Tanévzáró beszéd 2012

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Diákok, Tanárok, Szülők, Vendégek!

Szeretettel köszöntöm az Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona tanévzáró ünnepségén megjelenteket. Köszönöm dr. Németh Tamás vallástanár igeszolgálatát, Mónus Béla tanár úr orgonajátékát.
Köszöntöm a Kollégium tagozatai vezetőit, iskolánk egykori tanárait.

A mögöttünk lévő tanévre visszatekintve Isten iránti hálaadással adhatunk számot arról, hogy megáldotta munkánkat, fáradozásunkat. Köszönöm tanárainknak, munkatársaimnak azt, hogy egyre nehezebb körülmények között hűségesen végezték szolgálatukat, köszönöm szakmai és pedagógiai munkájukat. Büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink közül igen sokan szereztek örömet szüleiknek, tanáraiknak szorgalmas munkájukkal, szép tanulmányi és verseny eredményekkel. Köszönöm a fenntartó Egyházkerület anyagi és erkölcsi támogatását. Köszönöm a szülők bizalmát, hogy ránk bízták gyermekeiket, vállalták az iskoláztatás terheit, igyekeztek együttműködni az iskolával, annak tanáraival.

Ünneplő Gyülekezet!

Azok, akik megpróbálják követni a magyar oktatásüggyel kapcsolatos eseményeket, híradásokat nincsenek könnyű helyzetben. A már elfogadott, illetve kidolgozás alatt álló új jogszabályok alapjaiban változtatják meg a közoktatás szerkezetét és tartalmát is. Az új köznevelési törvény és a nemzeti alaptanterv életbe lépésétől azonnali és gyökeres változás nem várható, de reménységünk az, hogy a magyar iskolarendszer fokozatosan visszatér azokhoz az értékekhez, kipróbált pedagógiai módszerekhez, amelyeket egy túlhajszolt liberális szemlélet száműzni próbált intézményeinkből. A közoktatás intézményei központosításának szándékát elsősorban az egyenlő esélyek biztosításával indokolja a kormányzat. A tervezett intézkedéseket rendkívül kockázatosnak tartom, mert az elhúzódó gazdasági válság miatt inkább a megszorítások, mint a fejlesztések időszaka következik. Félő, hogy a fenntartó változása nem jelent automatikusan többletforrásokat, a régóta esedékes fejlesztésekre az iskolák többségében továbbra sem lesz fedezet. Különösen is aggasztó a számunkra, hogy nem világos: a gyökeresen megváltozó közoktatási rendszerhez hogyan kapcsolódnak református, illetve tágabban fogalmazva, egyházi iskoláink. Lényeges kérdés, hogy 2013-ban valóban elkezdődik-e a pedagógus életpályamodell bevezetése, ezzel együtt javul-e a tanárok anyagi megbecsülése. Az sem világos számunkra, hogy a pedagógusok alkalmazásával kapcsolatban mennyire marad meg az egyházi intézmények szabadsága és mozgástere.

Az új nemzeti alaptantervvel kapcsolatos kérdések közül talán az a tény váltotta ki a leghangosabb tiltakozást, hogy a XX. századi magyar irodalom három olyan személyisége is említésre kerül, akikről eddig hallani sem igen lehetett a középiskolában. Erről a helyről is határozottan tiltakozunk Szabó Dezső, Nyírő József és Wass Albert „lefasisztázása” ellen olyanok részéről, akik nagy valószínűséggel egyetlen művüket sem olvasták. Ne felejtsük el, hogy mindhárman rendkívül összetett politikai, társadalmi helyzetben éltek, alkottak, és elsősorban a magyarság nemzeti létének, megmaradásának kérdései foglalkoztatták őket. Méltánytalan és igazságtalan lenne, ha továbbra is száműznénk őket az iskolákból az életművükből vagy szövegkörnyezetből kiragadott idézetek, megjegyzések, esetleges politikai állásfoglalások alapján. Ezzel az erővel a „politikailag korrekt beszéd jegyében” a magyar irodalom nagyjait, Petőfi Sándortól József Attiláig, el kellene távolítani a tananyagból. Iskolánk számára azért is erkölcsi kötelesség például a Szabó Dezsőt ért nemtelen vádak visszautasítása, mert a Budapest ostromakor – szó szerint éhen halt – író végrendeletileg iskolánkat nevezte meg örökösének, így kiadott könyveinek jogdíja iskolánkat illeti meg. A Szabó Dezső alapból azokat a vidéki diákokat, illetve családjaikat támogatjuk, akiknek szociális helyzetük miatt gondot okoz az étkezési díjak befizetése.

