Beszámoló

2014. március 1-2-án rendeztük meg a Református Iskolák XXII. Országos Matematikaversenyét.

A verseny zsűrijének elnöke egykori diákunk, Dr. Bessenyei Mihály, a Debreceni EgyetemMatematikai Intézetének oktatója és Oktatási Felelőse. Köszönettel tartozunk a Debreceni Egyetem Matematika Intézete oktatóinak, akik a feladatsorok összeállításában és javításában vettek részt. (9. évfolyam: Dr. Herendiné Dr. Kónya Eszter; 10. évfolyam: Dr. Kántor Sándor; 11. évfolyam: Dr. Bessenyei Mihály; 12. évfolyam: Dr. Kántor Sándorné.)

Szombaton 21 református iskola 103 diákja írta meg az egyéni versenyt. A határon túli iskolák közül az idén sajnos csak Nagyvárad csapata lehetett itt. Iskolánkat a Nagy Géza Házi Matematikaverseny győztesei képviselték. Ők mindannyian díjazottak lettek:

9. évfolyam: Varga Gyula III. helyezett
10. évfolyam: Kurgyis Pál Dicséret
11. évfolyam: Koncz Imre II. helyezett
12. évfolyam:    Papp Ágoston    III. helyezett

Az egyéni teljesítmények alapján a Baár-Madas Református Gimnázium bizonyult a legeredményesebbnek.

Az egyéni verseny alatt a résztvevő tanárok Oláhné Domonkos Ilona, 2013-ban Magyar Örökség Díjjal kitüntetett komáromi tanárnő: Erkölcsi és nemzeti nevelés matematika órán címűérdekes előadásán vettek részt.

Vasárnap a hagyományokhoz híven játékos csapatversenyt rendeztünk, amit a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium csapata nyert.

Köszönettel tartozunk Dr. Kovács Levente egykori diákunknak és támogatónknak, aki az első helyezetteknek egy-egy komoly grafikus számológépet és az általa kitűzött feladat megoldójának pénzjutalmat ajánlott fel.Az utóverseny győztese és így a 20 000 Ft tulajdonosa Szilágyi Attila békési diák lett.