi épületben.
3/ Búcsú a régi épülettől: Diákok és tanárok zsoltárokat és dicséreteket énekelve járták végig a folyosókat.
4/ Kezdődik a költözés, a bútorok nagy része először a tornaterembe került.
5/ Banános dobozok ezrei vándoroltak a két épület között.
6/ Tanévzáró áhítat az Oratóriumban.
7/ Az egykori Református Főgimnázium felújított épülete a beköltözés előtt.
8/ A tanévnyitó istentisztelet után a diákok nagy része először lépett be az új épületbe.
9/ Emléktábla a főbejáratnál.
10/ A központi lépcsőház, feljárat a Gimnázium szintjére.
11/ Költözés közben, a tanári szoba előtti folyosó.
12/ Közös tanévkezdő csendesnap az általános iskola és a gimnázium tanárainak.
13/ Orbán Viktor miniszterelnök látogatása az épületben.
14/ A hatalmas udvart három iskola diákjai használják.
15/ Az új, kétszintes tornaterem (a hátsó, vörös téglás épület).
16/ Szigethy Béla kosárlabda kupa; egykori diákok csapatai avatják fel az új tornatermet.
17/ Emelt szintű matematika óra a Maróthi teremben. A Maróthi György nevét viselő szaktanteremben tartjuk a matematika és ének órákat
18/ Egy tipikus osztályterem. Valamennyi teremben digitális tábla található, minden tanulónak saját szekrénye van.
19/ Egy kis beszélgetés. A diákok kezdik otthon érezni magukat az épületben.
20/ A Kollégiumi Kántus 2014-ben ünnepelte alapítása 275. évfordulóját. A képen a Díszteremhez vezető lépcsőházban énekelnek március 15-én.
21/ Dr. U. Szabó Gyula tanárunk az első világháború első áldozatai között volt, 1914. október 14-én halt meg 27 éves korában. Síremléke a Hősök Temetőjében található.
22/ A 9. évfolyam tanulói a Hősök Temetőjében. Az iskolai közösségi szolgálat keretében minden diákunk részt vesz a sírok gondozásában.
23/ A dr. Árokszállásy Zoltán Biológiaversenyen résztvevő diákjaink idén is kiválóan szerepeltek.
24/ A Református Középiskolák Atlétikai Találkozóján újra a Tatai Református Gimnázium diákjai szerepeltek a legjobban.
25/ A Református Középiskolák Matematikaversenyének győztes tanulói.
26/ A Debrecen – Kiskunhalas Szekértúra indulása. A túrát a Kiskunhalasi Szilády Áron Református Kollégium alapítása 350. évfordulója alkalmából szervezték.
27/ Mindig a beiratkozás után tartjuk a gólyatábort a 9. évfolyamos tanulóknak.
A képen: Szabadtéri áhítat a Dorcas Kempingben.
28/ Gólyatábor. A Ki Mit Tud vetélkedő szereplői.
29/ Comenius találkozó, Törökország.
30/ Comenius találkozó, Németország.
31/ Comenius találkozó, Dánia.
32/ Svájci vendégeink budapesti városnézésen.
33/ Csoportos beszélgetés a Kolozsvári Református Kollégium nyári táborában a Lesi tónál.
34/ Osztálykirándulás Erdélyben. A 10.B osztály Kolozsváron a Mátyás szobor előtt.
35/ A Debreceni Refi és Dóczy küldöttsége Mezőtúron, a Református Középiskolák Találkozóján.
36/ Terepgyakorlat a biológia szakos tanulóknak. Madár lesen a Hortobágyon.
37/ Osztálykirándulás, a 9.NY osztály a Zemplénben.