A mögöttünk lévő tanév azért is nevezetes, mert talán soha nem kapott akkora nyilvánosságot az intézmény a helyi és országos médiában, mint a Horthy Miklós Emléktábla visszaállításával kapcsolatos események révén. Tanárok és diákok is megtapasztaltuk azt, hogy milyen mértékben manipulált és gátlástalan a média egy tekintélyes része, céljai elérése érdekében minden további nélkül hajlandó valótlanságokat állítani, eseményeket hamisan és egyoldalúan megjeleníteni. Természetesen, a Debreceni Református Kollégium nem kíván Horthy kultuszt létrehozni, sőt az emléktábla avatása teljesen véletlenül került időben az ország más részén felállított Horthy emlékek sorába. Azt azonban erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy a Kollégium egykori diákjainak emlékét ápoljuk és megőrizzük, függetlenül későbbi politikai vagy társadalmi szerepvállalásuktól, az esetleges aktuálpolitikai felhangoktól. Ez a türelem, mai divatos szóhasználattal tolerancia a Debreceni Református Kollégium hagyományaiban gyökerezik, és megengedhetetlennek tartjuk, hogy politikai haszonszerzésre törekvő külső erők szóljanak bele abba, milyen formában őrzi meg és ápolja egykori tanulói emlékezetét a Kollégium.

Csak vázlatszerűen emlékeztetetek néhány, a tanév során történt fontos eseményre: Kiemelt rendezvényeink ( csendesnapok, evangélizáció, szalagavató, ballagás ) rendben megtörténtek. A református iskolák versenyei közül ebben a tanévben is a matematika és atlétika versenyt rendeztük meg, mindkettő jól színvonalasan sikerült, az érdeklődés nagy volt. Új szín az intézmény életében, hogy a humán tagozat dráma és színjátszó programja rendkívül sikeresnek bizonyult. A 11. évfolyamosok Goldini: A fogadósnő című darabját Erdélyben, Aradon és Temesváron is bemutatták. A 10. évfolyam Örkény egyperceseiből készített összeállítása az Országos Örkény Fesztiválon a zsűri különdíját kapta. Nagy sikerrel szerepeltek a Múzeumok Éjszakáján is. Bővítettük cserediák kapcsolatainkat, a kolozsvári Református Kollégiumban két diákunk tölthetett két hetet, Kecskeméten nyolcan voltak egy hétig. Továbbra is kiválóan működik svájci testvériskolai kapcsolatunk, újra húsz diákunk tölthetett el két hete Svájcban nyelvtanulással és kirándulásokkal. Szakkör formájában elindítottuk a Katonasuli programot, ami a hazafias nevelés komoly eszköze lehet, egyelőre nagy az érdeklődés. A Kárpát-medencei Oktatási Alap és más szolidaritási akciókban tanulóink ismét kiválóan teljesítettek. Anyagilag támogattuk a felvidéki Léván sorra kerülő kárpát-medencei református középiskolai találkozót. Felújítottuk, átrendeztük, új világítással láttuk el a Gimnázium állatgyűjteményét. A Múzeumok éjszakáján, a Szőnyi-féle ásványgyűjteménnyel együtt, igen sok látogatót vonzott. Szeretettel ajánlom az érdeklődő szülőknek, hogy amíg a diákok a bizonyítványaikat megkapják, tekintsék meg a földszinten lévő kiállítási anyagot! Örömmel számolok be arról is, hogy megjelent iskolánk új Évkönyve, amely a 2008/2009. és 2009/2010. tanévek eseményeit és statisztikai adatait dolgozza fel. Köszönöm az Évkönyv szerkesztésében résztvevő tanáraink és diákjaink munkáját. Kitűnő eredményt elért tanulóink jutalmul kapnak egy-egy példányt a kiadványból, az érdeklődő szülők és tanulók most 800 Ft-os, kedvezményes áron megvásárolhatják a Gimnázium földszintjén lévő asztalnál.

Iskolánk tanulói ebben az évben is sok szép eredményt értek el tanulmányi és sport versenyeken. Ezekről a következőkben részletesen is hallotok. Gratulálok az iskolánk hírnevét is erősítő szép eredményekhez. Anyagi lehetőségeink korlátozottak, de a legszebb eredményeket pénzjutalomban is részesítjük. Különösen is fontosnak tartjuk, hogy diákjaink hasznosan, jó közösségben töltsék a nyarat, ezért kiemelt jutalmazási eszköznek tekintjük a nyári táborozásokon való részvétel támogatását. Örömmel számolok be arról, hogy mintegy 23 diákunk táborozási részvételét biztosítjuk a költségek teljes vagy részbeni átvállalásával.

Tanulmányi téren nem csak örömteli eseményekről számolhatok be. Régen nem volt iskolánkban annyi bukás, illetve elégtelen tantárgyi jegy, mint ebben a tanévben. Az okokat vizsgálva megállapítható, hogy az előző években alacsonyabbra tett felvételi szintünk olyan tanulók számára is megnyitotta az utat az iskolánkba, akik gyengébb képességeik és szorgalmuk, vagy a motiváltság hiánya miatt nem tudják, vagy nem akarják teljesíteni az intézmény által állított követelményeket. Sajnáljuk a szülőket, akik számára csalódás gyermekük gyenge teljesítménye, de az iskola nem teheti meg, hogy érdemtelenül, valós teljesítmény nélkül osztogasson érdemjegyeket. Különösen is érvényes ez akkor, amikor egyértelmű az oktatási kormányzat szándéka: Szigorítani kívánják az érettségi követelményeket és a felsőoktatásba való belépés feltételeit. A tapasztalatok alapján átgondoltuk felvételi rendszerünket, emeltük a bekerüléshez szükséges minimális teljesítményszintet, így a következő tanévben négy helyett csak három osztályt indítunk.

