Árokszállásy 2016

Beszámoló az Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Versenyről

Ebben a tanévben 2016. február 26-27-én a miskolci Földes Ferenc Gimnázium XVIII. alkalommal rendezte meg a Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia és Környezetvédelmi Versenyt. A verseny I. fordulójában három kategóriában az ország egész területéről közel 1000 tanuló vett részt. A döntőbe kategóriánként 32 diákot hívtak be.

Ebben a tanévben az iskolánkból Zichar Péter Tihamér (12.b) jutott be a legerősebb és legnagyobb mezőnyű III. kategória döntőjébe.

A döntő két részből állt: még február 26-án 11 órától a diákok egy 120 pontos feladatsort oldottak meg. A tavalyi évhez hasonlóan a fajismeretet is ekkor kérték számon a verseny szervezői egy 20 pontos teszt keretén belül. Az írásbelin így elérhető 140 pontból Péter 96 pontot kapott.

A döntő szóbeli részén 45 tételből húztak egyet a diákok, és a Szegedi Egyetem tanszékvezető professzorai (dr. Sümegi Pál, a Földtani és Őslénytani Tanszék ill. dr. Toldi József, az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék) által vezetett három fős bizottságok előtt adtak számot a tudásukról. Itt Péter – hasonlóan a korábbi évekhez – nagyon jól szerepelt, hiszen 60 pontból 58 pontot kapott. Az írásbeli és a szóbeli összesített pontszáma a végső sorrendet alakította ki, ahol a diákunk a 12. helyezést érte el a legszorosabb és legerősebb, OKTV döntősökkel és diákolimpikonokkal teletűzdelt mezőnyben.

A verseny kísérő rendezvénye volt Molnár Péter természetfotós kiállítása. A záróünnepség és az eredményhirdetés előtt Bán Sándor (a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumának tanára, a Biológia Tanárok Egyesületének elnöke) számolt be a 2015. évi EUSO (Európai Természettudományos Diákolimpia), és a Nemzetközi Biológia Diákolimpia (IBO) versenyeiről.

Összegezve elmondhatjuk, hogy az ország – az OKTV mellett – legszínvonalasabb biológiai vetélkedőjén Zichar Péter kiemelkedően szerepelt. A versenyen harmadik alkalommal került a döntőbe (2014, 2015 után), és mindez jó felkészülést jelent az emelt szintű érettségire.

Összegezve elmondhatjuk, hogy az ország – az OKTV mellett – legszínvonalasabb biológiai vetélkedőjén Zichar Péter kiemelkedően szerepelt. A versenyen harmadik alkalommal került a döntőbe (2014, 2015 után), és mindez jó felkészülést jelent az emelt szintű érettségire.

Uherkovich Zoltán
munkaközösség-vezető, felkészítő tanár