Beszámoló a Debreceni Református Kollégium Jubileumi Napjáról

Az alapítása 475. évfordulóját ünneplő Debreceni Református Kollégium 2013. szeptember 28-án Jubileumi Napot tartott, amelyre a Kollégium tagintézményei tanárain és diákjain kívül meghívást kaptak a hazai és külföldi testvérintézmények, valamint a tiszántúli református gyülekezetek is. Részt vettek a rendezvényeken a Debrecenben ülésező Generális Konvent Elnökségének tagjai.

A Nagytemplomban rendezett hálaadó istentiszteleten Bölcskei Gusztáv püspök a napi újszövetségi igeszakasz alapján szolgált, köszöntőt mondott Fekete Károly rektor, a Kollégium Igazgatótanácsa elnöke, emlékbeszédet tartott Győri L. János kutatótanár, a Református Iskolatörténeti és Művelődési Kutatóintézet igazgatója.

A Kollégiumi Igazgatótanács az évforduló alkalmából a következő kitüntetéseket adományozta:

Szenci Molnár Albert-díj:    S. Varga Pál irodalomtörténész, egyetemi tanár
Bethlen Gábor-díj: Molnár Pál jogász, egyházkerületi jogtanácsos
Kerekes Ferenc-díj: Végh László fizikus

Az évforduló alkalmából jubileumi kollégiumi emlékérmet kaptak:
Erdélyi Múzeum Egyesület, Virágh Pál egykori egyházkerületi főgondnok, Szabó Dániel és Ötvös László nyugalmazott lelkipásztorok.

Az oktatásban és tanulásban elért kiváló teljesítmények jutalmazására alapított Gyarmati-díjat a Tiszántúli Református Egyházkerület nevében a következő pedagógusoknak nyújtotta át Bölcskei Gusztáv püspök:
Badó Margit történelem szakos tanár, Nagydobronyi Református Líceum.
Győri L. János magyar-német szakos gimnáziumi tanár, Debreceni református Kollégium Gimnáziuma.

Az egyházi közösségek és testvérintézmények nevében az alábbi köszöntők hangzottak el:
Zán-Fábián Sándor kárpátaljai püspöka Generális Konvent Elnöksége nevében; Székely Árpád igazgató a Kolozsvári Református Kollégium és a külhoni református iskolák nevében; Bödecs Pál, lelkipásztor Kiskunhalasról az egykori partikulák nevében; Köntös László lelkipásztor a Pápai Református Kollégium és a hazai református iskolák nevében; Gaál István TEK elnöka Debreceni Egyetem nevében; Kónya József zsarolyáni lelkipásztor a diákokat küldő gyülekezetek nevében; Derencsényi István főjegyző a Tiszántúli Református Egyházkerület nevében szólt.

Iskolánk két külföldi testvérintézményének vezetője tolmácsolta iskolájuk jókívánságait:
Christian Brosi igazgató, Evangelische Mittelschule Schiers, Svájc
Heinz-Martin Döpp igazgató, Elisabeth-von-Thadden Gymnasium, Heidelberg (Németország)
Rajtuk kívül a hildeni Dietrich Bonhoeffer Gymnasium és a groningeni Gomarus College küldöttei vettek részt az ünnepségen.
Az istentiszteleten többször megszólalt az alapítása 275. évét jövőre ünneplő Kollégiumi Kántus.
Az ünnepi istentisztelet után a résztvevők megkoszorúzták a Kollégium falán lévő, a 2000-ben rendezett Kollégiumi Világtalálkozó alkalmából elhelyezett Emléktáblát.

A Jubileumi Nap vendégei számtalan kapcsolódó rendezvény közül válogathattak:

  • A Dóczy Gimnáziumban felavatásra került Szabó Magda írónő szobra, Varga Imre szobrászművész alkotása,
  • A Református Kollégium Általános Iskolája saját tanárai képzőművészeti alkotásaiból rendezett kiállítást,
  • Az Emlékkertben a Református Kollégium Általános Iskolája diákjai Mondando et Danolando címmel adtak színes irodalmi műsort,
  • A Kollégium udvarán megtekinthető volt a Kárpát-medence református középiskoláit bemutató kiállítás,
  • A Kollégium Múzeumában Tófalussy Péter, a Dóczy Gimnázium fizika tanára izgalmas kísérletek segítségével idézte meg az ördöngös Hatvani István Professzor emlékét.

A vendégek ellátásáról a Kollégium udvarán rendezett szeretetvendégség és a Tápintézetben felszolgált bőséges ebéd gondoskodott.

A Jubileumi Nap a Kollégium hagyományaihoz híven az Oratóriumban rendezett szombat esti könyörgéssel (preces) fejeződött be, amelyen Csomós József püspök, a Kollégium egykori diákja szolgált.

Köszönjük diákjainknak és tanárainknak az előkészítés és rendezés szolgálatát!

Köszönjük vendégeinknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték, valódi közösségi élménnyé tették ünnepi alkalmunkat!

Debrecen, 2013. október 9.

Győri József
igazgató