Budai 2014

Diákjaink újabb sikerei a Budai József Biológia Feladatmegoldó Versenyen

Az utóbbi hetek biológia versenyein iskolánk diákjai szép sikereket értek el. Három tanulónk bejutott az OKTV II. fordulójába (Nagy Kristóf Pál 12.d, Kádár Béla 12.c, Koncz Péter 12.c), és öt diák az Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny döntőjébe (Baló Anna 10. b, Zichar Péter 10.b, Nagy Kristóf Pál 12.d, Kádár Béla 12.c, Koncz Péter 12.c).

Ez az utóbbi az elmúlt évek legjobb eredménye az országos versenyen, aminek a jó folytatását várjuk a február 21-22-én sorra kerülő döntőben.

Ebbe a sorba szépen illeszkedett az idei tanév miskolci református biológia versenye.

A Lévay József Református Gimnázium ebben az évben kilencedik alkalommal rendezte meg a Budai József Biológia Feladatmegoldó Versenyt. A megmérettetésre 2014. január 31-február 1. között került sor, ahová idén is 15 iskola küldte el a versenyzőit. Iskolánkból 6 diák és 1 kísérő tanár utazott el Miskolcra.

A rendezvény 31-én (pénteken) - a megnyitó áhítat után - az elméleti feladatsorok megírásával kezdődött. A tanárok eközben a Miskolci Egyetem Nanomedicínai Laboratóriumában tettek látogatást. A tesztek megírását - most már a diákokkal együtt - a nanotechnológiáról szóló előadás meghallgatása követte.

Másnap (február 1-én, szombaton) a 9-10. évfolyam diákjai egy faj- és szövetfelismerésen alapuló feladatsort kaptak, míg a 11. és 12. évfolyam - az elméleti feladatsor alapján – legjobb 10-10 tanulója az újonnan átadott Lévay Laborban gyakorlati feladatokat oldott meg.

Ez az eddigieknél komplexebb, és az elméleti tudás mellett a gyakorlati képességeket is megmutató versenyt jelentett.

Az így megújult megmérettetést Ábrám Tibor igazgató úr vezetésével az eredményhirdetés zárta, ahol folytatódott az utóbbi évek sikersorozata: idén Baló Anna (10.b), és Nagy Kristóf Pál (12.d, nyek) nyerte meg a Budai József Feladatmegoldó Versenyt a Refiből.

Az eredmények:

Tanuló Kategória Helyezés
Molnár Géza (9.b) 9-8. II.
Baló Anna (10.b) 10. I.
Baló Anna (10.b) 10. VII.
Révész Dorottya (11.c) 11. VI.
Nagy Kristóf Pál (12.d, nyek) 11. I.
Bácsi Márton (12. c) 12. VI.
Uherkovich Zoltán
szaktanár