A Fiúinternátus élete, 2013-14.

A 2013-2014-as tanév eseményeinek rövid összefoglalása

A 2013-2014-es tanév előkészítése sok tennivalót adott számunkra, hisz az Egyházkerület által elnyert támogatás, melyet az intézményrendszer felújítására kapott az államtól, megkövetelte, hogy az Ókollégium épületéből, ahol az elmúlt közel 140 évet a fiúk generációi töltötték, elköltözzünk. Az intézményi felújítások és átalakítások során eddigi helyünkre a Tanítóképző Főiskola költözött. A folyamat befejeztével, előreláthatólag 3 tanév után, a Fiú- és Leányinternátus a mai gimnáziumi épületben nyer elhelyezést egy felújított, modern környezetben. Nem volt könnyű otthagyni az épületet, de meg kellett értenünk, hogy a megújulás szükségszerű velejárója az átmenetiség felvállalása. Így a Fiúinternátus 2013 nyarán átköltözött a Blaháné utca 15. szám alatt található, volt Maróthi György főiskolai kollégium épületének 2. és 3. szintjére. Ez az épület szűkebb lehetőségeket ad az intézménynek. Kisebbek a szobák, csak 2 vagy 4 fő tud együtt élni. Nincsenek nagy, közös helyiségek, ahol együtt lehet az Internátus társadalma, akár egyben, akár kisebb közösségekben. Ezzel szemben van wi-fi elérhetőség, komfortosabb szobák, és több diáknak van szobában tanulási lehetőség.

A tanévben a 116 fős Fiúinternátus életét kellett megszerveznünk, amely nagy kihívás mindannyiunk részére. A tantestületben személyi változások is történtek, mivel az ügyeleti idő hossza megváltozott, ill. törvényi változások is életbe léptek szeptember 1-jével. A vezetés továbbra is Nagy Imre internátusvezető feladata, de már nem lakik együtt az intézménnyel. A sok évtized alatt természetesnek tekintett bentlakás megszűnni látszik ebben az új modellben. Nem tartjuk szerencsésnek ezt, mert a vezető első kézből értesülhetett az fiúk életéről, bármikor felbukkanhatott az Internátusban, amely fegyelmező erővel bírt. Példát mutatott saját, családi életvitelével, amely – sajnos - a mi diákjainknak sem természetes már minden esetben. Sokkal közvetlenebb és hatékonyabb munkát lehetett végezni addig, amíg egy környezetben voltak a fiúk és a vezető.

Ó Nagy Ferenc, Rozgonyi Zoltán, dr. Sipos Ferenc tanár urak továbbra is meghatározó tagjai a tantestületnek. Új tagként fogadtuk Móré Sándor tanár urat, aki egykori diákunk volt, történelem szakos tanárként már az elmúlt tanévekben is kapcsolatban volt a történelmi önképzőkörön keresztül néhány internátusbelivel. Sikerült jól beilleszkedni a közösségbe, és teljes erővel, odaadással végezni a nevelés nehéz feladatait. Fazekas Sándor tanár úr nevelői munkáját is igénybe vesszük, de a korábbiakhoz képest kevesebb óraszámban, mivel őt óraadóként tudjuk foglalkoztatni, iskolai tevékenysége mellett.

Az új helyszínen úgy próbáltuk kialakítani a napi élet menetét, a házirendet, hogy azok a folyamatok, értékek, hagyományok, amelyek jól működtek a Kálvin téren, azok itt is megmaradjanak. A közösségi kollégiumi légkör újbóli megteremtése nagy feladat elé állított mindannyiunkat. A kétágyas szobák, a társalgó, amelyben kényelmesen kb. 20 fő fér el, a szűk belső terek mind – mind olyan akadályok, amelyeknek az átlépése nagyon nehéz feladatnak bizonyult. A két alsó évfolyam és félévtől a 11-12. évfolyam diákjaiból kialakított harmadik tanulószoba a gimnáziumban készül következő napi feladataira. Az étkezés helyszíne maradt a Tápintézet. A több helyszín közötti mozgás szétszabdaltabbá tette a kollégiumi életet, kevésbé ellenőrizhető, követhető nyomon az egyes tanuló mozgása, ezek rizikót jelentenek, amelyet meg kellett szoknunk, el kellett fogadnunk.

Ezek mellett igyekeztünk otthonossá tenni a kollégiumot. A falra kitettük a már odaát is megszokott képeket, faliújságot, hirdetőket. Felavattuk a kilencedikes diákjainkat is, sőt a hólapátolásban is segíttek a fiúk (azon az egy hétvégén, amikor hó volt).

Úgy érezzük a fiúk elfogadták az új helyzetet, de még mindig gyakran gondolnak az ősi falak között szerzett élményekre.

2014. március 29.

Nagy Imre
Internátusvezető