A spanyolországi utazás alkalmával lehetőségünk nyílt megismerni egy másik ország kultúráját, fővárosának nevesebb helyeit, valamint azt a kis várost, ahol a vendéglátó diákok többsége lakott, azonban néhányan a külváros különböző részein éltek. Azáltal, hogy családoknál szállásoltak el bennünket, megismerhettük szokásaikat, és részesei lehettünk mindennapjaiknak.

Először fura érzés fogott el, hiszen hirtelen idegen környezetben, idegen emberek közé kerültem, viszont a család közvetlensége és segítőkészsége folytán rövid időn belül otthon éreztem magam. Voltak nehézségek, hiszen a szülők nem beszéltek angolul, csak spanyolul, így a kommunikáció eleinte nehézkesen ment. Később már félmondatokból is értettük egymást. Természetesen a szokásaink több téren is különböztek egymástól, a napok elteltével vettem észre mindig egy-egy, a megszokottól eltérő dolgot. Az ételek felől kétségeim voltak, de kellemesen csalódtam, mert a vendéglátó anyuka legtöbbször próbált a kedvemre főzni. Azt tapasztaltam, hogy reggelire főként fánkot, gabonapelyhet, péksüteményeket fogyasztanak, és ha még nem lenne nekik elég édes, akkor egy kis narancslevet is isznak mellé. Minden nap készítettek nekem szendvicset, amihez mandarint és csokis kiflit kaptam. Náluk nincs lehetőség az iskolában való étkezésre, így mindenki hazamegy, amikor vége van az órájának. Azokat, akik messzebb laknak, busz viszi haza. Mi általában három óra körül ebédeltünk. Észrevettem, hogy sokkal kisebb adagot készítenek, mint mi, valamint a levesnek sincs akkora fontossága, mint nálunk. Főként tésztákat, halat, néha csirkét is ettünk, viszont ami tipikus spanyol ételnek számított, az a csicseriborsó, amit azelőtt sose kóstoltam. Meglepetésként ért, hogy a vacsorát késő este ettük, 10-11 óra körül. Pizzát, garnélarákot, omlettet csináltak, és ebben az időpontban esznek a legtöbbet. Minden étkezés után gyümölccsel vagy joghurttal kínáltak.

Az időjárás szempontjából egy esős, szeles hetet fogtunk ki, ami náluk nem megszokott, viszont mindig van egy ilyen hét, amikor elromlik az idő. Mivel általában a napsütéses napok jellemzőek, egyáltalán nem fűtöttek a házban, így az teljesen lehűlt, amit saját bőrömön is tapasztaltam. Viszont a jó kedvünket ez sem ronthatta el. A hétvége a családé volt, ami azt jelentette, hogy ők szerveztek nekünk programokat. Szombat délelőtt bementünk a kisvárosba, ahol bevásároltunk, majd elmentünk egy teraszos étterembe, ahol összefutottunk a család barátaival, és velük együtt megebédeltünk. Még aznap este egy Real Madrid meccset szurkoltunk végig együtt a többi spanyol és magyar társaságában. Ezen kívül más programokon is részt vettünk, például körbevezettek minket Valdemorillóban, ahol megnéztük a Casa de Cultura Giralt épületét, ami egy kulturális központ, ahol többek közt színdarabokat adnak elő, valamint a fiataloknak lehetősége van táncórákra járni.

Láthattuk azt az arénát is, ami a spanyolok kedvenc látványosságának ad helyet: a bikaviadaloknak. Ahhoz képest, hogy ez egy kisváros, templommal, iskolával, különböző kávézókkal, parkokkal rendelkezik.

A kedvenc napom az volt, mikor elmentünk a csapattal Madridba. Az ott töltött idő felében megnéztük a különböző nevezetességeket, a Palacio Realt, ami az egykori királyi család kastélya volt, a Plaza Mayort, ami helyet adott a bikaviadaloknak, valamint a különböző ünnepségeknek. Miután megnéztük a város híresebb épületeit, szobrait, a hátralévő időre szabad utat kaptunk, és kicsit mi is jobban szétnézhettünk, a szűk utcák boltjait, kávézóit bejártuk, valamint az ajándékvásárlást sem hagytuk ki.

A hétköznapokat az iskolában töltöttük, a spanyol fogadókkal mentünk reggelente, és mindig megbeszéltük a nap menetét, majd a csapattal projekteket készítettünk. Csoportokra voltunk osztva és különböző feladatokat kellett csinálnunk, forgatókönyvet írtunk, majd ahhoz filmelőzetest is forgattunk, valamint kérdéseket tettünk fel egymás országairól, és azokra kerestük a választ, melyből egy bemutatót is előadtunk.

Az ő oktatási rendszerükben az órák fél kilenctől kezdődnek, és minden diáknak fél háromkor be is fejeződik a tanítás. Egy kicsit mi is részesei voltunk ennek, hiszen órákat is látogattunk. Mindenki más-más órákon vett részt, angolon, rajzon, sőt volt, aki zeneórára ült be, amit hangszeres kísérettel tettek izgalmasabbá. A tanórák száma kevesebb, mint nálunk, valamint nincsenek felelések, csak az adott anyagrész végén írnak egy nagyobb vizsgát, ami nem mindenféleképpen jó dolog, de ebben is eltér a magyar oktatástól. Ez alapján is azt tapasztaltam, hogy a spanyol emberek élete kissé nyugodtabb, mint a mienk. Nem aggódnak annyit, nem idegeskednek, inkább szeretnek lustálkodni. Az is megszokott dolog náluk, hogy a család délben kel fel a hétvégéken.

Azt mondhatom, hogy mindannyiunk számára egy felejthetetlen élmény marad ez az út. Ezzel a kirándulással, amellett, hogy nyelvi tudásunkat fejleszthettük, rengeteg tapasztalatot szerezhettünk, valamint új emberekkel ismerkedhettünk meg. Ezek lesznek azok az emlékek, amelyeket az ember sosem fog elfelejteni.