Biológia OKTV 2014-15

Május 29-én a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban került sor a 2014-15. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyének díjátadójára. Ebben a tanévben az iskolánk is érintett volt, hiszen Nagy Kristóf Pál (13. d) a biológia II. kategóriájában a 2. helyezést érte el.

Az ünnepség elején Czunyiné dr. Bertalan Judit (köznevelésért felelős államtitkár) köszöntötte az ünnepségen résztvevőket, majd Balog Zoltán miniszter úr (Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője) beszéde következett. A rendezvényt a helyi gimnázium diákjainak műsora színesítette. Az OKTV tantárgyak első három helyezettjeinek államtitkár asszony és miniszter úr adta át a jól megérdemelt jutalmakat, amit a tanév tehetséggondozásban legsikeresebb pedagógusainak díjazása követett. A díjátadó ünnepséget fogadás zárta le.

Az I. fordulóban (még 2014 novemberében) a biológia legnagyobb országos versenyén két kategóriában 4741 diák vett részt (ebből több, mint 3000 diák a II. kategóriában indult). Ezzel az angol után a 2. legnépesebb tantárgyi megmérettetést jelentette. Az első forduló eredményei alapján (ahol Kristóf az ország legjobb eredményét érte el) négy diákunk (Baló Anna, Zichar Péter, Flóra Beatrix, Nagy Kristóf Pál) is bekerült az ekkor már 270 fősre szűkült II. forduló mezőnyébe. A februárban sorra kerülő forduló alapján Kristóf az országos döntőbe jutott, ahová 50 tanulót hívtak be. A döntőre április 11-én a budai Arany János Gimnáziumban került sor, ahol már csak gyakorlati feladatokat kellett a diákoknak megoldania. A II. forduló és a döntő eredményeinek összesítése alapján alakult ki a végleges sorrend, ahol Kristóf, több mint 3000 diák közül (a nehezebb II. kategóriában) érte el a 2. helyezést.

Nagy Kristóf Pál egy 3 tanéven át tartó sikersorozat végére tett pontot. Összefoglalásképpen az eredményei:

Tanév Verseny Eredmény
2012-13 Budai József Biológia Verseny 1.
  Árokszállásy Zoltán Országos Biológia-Környezetvédelmi Verseny 2.
2013-14. Budai József Biológia Verseny 1.
  Árokszállásy Zoltán Országos Biológia-Környezetvédelmi Verseny 3.
  Biológia OKTV 2. forduló
2014-15. Budai József Biológia Verseny 1.
  Árokszállásy Zoltán Országos Biológia-Környezetvédelmi Verseny 5.
  Biológia OKTV 2. (a döntőben)

Ezúton köszönjük meg Kristófnak, az utóbbi évek tantárgyi versenyein legsikeresebb diákunknak, hogy a gimnáziumi évei alatt kimagaslóan képviselte az iskolánkat, és egyéniségével is jól bemutatta mi az igazi jelentése a Kollégium „Orando et laborando” jelmondatának. További kitartást és sikereket kívánunk az érettségi utáni életére!

Soli Deo Gloria!

Uherkovich Zoltán
felkészítő tanár