Tanévzáró beszéd, 2015

Tanévzáró beszéd 2015. június 21.
Ünneplő Gyülekezet! Kedves Diákok, Tanárok, Szülők, Vendégek!

Szeretettel köszöntöm az Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona tanévzáró ünnepségén megjelenteket. Köszönöm Horsai Ede vallástanár igeszolgálatát, Mónus Béla igazgatóhelyettes úr orgonajátékát.

Köszöntöm a Kollégium tagozatai vezetőit, iskolánk egykori tanárait.

Ünneplő Gyülekezet!

A mögöttük lévő tanév az újrakezdés, egy régóta dédelgetett álom beteljesülésének éve volt iskolánk életében. Tavaly nyáron költöztünk át a Gimnázium eredeti, Péterfia utcai felújított épületébe. Még egyszer megköszönöm diákjainknak és tanárainknak, hogy ebben a nehéz és fáradságos munkában segítségül voltak. A tanév során megismerkedtünk az új épülettel, hamar megszoktuk a kellemes és jó dolgokat, és szembesültünk a nehézségekkel, problémákkal is. A kulturált körülmények, az új bútorzat, a modern technika a korábbinál minőségileg jobb tanulási feltételeket teremtett. Összehasonlíthatatlanul jobbak lettek a testnevelés, sportolás feltételei, ennek nemcsak tárgyi, hanem személyi feltételeit is megteremtettük. Nehezen szoktuk meg ugyanakkor, hogy más intézményekhez kell alkalmazkodnunk, hogy az épület tájolása miatt bizonyos termekben gyakran kibírhatatlan a meleg. Azzal is szembesülnünk kellett, hogy a nagy távolságok miatt sokkal nehezebb találkozni egymással, diákok és tanárok is ritkábban látják egymást.

A tanév során folyamatosan igyekeztünk belakni az épületet, kialakítani az együttélés új szabályait. Különösen fontosnak tartom, hogy újra működik az iskolai könyvtár, és nagyon szépen sikerült az állatgyűjtemény elhelyezése. Az iskolai keretek között egyedülálló gyűjteménynek áprilisi felavatása óta nagyon sok látogatója volt, tegnap este a Múzeumok Éjszakája programjának is egyik kiemelt látványossága lett.

A költözésnek azonban még nincs vége, hiszen a nyár folyamán teljesen ki kell ürítenünk a Gimnázium előző épületét. Különösen is nagy feladat lesz a tablók átvitele és elhelyezése. A nyáron kerül sor a garanciális javításokra, a tetőtéri nagy előadóterem fűtési-hűtési rendszerének kiépítésére, valamint a hang és vizuális technika beszerelésére. Reménykedünk abban, hogy őszre a büfé kialakítása is megtörténik.

A Kollégium felújításának következő üteme az egykori gimnázium épület, melyben a Leány- és Fiúinternátus elhelyezésére kerül sor. Az elmúlt években a Fiúinternátus vállalt nagyobb nehézséget az építkezés miatt, hiszen nemcsak lakószobáik kerültek ideiglenes helyre, hanem a tanulószobákat is kénytelen voltunk tanév közben a Gimnázium tantermeibe áthelyezni. Reménységünk az, hogy 2016 szeptemberében már az internátusok is végleges helyükre kerülhetnek.

Az új épület óhatatlanul életrendünk megváltoztatását is jelentette. Elkészült az új körülményekhez és előírásokhoz illeszkedő Házirend, valamint Szervezeti és Működési Szabályzat. Köszönjük, hogy diákjaink és szüleik is aktívan részt vettek a véleményezésben. Kizárólagossá vált a digitális napló használata, ennek segítségével a diákok és szüleik is folyamatosan nyomon követhetik eredményeiket. Ez a fajta nyilvánosság óhatatlanul befolyásolja a tanári munka módszereit, az értékelés rendszerességét is. Immár két évfolyam (9. és 10.) diákjai tanultak az új Pedagógiai Program, illetve tanterv szerint. Tapasztalatunk továbbra is az, hogy a nagyon magas heti óraszám és bizonyos tárgyak irreálisan nagy tananyaga túlterheltséget, fáradságot okoz. Ezek az okok rajtunk kívülállók, sőt az egyházi iskolák többlet elvárásai még növelik is a leterheltséget. Mindent megteszünk ugyanakkor azért, hogy ezt a tényt jelezzük az illetékesek, döntéshozók felé.

