Schiers 2015

Beszámoló a schiersi nyelvtanfolyamról

Időpontja: 2015. március 14-március 29.
Kísérő tanárok: Szalókiné Tóth Judit; Prill Éva
Résztvevők névsora:

1. Baló Anna 11.B
2. Bögös Tímea 12.D
3. Buda Máté 12.D
4. Csatári Anna 11.B
5. Demjén Flóra 11.B
6. Doedens Miriam 11.A
7. Fazakas Judit 10.D
8. Hack Márta 12.D
9. Klinga Flóra 12.D
10. Lázár Viktória 12.D
11. Makra Gabriella 10.D
12. Németh János 11.B
13. Oláh Anna 11.A
14. Palicskó Anett 11.B
15. Petróczi Dániel 11.B
16. Szalai Dóra 11.B

A kéthetes nyelvi tanulmányútra az előzetes ország ismereti verseny alapján választottuk ki a diákokat. A korábbi évekhez képest kisebb volt a csoport létszáma, így a korábbiaknál kisebb busszal, egy sofőrrel, út közbeni szálláshellyel terveztük az utazást.

2015. március 14-én délelőtt 9 órakor keltünk útra egy 21 személyes bérelt busszal, Vámosi László buszsofőr vezetésével. Az utazás kicsit fárasztó volt, de a diákok beszélgetéssel és filmnézéssel töltötték el az Ulmerfeldbe vezető utat. Estére érkeztünk meg a festői szépségű osztrák kisvárosba, Ulmerfeldbe, ahol egy várkastélyban kialakított ifjúsági szállóban éjszakáztunk. Másnap reggel időben elindultunk, és kora délután Salzburgban tartottuk kötelező pihenőnket, amit Mozart szülőházának felfedezésére szántunk. Fél 8-kor érkeztünk meg Schiersbe, az Evangelische Mittelschule udvarára, ahol Gery Ochsner tanár úr fogadta kis csapatunkat, és egy kiadós vacsorát követően megmutatta szálláshelyünket.

A diákok a két hét alatt tanítási órákon vettek részt. Tanulóink kivétel nélkül mindig pontosan érkeztek, és aktívan részt vettek a tanítási órákon folyó munkában. Ezt valamennyi tanár meg is jegyezte, és mi büszkén hallgathattuk, hogy évek óta nem találkoztak ilyen érdeklődő és kommunikatív diákcsoporttal. A magyar diákok rengeteg érdekességet tudhattak meg Graubünden kanton nevezetességeiről, betekintést nyerhettek a rétoromán nyelv helyzetébe és pár kifejezést is sikerült elsajátítaniuk. Jäger tanár úrral német nyelvű krimiket olvastak, Andrea Sandoba tanárnő óráján a svájci diákok irányításával belekóstolhattak a francia nyelv nehézségeibe. Kessner tanár úrral rövid betekintést kaptak Svájc vízrajzába. Regula Gnehm tanárnővel unihockeyztak. Gery Ochsner tanár úr irányításával aktuális újságcikkekből értesültek a szerencsétlenül járt Germanwings katasztrófájáról, Andres Werth tanár úrral pedig áttekintették a svájci és magyar történelem hasonlóságait ill. eltéréseit 1830-tól 1989-ig. Úgynevezett Schnupperlektionok keretében gilisztát boncoltak, szabad ötletek alapján rajzoltak, dalokat dolgoztak fel, sinus /cosinus-függvényeket ábrázoltak, vallási kérdéseket vitattak meg.

A tanítási napok délutánjait mindig kirándulással töltöttük. Ellátogattunk Graubünden székhelyére, Svájc legrégebbi városába, Churba, bejártuk a helyi Radiotelevisun Svizra Rumantscha televíziós, ill. rádiós stúdióit, ámulattal nézegettük Rosengarten Grüsch múzeumát, megismerkedtünk a sarganserlandi vasércbányászat rejtelmeivel, bejártuk egy igazi vízerőmű többszintes épületkomplexumát, felfedezhettük a csokoládégyártás titkait a bilteni Läderach csokoládégyárban, belekóstolhattunk egy Alphorn workshopon a Ricola -reklámból ismert alpesi kürt megszólaltatásába, és ellátogattunk Liechtenstein aprócska fővárosába, Vaduzba, majd a bad ragazi termálfürdő medencéiben pihentünk. Hazafelé jövet rövid kitérőt tettünk Wildhausba, Ulrich Zwingli szülőházához is.

Egész napos kirándulás keretében juthattunk el a varázslatos Luzernbe, ahonnan áthajóztunk Beckenriedbe. Zürichbe még Monika Ochsner is elkísért bennünket. St. Gallenben sok remekművel találkozhattunk az apátsági könyvtárban. Stein am Rheinban időutazásban volt részünk, szinte mindenkit magával ragadott a középkori hangulat. Schaffhausenben sikerült feljutnunk a mindenkit lenyűgöző Rajna vízesés közepén magasodó szikla tetejére is.

Svájc első vasbeton hídján, a Salginatobel-hídon is átkeltünk, amelyet a világ 40 World-Monumentjeinek egyikeként tartanak számon. Láthattuk az 57 millió CHF költségvetésű Taminabogen épülő hídját is.

A svájci tanárok igen barátságosak voltak, diákjainkat mindig bátorították, és ők cserében szerény hungarikummal köszönték meg segítségüket.

Diákjainknak az első héten lehetőségük nyílt ellátogatni svájci családokhoz, és öt éjszakát tölthettek el anyanyelvi környezetben. Előzetes bemutatkozó levél alapján svájci diákok vállalták, hogy tanítványainkat szívesen vendégül látják.

A 16 nap alatt magatartási probléma nem merült fel, a reggel áhítat, a tanítási órák, az indulások és a kicsit elhúzódó esti takarodó időpontját betartották a diákok. Az ellátás mindenki szerint fejedelmi volt, az ismeretlen ételeket hamar megkedveltük. Szinte végig kirándulóidőben volt részünk, csak a hazaindulás napján esett az eső, amely a hazafelé tartó út fokozódó honvágyát sem tudta lehűteni.

Összességében jó hangulatú, nyugodt és békés két hetet tölthettünk el Svájcban, amelyért ez úton is szeretnénk még egyszer köszönetet mondani minden résztvevő nevében.

Szalókiné Tóth Judit
magyar –német szakos tanárnő