Árokszállásy 2014

Refis diákok sikeres szereplése az Árokszállásy Biológia Versenyen

Ebben a tanévben 2014. február 21-22-én a miskolci Földes Ferenc Gimnázium XVI. alkalommal rendezte meg a Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia és Környezetvédelmi Versenyt. A verseny I. fordulójában három kategóriában az ország egész területéről több, mint 1100 tanuló vett részt. A döntőbe kategóriánként 28-30 diákot hívtak be.

Ebben a tanévben az iskolánkból öt tanuló is bejutott a döntőbe. Baló Anna (10.b), Zichar Péter (10.b) a II., míg Kádár Béla (12.c), Koncz Péter (12.c) és Nagy Kristóf Pál (12.d, nyek) a III. kategória legjobbjai között szerepelhetett, ahová a bejutás már önmagában is kiemelkedő teljesítmény volt. A verseny eddigi történetében ez volt a legnagyobb döntős csapatunk, ami az idei megmérettetésen a 2. legnépesebb iskolai küldöttséget jelentette a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium mögött.

A döntő két részből állt: még február 21-én 11 órától a diákok egy 120 pontos feladatsort oldottak meg. A tavalyi évhez hasonlóan a fajismeretet is ekkor kérték számon a verseny szervezői egy 20 pontos teszt keretén belül. Az írásbelin így elérhető 140 pontból Nagy Kristóf Pál érte el a legjobb eredményt (114 pont), amivel ekkor a 3-4. helyen állt.

A döntő szóbeli részén 40 tételből húztak egyet a diákok, és a Szegedi Egyetem tanszékvezető professzorai által vezetett három fős bizottságok előtt adtak számot a tudásukról. Itt mindannyian nagyon jól teljesítettek, hiszen az elérhető 60 pontból mindenki 50 pont felett teljesített. A II. kategória szóbeli elnöke külön kiemelte Baló Anna teljesítményét.

Az írásbeli és a szóbeli összesített pontszáma a végső sorrendet alakította ki. Itt a legjobb eredményt a III. kategóriában szereplő Nagy Kristóf Pál érte el, aki 3. helyezett lett. Ezzel sikeresen folytatta a számára kiemelkedő biológia versenyek sorát, hiszen az előző év (II. kategóriás) 2. helyezése után egy magasabb, OKTV döntősökkel, diákolimpikonokkal teli korosztályban is dobogós lett.

Az összesített eredmények:

Tanuló Osztály Kategória Kategória
Baló Anna 10.b II. 14.
Zichar Péter 10.b II. 26.
Zichar Péter 12.c III. 11
Nagy Kristóf Pál 12.d (Nyek) III. 3
Koncz Péter 12.c III. 22

Kristóf mellett külön kiemelném Kádár Béla teljesítményét, aki csak néhány ponttal maradt le az egyszámjegyű helyezésről, és az elmúlt 6 év (beleértve az általános iskolát is) valamennyi döntőjébe bejutott. Külön köszönjük neki, hogy mind a 4 középiskolai évében sikeresen képviselte iskolánkat a biológia versenyeken.

A verseny kísérő rendezvénye volt Daróczi Sándor természetfotósnak a kiállítása. A záróünnepség és az eredményhirdetés előtt Bán Sándor (a Biológia Tanárok Országos Egyesületének elnöke, az IBO magyarországi koordinátora) és néhány résztvevő (akik ennek a megmérettetésnek a döntőjében is versenyzőként szerepeltek) számolt be a 2013. évi, Svájcban megrendezett Nemzetközi Biológia Diákolimpiáról (IBO).

Összegezve elmondhatjuk, hogy az ország – az OKTV mellett – legszínvonalasabb biológiai vetélkedőjén az iskolát képviselő diákok kiemelkedően szerepeltek. Mivel a verseny feladatsorai az emeltszintű biológia érettséginél jóval nagyobb tárgyi tudást, valamint gyors gondolkodást igényelnek (a 120 pontos tesztfeladat megoldásához 120 percet kapnak a versenyzők), ill. a diákoknak független bizottság előtt kell szóban vizsgázniuk, véleményem szerint a tanulók komoly esélyt kaptak (és a felkészülésük során szereztek) egy sikeres érettségi jövőbeni letételéhez.

Ezúton is gratulálunk nekik és kívánunk további kitartást és sikereket!

Uherkovich Zoltán
szaktanár, felkészítő tanár