Nos, ha valaki azt mondta volna nekem ősszel, hogy február 8-án repülni fogok, ráadásul messze az otthonom felett, valószínűleg kinevetem. Pedig így történt. Mondjuk segített a repülőgép, de akkor is. A Comenius-program spanyolországi állomásának magyar „küldöttsége” vasárnap este ért földet Madridban, majd a vendéglátóink érkeztével el lettünk szállásolva. Megvacsoráztam a családdal, majd kis bemutatkozás és beszélgetés után aludni tértünk, hogy energiát gyűjtsünk az előttünk álló öt napra… Azonban a legjobb tervek is megdőlnek néha. Olyan fáradtan ébredtem, hogy már a felöltözés is egy egész napnyi diadallal ért fel.

Végül mégis odaértünk az iskolába, ahol egy tájékoztató keretében megkaptuk a heti programot és az alapvető instrukciókat. Ezután csoportokba osztva órákat látogattunk. Én egy angolórára nyertem betekintést, ahol meginterjúvoltak a csoport diákjai, majd egy kisebb játékkal zárták a bemutatót. Kicsivel később ismét összehívtak mindenkit az előző útbaigazítás helyszínére, és a helyiek Túlélő Kurzusa következett. Ez javarészt abból állt, hogy megtanították nekünk a legfontosabb spanyol kifejezéseket. Vagyis a többieknek biztos. Nekem csak próbálták. A délután egy boldogság témájú reklámfilm megtervezésével telt, ez szintén csoportos feladat volt. Amikor nagyjából összeállt a koncepció, kis szabadidő után hazavittek minket a szállásadók.

A keddi nap sokkal izgalmasabbnak ígérkezett (és az is lett), ugyanis ezt a dátumot tűzték ki a madridi kirándulás idejének. Az egész napot a fővárosban töltöttük. Először közösen néztük meg a fő nevezetességeket, többek között a Camp Nou-t, a Sagrada Familiát… bocsánat, másik város. A Santiago Bernabéut, a királyi palotát és sok más látványosságot. Később maradt idő vásárlásra, uzsonnára és fényképezkedésre, majd a busz visszavitt minket Valdemorillóba, ahol a szerdai menetrend kezdődött. Körbejártuk a hely fontosabb épületeit és helyeit, majd országonkénti lebontásban időt kaptunk a színdarabjaink gyakorlására. Fárasztó volt, de mint másnap kiderült, megérte. A csütörtöki nagy „show” ugyanis nagyszerűre sikeredett.

A lokális művelődési ház a rendelkezésünkre lett bocsátva, ott kellett aznap háromszor, különböző közönség jelenlétében előadni a világ problémáival foglalkozó darabokat, melyekkel minden ország készült. A sok gyakorlás meghozta eredményét: rengeteg tapsot és gratulációt kaptunk, a poénokat követő kacajokról nem is beszélve. Az előadások között megnézhettük az aznap reggel leforgatott reklámfilmek végleges verzióját, amin mi magunk is jót nevettünk. A színpadot elhagyva, megkönnyebbülten vonultunk át egy kibérelt étterembe, ahol megkezdődött a búcsúest. Egy rendkívül hangulatos, felszabadult beszélgetés/ismerkedés koronázta meg a hét eseményeit.

Kivétel nélkül jól éreztük magunkat, eltekintve a végétől, az ölelések és goodbye-ok idejétől. Péntek reggel még egyszer elköszöntünk mindenkitől, majd magunk mögött hagytuk a várost. Az emlékeket viszont magukkal hoztuk, velünk is maradtak útközben, és velünk lesznek mindig, egy ilyen eseményt ugyanis nehéz elfelejteni.