Sajnálatos tapasztalatunk az is, hogy egyre nő a napi megélhetési gondokkal küzdő családok aránya. Iskolánk ebben a tanévben is hatalmas erőfeszítéseket tett a gondok enyhítésére. Alapítványaink rendszeres és alkalmi segélyekkel támogatták a rászorulókat. Köszönjük az alapítványtevők és támogatók szeretetét, áldozathozatalát. Különösen is fontosnak tartom, hogy az országos Útravaló program keretében 15 tanulónk kaphatott rendszeres támogatást. Köszönöm a mentorálást vállaló tanároknak a tanulókkal való foglalkozást, valamint a sok időt és fáradságot igénylő adminisztrációt. Külön szeretném kiemelni a Mádl Dalma Asszony által létrehozott Istenadta Tehetség Alapítvány tevékenységét, amely a kistelepüléseken élő, egyházi iskolába járó hátrányos helyzetű tanulók számára biztosít akkora összegű ösztöndíjat, amely teljesen ingyenessé teszi a nyertesek étkeztetését, ellátását. Örömmel jelentem be, hogy a mögöttünk álló tanévben Horváth Erzsébet 12. B osztályos és Czubor Dorina 11. B osztályos tanuló voltak ösztöndíjasok. A jövő tanévre Czubor Dorina mellett Jeles Krisztina 10.C és Rákóczi Anna 10. B osztályos tanulók kerültek be a támogatottak körébe.

Rátérve a személyi kérdésekre, szomorúan tájékoztatom a gyülekezetet arról, hogy dr. Németh Tamás vallástanár a tanév végével befejezi szolgálatát iskolánkban. A távozás oka: Meghívást kapott a Pápai Református Teológiai Akadémai Dogmatikai Tanszékének vezetésére. Dr. Németh Tamás tanár úr kilenc tanévet tanított iskolánkban, szolgálatát hűségesen és példamutatóan végezte. Hiányozni fog lelkisége, alapos teológiai és szakmai ismerete, megfontoltsága és bölcsessége. Kívánjuk, hogy új szolgálati területén is tapasztalja meg Isten gazdag áldását, Lelkének vezetését. Iskolánk közössége nevében egy szerény ajándékot kívánunk átnyújtani, ami emlékeztetni fogja őt az itt töltött évekre.
(Ároni áldás)

A tanév ma csak a diákoknak fejeződik be, tanáraink még tovább dolgoznak. A 12.D érettségi vizsgája szerdán, a 12. B osztály érettségi vizsgája szombaton sikeresen befejeződött. Hétfőn és kedden külön csoportban vizsgáztak az előrehozott érettségi vizsgákra jelentkezett diákok. Holnap kezdődik az utolsó osztály, a 12.A osztály szóbeli vizsgája. Június 28-tól rendezzük a 9. évfolyamra beiratkozó új tanulóink ismerkedési táborát. Köszönöm, hogy a felsőbb éves diákok közül sokan vállalták a táborozáson való részvételt, segítségnyújtást. Kérem, hogy jó példával, szeretettel igyekezzetek segíteni iskolánk új diákjainak beilleszkedését!

Tanárainknak és az érettségi előtt álló tanulóknak a következő napok, hetek feladataihoz sok erőt és kitartást, a megérdemelt vakációban jó pihenést, kikapcsolódást kívánok. A diákoknak azt kívánom, hogy minél érdekesebben, hasznosabban töltsék a szünidőt, s kipihenve új odaszánásokkal, új reményekkel kezdjék el a következő tanévet! A nagyobb szabadságot, kevesebb kötöttséget kínáló vakációban se feledjétek, hogy iskolánk tanulói vagytok, tartózkodjatok azoktól a cselekedetektől, amelyek károsak vagy nem méltóak intézményünkhöz.

Az eredményekért Istennek hálát adva, hibáinkat, mulasztásainkat az Ő megbocsátó kegyelmébe ajánlva a 2011/2012. tanévet, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma 474. tanévét bezárom.
Ünnepségünk folytatásaként előbb hallgassuk meg a 10.D osztály kórusa és zenekara szolgálatát, vezényel Kurgyis András tanár úr.
A kórusszám után a versenyeredmények és a jutalmazottak ismertetése következik.
Felkérem
GRUBISICS ROLAND igazgatóhelyettes urat, hogy az elmúlt tanév legfontosabb versenyeredményeit ismertesse, majd
VARGA JÁNOSNÉ igazgatóhelyettes asszonyt, hogy a tanév végi jutalmazottak névsorát olvassa fel, és tájékoztassa a tanulókat a szükséges tudnivalókról.