Nemcsak az új körülmények alakítják iskolánk életét, működését, hanem hazánkban elindult az egész oktatási rendszer gyökeres átalakítása, amint erről a médiákból mindenki értesülhet. Hála Istennek, minket nem érint az a központosítás, átszervezés, amely az állami iskolák esetén sokszor elrettentő helyzeteket teremt. Ránk is vonatkozik ugyanakkor a pedagógusok új előmeneteli rendszere, illetve a külső tanfelügyelet és a belső önértékelés megjelenése. Tanáraink közül eddig négyen lettek mesterpedagógusok, közülük hárman szakértőként a minősítési, tanfelügyeleti rendszerben vesznek részt, egy tanárunk szaktanácsadói feladatokat lát el. Az intézményértékelési rendszerből már kaptunk ízelítőt, hiszen a tavasz folyamán a Református Pedagógiai Intézet elvégezte az iskola átfogó értékelését, amelynek egyebek között tanulói és szülői online kérdőívek, valamint interjúk is részei voltak. Köszönjük minden diáknak és szülőnek, aki felelősséggel részt vettek ezek kitöltésében. A visszajelzésekből és az összefoglaló értékelésből sok hasznos és megfontolandó véleményt, információt kaptunk. A jövőben mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy úgy az egyes tanárok munkájáról, mint az intézmény működéséről az érintettek mind gyakrabban visszajelzéssel lehetnek. Terveink szerint ősszel az internátusok működéséről készül hasonló felmérés. Kérem, hogy segítsük az iskola életét azzal, hogy véleményt nyilvánítunk, de legyünk mindig reálisak és segítő szándékúak.

A mögöttünk álló tanév fontos eseménye volt az étkezési rendszer átalakítása. Az elektronikus nyilvántartó rendszer bevezetése a vártnál nehezebben sikerült, de most már jól működik. Tanulóink is megszokták az étkezési kártya használatát. Az új rendszer segítségével sokkal pontosabb az igénybe vett étkezések nyomon követése, nyilvántartása, jóval kevesebb a veszteség. Az étkezési díjak befizetésének új rendjét is megszokták a szülők, különösen a csoportos beszedést választók számára jelent komoly könnyebbséget.

Igen fontosnak tartjuk, hogy iskolánk ne zárkózzon be falai közé, hanem minél több szálon kötődjön a külső világhoz. A korábbi évekhez hasonlóan nagyon népszerűek voltak a cserekapcsolatok. Kiválóan sikerült a svájci Schiers középiskolájában tett látogatás, jól érezték magukat diákjaink a miskolci, pécsi és kolozsvári testvériskolában. A Rákóczi Szövetség támogatásával felvidéki kirándulást szerveztünk, melyen sok diákunk jutalomként vehetett részt. Örvendetes, hogy szinte minden osztályunk volt kiszálláson, gyülekezeti látogatáson. A tanév kiemelkedő eseménysorozata volt a Comenius nemzetközi iskolai együttműködési program. Iskolánk küldöttsége ősszel Németországban, télen Spanyolországban járt. A projekt záró rendezvényének intézményünk volt a házigazdája. A találkozón öt külföldi iskola 45 diákja és tanára vett részt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem vallottunk szégyent, sőt olyan programot állítottunk össze, mely sokáig emlékezetes marad minden résztvevő számára. A találkozó sikeréhez nagyban hozzájárultak a vendéglátást vállaló szülők és diákok, akiknek erről a helyről is szeretnék köszönetet mondani. Köszönöm a szervezésben és lebonyolításban áldozatos munkát vállaló tanárok, munkatársak és diákok munkáját!

A külső kapcsolatok egyik speciális területe a tanulmányi és sport versenyeken való részvétel. Immár hagyomány, hogy intézményünk rendezi a református középiskolák atlétikai és matematika versenyét. Így történt ez ebben a tanévben is. Köszönet a szervező tanároknak, munkatársaknak. Időnkhöz és anyagi lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk részt venni a különböző versenyeken, pályázatokon. A részletes eredmények nemsokára ismertetésre kerülnek. Iskolánk vezetése nevében gratulálok minden eredményt elért diákunknak, és megköszönöm a felkészítő, segítő tanárok áldozatos munkáját!

