A találkozó véget ért, a boldogság marad

Pénteken ért véget a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában a Happiness across Europe – A boldogság Európában – című egyhetes nemzetközi találkozó, melyen az iskola öt külföldi partnerének küldöttségét látta vendégül. Az együttműködés két éve kezdődött egy közös Comenius projekt keretében egy-egy német, dán, spanyol, bolgár és török iskola, valamint a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának részvételével. A két év élményekben és munkában gazdagnak bizonyult: a debreceni iskola diákjai végiglátogatták a partneriskolákat, helyi és nemzetközi pályázatokon vettek részt, terveztek és szerveztek – mindezt természetesen angolul.

A fiatalok a boldogság lehetőségét, forrásait vizsgálták a változó Európa különböző sarkaiban, hiszen a kelettől nyugatig, északtól délig elhelyezkedő partneriskolák lehetővé tettek egy földrajzilag is átfogó kutatást. Mi, itt Európa közepén, Debrecenben, a klasszikus értékek mellett tettük le a voksunkat, hiszen a boldogság legfőbb forrásának a család, a barátok, az élő, személyes emberi kapcsolatok számítanak a résztvevő tizenévesek körében. Természetesen a problémák sem kerülik el a diákokat: az iskolai stressz, a népszerűség hiánya, a romboló személyiségű iskolatársak, a kütyüfüggőség, a tanulási kudarcok nálunk is megkeserítik a boldogságra vágyó fiatalok mindennapjait. A debreceni projektzáró találkozón ezekre a gondokra keresték a fiatalok a megoldást nemzetközi csoportokban. Az ötletek elgondolkoztatóak, a fiatalok gyakran jobban látják a kiutat, mint a felnőttek, sokat lehet tőlük tanulni.

Természetesen a rengeteg munka és együttgondolkodás mellett jutott idő arra is, hogy a külföldi fiatalok ismerkedjenek városunkkal és a magyar kultúrával. Budapesti városnézés, Hortobágyi és Tisza-tavi kirándulás színesítette a programot. A Nagytemplom, az esti táncház lenyűgözte a vendégeket, s diákok és tanárok egyhangúan úgy nyilatkoztak az utolsó napon, hogy ide vissza kell jönniük, mert annyira jól érezték magukat. Merret Freese, a projekt német koordinátora kiemelte a vendéglátók segítőkészségét, a refis diákok kedvességét és jó angoltudását, s a debreceni találkozót felejthetetlen befejezésnek értékelte. Dr. Gaálné Becsy Adrienn, a debreceni iskola koordinátora is örül a találkozó sikerének. „Fontos volt nekünk ez az együttműködés, mert általa kinyílt a világ diákjaink előtt, lelkesebben tanulták az angolt, s hihetetlenül felvillanyozta őket az utazások és a vendégfogadás lehetősége ebben a két évben. A Comenius projekt felpezsdítette az iskola életét.”

Bár a találkozó véget ért, és minden vendég szerencsésen hazaért, a munka nem áll meg: hátra van még a nagy értékelés, a tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztása. Az élethosszig tartó tanulás is csak most indul be igazán, hiszen a tapasztalatok birtokában lehet igazán újragondolni azt a nem lényegtelen kérdést, hogy a Refi mit tud hozzátenni az oda járó fiatalok boldogságához.

dr. Kovács-Csatári Annamária

A debreceni műhelymunkák résztvevői voltak:
Diákok:
Bácsi Nóra 9.ny
Pásztor Éva 9.d
Kertész Ágnes 10.d