Comenius multilaterális partnerség

Comenius multilaterális partnerség –
Happiness Across Europe
(A boldogság Európában) – 2013-2015

A DRKG öt külföldi partneriskolával (német – koordinátor partner, dán, spanyol, bolgár, török) karöltve már 2012 végétől elkezdett dolgozni a partnerség létrehozásán. Célunk azt vizsgálni, hogy a változó Európában a tizenéveseknek mit jelent a boldogság, milyen forrásai vannak, hogyan lehet tudatosan tenni a boldogságért. Ennek értelmében a két tanéves együttműködés elején és végén a tanulók kérdőívet töltenek ki a boldogság témájában, mely országspecifikus, illetve elsősorban a korosztályra jellemző sajátosságokat mutat.

Az együttműködés gerincét hat projekttalálkozó jelenti:

2013 októbere: Dobrics, Bulgária – projektindító workshop, melyen a magyar logó lett a nyertes, illetve az elkészítendő dokumentumfilm alapkoncepciójának kidolgozása, valamint a kérdőív összeállítása volt a fő feladat.

2014 februárja: Alanya, Törökország – irodalom témájú workshop, melyen a diákok novelláikat, kreatív digitális irodalmi alkotásaikat mutatták be angolul, melyek témája a boldogság volt.

2014 májusa: Vallensbæk, Dánia – egészséges életmód témájú workshop, melyen a diákok a táplálkozás és sport témakörein keresztül vizsgálták a boldogsághoz vezető lehetséges utakat.

2014 októbere: Stolzenau, Németország – cirkusz témájú workshop, melyen a diákok az igényes, kreatív szórakoztatás világába kóstolhattak bele.

2015 februárja: Valdemorillo, Spanyolország – színjátszás témájú workshop. Itt a diákok saját alkotásaikat mutatták be angolul, melyek jelenünk problémáit vizsgálták és az azokból kivezető lehetséges megoldásokat.

2015 júniusa: Debrecen, Magyarország – zárórendezvény, melyen a résztvevők értékelik a kérdőív második körének eredményeit, és az iskolai élet problémáira (kirekesztés, kütyüfüggőség, iskolai stressz és kudarcok, romboló személyiségű diákok, stb.) keresik a megoldást. Ezáltal olyan válaszok születhetnek, melyek a projekt fenntarthatóságát is garantálják.

Minden projekttalálkozón megismerkedtünk a vendéglátó iskolával, a településsel, s egy rövidebb kirándulás is belefért. A diákok vendéglátó családoknál szálltak meg, és máig tartó barátságokat sikerült kiépíteniük a többi résztvevő diákkal. A projekt nyelve az angol, így a kiutazás egyik feltétele a jó társalgási készség volt angol nyelven. Mivel az együttműködés nem csak a külföldi utazásokról szólt, nagy hangsúlyt fektetett az iskola a helyi pályázatokra, melyek győztesei vehettek részt a külföldi találkozókon. Ez megmozgatta a diákságot és az angol nyelv tanulásához újabb motivációt jelentett.

A zárórendezvényen minden iskolát a helyi koordinátora képviseli:
Németország – Merret Freese (az egész projekt koordinátora is)
Spanyolország – Sara Arance Abia
Bulgária – Krasimira Krasteva
Törökország – Göksel Altunkaynak
Dánia – Peter Guldager
Magyarország – dr. Gaálné Becsy Adrienn (2014-15)
(dr. Kovács-Csatári Annamária 2013-14)