Hittanos csoport kirándulása

A végzős évfolyam vallás faktosaival idén januárban is útra keltünk és Szilvásváradon egy felejthetetlen hétvégét töltöttünk el együtt.

A szállásra péntek este érkeztünk. A ház egy kellemes hangulatú otthon volt, amit egy néni adott ki. Miután kipakoltunk, leültünk közösen vacsorázni (amit Lázár Bulcsú és Lévai Sándor készítette el nekünk). Ezután Fehér Norbert tanár úr tartott áhítatot az adakozásról.

Másnap reggel korán keltünk, hogy a reggeli és az áhítat után már indulhassunk a várva várt túrára. Hó hiányában nem szenvedtünk, ezért elég mókásra sikeredett a túra. Este felé érkeztünk vissza a szállásra fáradtan, de lelkileg felfrissülve és élményekkel gazdagon.

Vacsorára tanár úr pizzát és kenyérlángost sütött, ami mindannyiunknak nagyon jól esett. Ezután kezdődött a móka és kacagás. Összeültünk társasozni, beszélgetni, elmélkedni.

Vasárnap reggel korán kellett kelnünk, hogy a busz indulása előtt meg tudjunk reggelizni, és még egy áhítatot tartani. A hétvégi áhítatokon három fontos témát beszéltünk meg: adakozás, imádkozás és böjt.

Úgy gondolom, társaim nevében is mondhatom, hogy ez a hétvége tartalmas lelki feltöltődés volt számunkra. Köszönjük Fehér Norbert tanár úrnak, aki lehetővé tette, hogy ilyen nagyszerű hétvégében lehetett részünk.

Rézsó Ágnes 12 A