Egy hetet tölthettünk el Miskolcon a Lévay Református Gimnáziumban, ahol az ottani kollégiumi életet is kipróbálhattuk. Meg kell hagyni, hogy sok mindenben különbözik a Lévay a debreceni Refitől, már csak abban is, hogy ott egy épületben van a fiú és leány internátus.

Hétfő reggel azonnal megtapasztaltuk az első nagy különbséget: ott istentisztelettel indul a hét, a lelki ráhangolódás miatt. Ezután beosztottak minket az osztályokba, és el is kezdődött a tanítás. Az osztályom egy nagyon összetartó csapat volt, és közöttük nem egy barátra találtam, akik közül néhánnyal még ma is tartom a kapcsolatot. Délelőttönként órákon ültünk a többi cserediákkal, délután pedig programokat szerveztek nekünk, ahova az iskola tanáraival mentünk mindig. Voltunk Lillafüreden, a Hámori-kastélynál és a tónál, elvittek bennünket a közeli barlangfürdőbe is, amit nagyon élveztünk, illetve a Szemere Bertalan Múzeumban is jártunk. A programok után minden este beültünk az ottani szilenciumra, aminek már csak a rendszere is sokban különbözik a miénktől. Csodálkozva vettem tudomásul, hogy ott 4,5-ös átlag felett nem kell bejárni tanulószobára, ez meghökkentően erős lazaságra utal az ottani tantestülettel kapcsolatban. Minden este elmentünk áhítatra, amit általában egy diák tartott mindig, ez különösen tetszett, mert mindig zenés áhítat volt. Utolsó este mi tartottunk egy vetítéses előadást a mi iskolánkról nekik és érdeklődve hallgatták, az itt folyó életről szóló történeteket.

A visszaindulás előtt pénteken szomorú búcsút vettünk a miskolciaktól majd elindultunk Debrecen felé. Összességében nagyon nem bántam meg, hogy elmentem, rengeteg dolgot tanultam és figyeltem meg, valamint nem egy kapcsolatot is építettem ki az ott élő diákokkal.