A külvilággal való kapcsolat egyik sajátos formája a kötelező közösségi szolgálat. Iskolánk jellegéből fakad, hogy mind több diákunk igyekszik saját gyülekezetében vagy egyházi intézményben tejesíteni ezt a feladatot. Bátorítjuk és másoknak is ajánljuk ezeknek a lehetőségeknek a kihasználását. Különösen azokat a diákokat biztatjuk a nyári lehetőségek kihasználására, akik még nagyon kevés órát teljesítettek. Örvendetes, hagy tanulóink és szüleik nemcsak a közösségi szolgálattal, hanem más módon is hajlandók támogatni a rászorultakat, elesetteket. Ebben a tanévben is részt vettünk a Kék Vödör Akcióban, a Kárpát-medencei Alap támogatásában, a szalagavatói perselypénzünk segítségével pedig négy kárpátaljai család téli fűtési lehetőségét biztosítottuk.

Az elmúlt tanévben is fontosnak tartottuk a rászoruló tanulók segélyezését, a tehetséges, jó tanuló diákok ösztöndíjakban, jutalmakban részesítését. Továbbra is azt vallom, hogy nem fordulhat elő iskolánkban, hogy tehetséges, igyekvő és jól viselkedő diák anyagi okok miatt ne tudja elérni céljait. Köszönjük az iskolai és kollégiumi alapítványoknak, valamint az egyéni adományozóknak támogatásukat. A korábbiakhoz hasonlóan ennek a tanévnek a végén is komoly összegeket osztunk szét jutalomként, erről a későbbiekben hallhatnak részletesebben. Különösen fontosnak tartottuk most is, hogy diákjaink nyári, keresztyén táborokon való részvételét kiemelten támogassuk.

Amikor lélekben már a nyári szünetre készülünk, ne feledkezzünk meg azokról a diáktársakról sem, akik ezekben a napokban állnak életük egyik nagy erőpróbája, az érettségi előtt. Két osztály (a 12.A és B) az elmúlt héten már túljutott ezen az erőpróbán, hála Istennek, legtöbb esetben szép eredménnyel. A 12.C és 13.D osztály tanulói hétfőn kezdik a szóbeli vizsgát. Szeretettel gondolunk rájuk, és kívánunk minél jobb eredményeket! A hét második felében pedig már a következő tanév 9. évfolyamosait várjuk a gólyatáborba, azaz még véget sem ért, de már jelképesen elkezdődik az új tanév. Köszönöm, hogy a felsőbb éves diákok közül sokan vállalták a táborozáson való részvételt, segítségnyújtást. Kérem, hogy jó példával, szeretettel igyekezzetek segíteni iskolánk új diákjainak beilleszkedését!

Tanárainknak és az érettségi előtt álló tanulóknak a következő napok, hetek feladataihoz sok erőt és kitartást, a megérdemelt vakációban jó pihenést, kikapcsolódást kívánok. A diákoknak azt kívánom, hogy minél érdekesebben, hasznosabban töltsék a szünidőt, s kipihenve új odaszánásokkal, új reményekkel kezdjék el a következő tanévet! A nagyobb szabadságot, kevesebb kötöttséget kínáló vakációban se feledjétek, hogy iskolánk tanulói vagytok, tartózkodjatok azoktól a cselekedetektől, amelyek károsak vagy nem méltók intézményünkhöz.

Az eredményekért Istennek hálát adva, segítségét, támogatását megköszönve a 2014/2015. tanévet, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma 477. tanévét bezárom.
::::::::::::::::

Díjátadás következik:
Dr. Lipták András akadémikus, iskolánk egykori diákja hosszú évekig volt a Kollégiumi Baráti Kör elnöke. Halála után özvegye díjat alapított, amelyet a nevelőtestület egy kiváló tanulmányi eredményű, példamutató viselkedésű diáknak ítél oda. Ebben az évben a díjat a nevelőtestület javaslatára Tatai Csilla 12. B osztályos tanuló kapta.
Kérem Tatai Csillát, hogy jöjjön ki és vegye át a díjat.
Azért is gratulálunk, mert kitűnően érettségizett!

Felkérem: Mónus Béla igazgatóhelyettes urat, hogy az elmúlt tanév legfontosabb versenyeredményeit ismertesse, majd

VARGA JÁNOSNÉ igazgatóhelyettes asszonyt, hogy a tanév végi jutalmazottak névsorát olvassa fel, és tájékoztassa a tanulókat a szükséges tudnivalókról.